Egyedül maradtam, egyedül fogom felnevelni a gyerekemet. Más hogy élte túl? Lesz még valamikor apukája, társam, aki szeretni fog minket?

Ugy gondolom hogy jol dontottel.Ilyen ferfi mellett pokol lenne az eletetek.

Most biztos nagyon nehez de hidd el idovel orulni fogsz hogy igy dontottel.

Megszakad érted a szívem :((( De ne add fel, hidd el tényleg jobb egyedül, mint egy ilyen rossz kapcsolatban. Az én párom is kicsit furán viseli a terhességemet, nem mondhatnám, hogy agyon kényeztet, de én még kivárok, nálunk nem ennyire durva a helyzet. De ha ilyen lenne, azt tenném én is, amit te tettél. Nagyon sok erőt kívánok neked, és kitartást, és ha úgy érzed, feladod, gondolj a kicsi fiadra! Ő a legnagyobb csoda a világon, és neki egy teljes anyuka kell! :) És kívánom neked, hogy találd meg a boldogságod egy igazán hozzád illő mellett! :)

30 hetes kismami

Az szüleim is elváltak kb. 2-3 éves koromban. Anyu nagyon sokat szenvedett apám miatt. Apámnak fontosabb volt az alkohol mint a családja. Óvodás koromban egy veszekedésből tudtam meg, hogy elváltak. Csak arra a beszélgetésrészletre emlékszem amit anyu akkor mondott. "- Miért nem költözöl már el? Nem tudod elfogadni, hogy elváltunk?

- Nem váltunk el!

- A válási papírokat is kidobtad."

Ez akkor lesokkolt, de túlléptem rajta. Ezután már csak arra emlékszem, hogy anyu sírva szalad el otthonról engem meg apám visszafektet az ágyba aludni.

Apám ezután elköltözött otthonról, elkezdett drogozni és háromszor volt börtönben különböző okok miatt. Ezután már nemsokat hallottam róla, ugyanis nem volt rám kíáncsi. És még most sem az. Nem alakult ki közöttünk szülő-gyerek kapcsolat.

Anyu ezután még évekig egyedül nevelt engem, aztán 11 éves koromban elmondta, hogy van egy komoly kapcsolata. Anyu megkérdezte tőlem, hogy mi lenne ha hozzánk költözne? Én meg mivel láttam, hogy milyen boldog ezért természetesen beleegyeztem. :)

Így utólag nagyon örülök, hogy így alakult. Igaz, hogy van közöttük 8 év és anyu az idősebb de ez nem látszik mert még most is mindenki a testvéremnek hiszi nem az anyámnak. :) Az úja pukának van egy húga aki 1,5 évvel fiatalabb nálam és ő a legjobb barátnőm és nagynénim is egyben. Kicsit furcsa így. Nagyon rendes családja van. Soha nem ítélték el anyut egy percre sem az előző kapcsolata miatt. Nagyon jó az összhang a két család között. 16 éves koromban megszületett a kisöcsém, lett egy éttermünk és az életünk teljesen az ellenkezője lett. Bérlakásból nagy családiház, veszekedésekből közös filmezések és programok, egyedüllétből tökéletes családi légkör.

Anyu megérdemelte, hogy ezt mind megkapja az élettől, mert rengeteget szenvedett és csak csodálni tudom azért, hogy én ebből nem láttam semmit. Később idősebb koromban mesélt el mindent (bár szerintem még most sem tudok mindent :)) És ezt mind azért, hogy nekem jó legyen. Feladta az életét és robotként dolgozott és viselte el apám hülyeségeit és mutatta hogy minden rendben van, hogy nekem jó legyen és boldog gyermekkorom lehessen.

Ezt soha nem fogom tudni megháláni neki, de megmutatta az irányt, azt is, hogy milyen egy jó szülő. Remélem én is ilyen nagy odaadással tudom majd felnevelni a születendő gyermekemet. :)

Szóval csak bíztatni tudlak. Lesz ez még így se. Majd meglátod, hogy a (volt) párod még milliószor meg fogja bánni azt amit veled tett. Higgy nekem! :)

Utolsó vagyok!

Tudom, hogy most nehéz neked. Én egy akkori gyermek szeméből írok, úgyhogy nem tudom, hogy anyu honnan merített erőt, csak tippelni tudok, hogy a családra támaszkodott és a barátaira.

Én gyerekként, mivel úgy nőttem fel, hogy apum nem volt mellettem (még látogatás szinten sem), így mivel ezt szoktam meg, nem tudtam, hogy milyen a más, ez volt nekem természetes. Nem is kérdeztem túl sokszor, hogy apu hol van. Ha pedig meg tudtok egyezni a volt pároddal, hogy látogassa akkor még egyszerűbb lesz a helyzeted. :)

Ezt tudom neked tanácsolni, hogy egyeztess a volt pároddal, hogy ő mikor szeretné látogatni és neked mikor jó. :)