Van itt olyan, akinek komoly traumát okozott, hogy a baba nem olyan nemű lett, mint szerette volna?

Nem kötelező lányosan nevelni. Engem például próbáltak lányosan nevelni, mégis autókkal akartam játszani, a lányos ruhákat visszautasítottam, rövid hajam volt, stb.

12-13 évesen kezdtem nőiesedni, de csak külsőre, a mentalitásom inkább férfias a mai napig.

De fordítva, fiú is lehet lányos. Van olyan ismerősöm, aki babázott, öltöztette, cipelte őket, ő lányosabb fiú volt.

Sajnos nagyon rossz, amit csináltok. A lehető legrosszabb. Mi lesz, ha kiderül, hogy lány? Sosem szabad ennyire beleélni magatokat!

Nekem erre van egy nagyon szomorú példám:

Volt egy lány osztálytársam általános iskolában, akinek eredetileg lett volna egy ikertestvére, aki fiú lett volna. A szülei válófélben voltak és úgy volt, hogy a születés után a fiú az apánál, a lány az anyánál marad. Sajnos a fiú meghalt még az anyaméhben. A bíróság a kislányt az apának ítélte, aki azonban nem nyugodott bele, hogy lányt "kapott". Mi amikor elsőben megláttuk, fiúnak hittük és nem véletlenül. Focista frizurája volt, csak nadrág, mesélte, hogy amikor anyukájától szoknyát kapott, azt az apja elvágta, eltépte. Teljesen tönkretette az apja a lányt. Mikor serdült, akkor el kellett rejtenie a betétet, különben az apja elvette. 14 évesen lett beleszólása abba, hogy hol akar lakni és átköltözött az anyjához. Azóta lányosabb, de évekbe telt amíg levetkőzte magáról a "fiúságot".

Ezen gondolkodjatok el.

Én fiús vagyok. Gyerekkoromban mindig fiúkkal barátkoztam, később is fiú barátaim voltak, nem szerettem soha a csipogó csajos társaságot, a csajos ruhákat, a rózsaszín körmöket. Persze sminkeltem, meg lakkoztam a körmöm, nem néztem ki leszbinek :)))

Első gyerek : fiú! Éééljen, jipppi :D UH után nagyon örültem, hogy kukija lesz. :)

Második: lány. E.... hát nem voltam boldog, na... :) Még csak 5 hónapos a lányom, de húúú... Amikor megszületett már imádtam. Olyan szép kis csajos arca van, a kis kezei is olyan kis finomak. Nem öltöztetem vattacukornak, de csajos ruhákat adok rá. És amire soha nem gondoltam: imádom öltöztetni, már viccből mondtam a páromnak, h kilakkozom a körmét :D

Na...bocsi a félig offért, mert nem lettem traumás, csak attól tartottam az leszek.

Szóval, szerintem attól, h fiús anyuka vagy, meg csak kisfiút tudsz elképzelni, a kislánynak is ugyanúgy fogsz majd örülni. :))))

De én szurkolok, h összejöjjön a kisfiú. :)

Szia!

Hat en nagyon szerettem volna kislányt ,csajos vagyok igaz amikor kicsi voltam autoval is játszottam!De mielött gyereket terveztünk a párommal anyira jo volt a baratnöim hugaival hajukat fonni körmöcskét festeni mindik kb 6x átöltöztek csiniruhaba anyira tetszett szoval en ilyen lányos vagyok!teherbe estem amikor eljött az idö hogy kiderüljön ultra hangon hogy milyen nemü lesz hát közölték fiú 12x kerdeztem rá mi?tessék?micsoda?elgondolkodtam ez lehetettlen mit fogok kezdeni egy fiuval?(nem olyan értelembe mielött még valaki rosszra gondolna)autok?szetszámok?te jo isten én ehez nem érte :(!megszületett a gyerek minden gondolat elszált szeretem imadom a világon mindennél jobban de rossz kicsit mert barkácsolna szerelne auto alkatrészekröl kerdez mezögazdasági képekröl és állok ott elötte mindt szobeli vizsgán aki nem tanult .ja lemaradt 3 éves korátol egyedül nevelem es nagyon nehez ez a része !Ugye egy apának kellene ezeket a dolgokat megtanitani és elmagyarázni !

Első, azért az szerintem elég durva, ha valaki lányosnak neveli a fiát, mert lányt akart, vagy fiúsnak a lányát, mert fiút akart. Ha magától olyan a gyerek, az egy dolog, de ha ezt ráerőltetik, az eléggé megviselheti lelkileg.

Kérdező, a legjobb szándékkal mondom: akkor vállalj gyereket, ha el tudod magadban fogadni annak lehetőségét, hogy lány lesz. Merthogy benne van a pakliban, nem lehet tutira menni. Nem ítéllek el, én is ilyen voltam, mint te, csak én lányt akartam mindenáron. Viszont addig nem vágtam bele, míg azt nem éreztem, hogy tudnék örülni egy fiúnak is. Szerencsém van, mert lányom lesz, de nem betegedtem volna bele, ha fiút mondanak. Nem mondom, hogy nem csalódtam volna egy picit, de szerintem körülbelül 5 percig tartott volna, aztán elkezdtem volna nézegetni a fiús ruhákat. Egyébként szerintem rossz taktika, ha ennyire beleéled magad abba, amit szeretnél, én végig pont az ellenkezőjét próbáltam elképzelni, amíg nem tudtam a babám nemét, pont azért, hogy ne essek pofára, és ne éljem meg csalódásként, hiszen az a pici baba nem tehet a neméről.

Hogy a konkrét kérdésedre is válaszoljak, én ismerek ilyen párt, nagyon de nagyon lányt akartak, el se tudtak mást képzelni. A terhesség elejétől mindent megosztottak a facebookon (mondjuk erről is van egy véleményem, de ez most lényegtelen), bazi nagy volt a lelkesedés, egészen addig, amíg nem közölték velük, hogy kisfiú lesz a baba. Konkrétan akkora volt a csalódás, hogy az anyja egy hétig bőgött, apa nem reagált semmit, leszedtek mindent a facebookról, amit előtte kirámoltak, és szinte tudomást se vesznek a terhességről, csak keseregnek, hogy nem lány. Valamint a csaj kifejtette, hogy így tuti nem lesz több gyerek, mert ha még egy fia lesz, eret vág magán. Szerintem ez nagyon szomorú, elmondani nem tudom, mennyire sajnálom azt a kisfiút, még meg sem született, és már nem szeretik, csak mert fiú... Na ezért írtam az elején, hogy addig ne vágj bele, amíg nem tudod elfogadni, hogy másképp is alakulhat.

19hkm

Én is a szívem mélyén fiút akartam, fiam is lett. Viszont mostmár másodjára úgy állok hozzá, hogy jöhet egy kislány is, pedig korábban csak fiúkat akartam. :)

Nálunk is ugyanez a helyzet, amit írtál, a bátyám volt mindig is a középpont, sőt: szűk unokatesói körben 4 lány mellett az egyetlen fiú, szóval... én mindig "alulmaradtam". Emiatt mondjuk kicsit félek, mert ugye köztudott, hogy a szülői minták belénkivódnak, de ha a következő kislány lesz, tudatosan fogok erre figyelni, hogy ne legyen nálunk is ez a helyzet.

Kedves Kérdező!

Sokáig leveleztem privát egy olyan kismamával itt a gyk-n, aki teljesen ráfixálódott arra, hogy neki csak lánya lehet. A levelezésünk úgy kezdődött, hogy a kiírt kérdésénél ezerrel nekiestek a válaszadók, hogy mekkora görény, mert nem tudja elfogadni a leendő kisfiát. Teljesen kiborult.

Nála is úgy kezdődött, mint nálad: tervezgetéssel, ábrándozással, aztán jött a hideg zuhany, kisfiú.

Ez a kismama onnantól nem volt képes hozzáérni a pocakjához, depressziós lett, és azt tervezgette, kimegy külföldre, ahol még el tudja végeztetni az abortuszt. A családja is teljesen kikészült történetben. Pszichológushoz járt, ott is kapta a jobbnál-jobb tanácsokat, de az sem segített.

Hetekig leveleztünk, sokat írtam neki a családomról, a saját csalódásaimról, meg hogy hogyan dolgoztam fel, de nem sokat tudtunk előrelépni. Csak annyit tudtam neki adni, hogy meghallgattam, őszintén sajnáltam, és nem ítélkeztem.

Aztán eltűnt, nem tudom, mi történt. Lehet, hogy elvetette a babát, vagy fogalmam sincs. Jó ideig nem voltam fenn a gyk-n, újra regisztráltam, már esélyem sincs megtalálni. Pedig jó lenne tudni, mi lett velük.

Mérhetetlenül sajnáltam szegényt, mert rémálommá vált számára a babavárás, és belebetegedett abba, hogy fia lesz.

Neked annyit tudnék tanácsolni, hogy ne erősítsd tovább magadban az ábrándjaidat. Oké, tegyél meg mindent a cél érdekében, de ne tervezz ennyire konkrétan.

Én annak idején lányos anyukának készültem, az uh is átvert, lányt mutatott, és csak a szülésnél derült ki, hogy fiú. Volt döbbenet rendesen, de szinte azonnal el tudtam fogadni. A következő baba is fiú lett, nála tudtuk. Csalódott voltam persze, de nem volt nehéz rendet tenni a fejemben. Aztán lett két lányom is, a kisebbik elég fiús, és még egy fiam, aki 3,5 évesen is babás, bújós, cicás, és imádja a csiri-viri dolgokat. Mind a gyerekem, nagyon-nagyon szeretem őket a nemüktől függetlenül, mert már csak az egyéniségük számít.