36 éves vagyok, első gyerekkel terhes. De a sok negatív vélemény annyira elvette a kedvem, hogy már nem akarom a babát. Mit tegyek?

27. De ez egy nagyon buta demagógia, amit írsz.

Egyrészt az érzések nem akaratlagosak, ez egy pszichológiai dogma. Sosem szégyenletesek. A kérdés, mit teszel velük, ő most segítséget kért.

Másrészt az, hogy kinek mi jön és nem jön össze, az hogy jön ide? Attól még, hogy vkinek nem jön össze a baba, másnak mért ne lehetnének kétségei?

Amikor vki várja a pozitív tesztet, persze azt hiszi, csak öröm és boldogság jogos attól, akinek összejött. Ez emberileg érthető, de nem így van.

Ha Te érintett vagy ebben, akkor bocs, de nagyon nem tudod ezt a problémát objektíven megítélni. Nem hibáztatlak érte, de az, hogy a posztolóban bűntudatot kelresz, nem megoldás .

Leírom még egyszer: én sem akartam hetekig a babámat. A terhességem szívás volt, utáltam az egész 3. Trimesztert. Komolyan féltem attól, hogy nem fogom szeretni a gyereket.

Azt is írtam, hogy aztán ebből semmi nem jött be és szerelemelsőlátásra babám lett.

Szerinted mit segítettek a terhesség alatt az olyan vélemények, mint a Tiéd?

“Mit tegyek?”

Szedd össze magad, a gyerekedről beszélsz, nem egy kismacskáról. Felelősséget vállaltál, hát akkor most kvára tartsd is be! Vagy mit gondoltál, otthagyod a kórházban??? Mert az remélem nyilvánvaló, hogy benned nem marad. Azt hiszed, hogy egy kisbaba fogja tönkretenni a házasságodat meg az életedet? Na csak figyelj, hogy mit tesz egy ELHAGYOTT kisbaba...!

Komolyan mondom, annyira ostobák itt egyesek, hogy el se hiszem. Nem a korod miatt nem kellett vna gyerek, mert 35 évesen teljesen időben vagy, hanem mert ennyire könnyen befolyásolható vagy, mint valami kiskamasz. Akik ilyeneket mondanak neked, azokkal onnantól nem beszélsz és kész.

36 éves voltam amikor megismertem a férjemet. 38 évesen lettem a felesége. Onnantól fogva terveztünk gyereket. 1 év sikertelen próbálkozás után elmentünk orvoshoz. Elméletileg mindketten egészségesek voltunk.Így tovább próbálkoztunk. Eltelt egy újabb év sikertelenül. Akkor elkezdtünk gondolkodni a lombikon, aztán eldöntöttük, hogy ha nem akar jönni a baba, annak oka van és fájó szívvel, de letettünk róla. Teltek a hónapok, majd egy újabb év. Már betöltöttem a 41et bőven, amikor egyszer csak nem jött meg a menzeszem. Rosszul éreztem magam, gyengének, fáradékonynak és hőhullámaim voltak. Nem is mertem a terhességre gondolni, hanem inkább a változókorra. Eltelt egy hét, és olyan rosszul lettem, hogy orvoshoz kellett mennem. A háziorvos elküldött nőgyógyászhoz. Ott kiderült, hogy babánk lesz.

Ott álltam 41 és fél évesen bepánikolva, hogy szülők leszünk. Férjem észnél volt, csak én voltam ideges. Rengeteg vizsgálaton kellett részt vennem. Folyamatosan rettegtem, hogy baja lesz a babának. Közben pedig voltak akiktől jöttek a túl öregek vagytok egy gyerekhez megjegyzések is. Ezeket elengedtük a fülünk mellett. Több, mint 42 voltam amikor megszületett az egészséges kisfiúnk.

Tudod kérdező, én átéltem azt, amit Te, ezért maximálisan megértelek. Tele voltam aggódással, kételyekkel és állandóan paráztam, hogy nem leszek jó anya, de a várandósság ideje alatt valahogy megfiatalodtunk és megértünk a fiúnkra. Komolyan mondom szebbnek, fiatalabbnak látom magunkat, mert sokan mondják, hogy milyen energikusak és lendületesek vagyunk a gyerkőcünkkel.

Kérlek ne gondolj negatív dolgokra, be hagyd, hogy befolyásoljanak!

Lehet itt lepontozgatni, de azt ne vard kerdezo, hogy ajnarozni foglak, mert tanacsot kertel. Nem is tamadtalak, kezdjuk ott, de leirtal valamit, tortenetesen, hogy nem akarod a babadat, en meg adtam egy tanacsot, hogy add orokbe, miutan megszulted (hiszen nyilvanvaloan meg kell szulnod, mas opcio nincs, hogy ne legyen). Es akkor nem kell azon agyalnod, hogy mennyi idosen vallaltad, s szereto csladban nohetne fel, remelhetoleg.

De azt se vard, hogy rabeszellek, mert en nem tudhatom mit erzel, ahogy senki itt, es etikatlan lenne gyozkodni teged egyes allaspontokrol....

Na ezt is le lehet pontozni, de szerintem itt mindenkit ennyi erovel, mert vannak itt, akik gyozkodnek, elitelnek, vagy epp segitseget ajanlaak, hogy meg tudd oldani ezt a belso erzest magadban.

Hú, te honnan tudtál összeszedni ennyi idióta ismerőst?Anyukádhoz külön gratulálok. Ebből is látszik, hogy nem a koron múlik a "jó szülőség". Ezek szerint ő nem ilyen "öregen", szült téged, mégse sikerült rájönnie, hogy egy anya alapvetően a gyereke mellett áll, akkor is, ha az már felnőtt. Ha segíteni nem tud, akkor legalább ne riogassa baromságokkal.

A felsoroltak közül összesen egynek van realitása. Bizonyos kör fölött érdemesebb pár plusz vizsgálatot beiktatni, mert néhány betegségre kicsit nagyobb az esély, de egyáltalán nem biztos, hogy bármi baja van a babának! Nem létezik olyan kor, amikor tuti, hogy beteg lesz a gyerek, ahogy olyan se, amikor tuti, hogy egészséges.

A férj bármikor elhagyhat gyerekkel vagy anélkül.Ennek sincs sok értelme. Van akit pont azért hagynak el, mert nem szült, más kapcsolat meg gyerekkel csak még jobb lesz.

Azért azon elgondolkodhatnál, lelkileg hány éves vagy. 36 évesen már pont nem kéne mások véleményével törődni, ez inkább tinédzser gondolkodás.Talán, ha anya leszel, végre felnősz.

Én 37 vagyok, nincs gyerekem és jelenleg esélyem sincs rá, de bármit megadnék azért, hogy legyen. Eszem ágában sincs feladni, főleg nem mások károgása miatt.

Egy pszichológust tényleg érdemes lenne felkeresned, vagy legalább néhány épeszű embert, akik más nézőpontokat is tudnak mutatni, mert ezek az egyoldalú, negatív gondolatok sehova nem vezetnek.

Boldog babavárást!

Azt azert remelem sejted, hogy nem normalis hogy masok negativ hozzaallasa a terhessegedhez eltantoritson atol hogy akard a gyerekedet.

Itt mas a baj es szerintem ezt te is tudod. Menj pszihologushoz ha kell, mert valoszinuleg depreszios vagy.

A legfontosabb dolog pedig SZ#RD le masok velemenyet! En is 35 evesen fogom szulni az elso gyerekunket es a ferjem 45 eves.