Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Szirénázó rendőrautó mögöttem?...

Szirénázó rendőrautó mögöttem? Így kell igazoltatni és felszólítani megállásra? Érdekes sztori. Rászleteket lásd alább.

Figyelt kérdés

Egy hazai nagyvárosban történt, már esti sötétség volt. Tesco-bol mentünk haza autóval, jogkövető módon, minden szabályt igyekeztem betartani (mint általában). A parkolóból készültünk a Suzukival kihajtani. Jobbról lassan jött egy rendőrautó, el akartam engedni, mert elsőbbsége volt. Azonban fekvőrendőre volt az úton, amin lassan hajtott át, így "előre engedtek". Lámpánál jobbra akartam kanyarodni, rendőrautó is mögém sorolt be. Zöldre vált a lámpa, indulok. Mentem vagy 100-200 m-t a 2-szer 2 sávos úton, mire hirtelen elkezd mögöttem szirénázni a rendőrautó. Ti mire gondolnátok ekkor? Nekem az villant be, hogy biztos most kaptak riasztást és valakit üldözőbe vesznek. A másik sávon is haladtak ritkásan az autók. Igyekeztem a külső sávon aránylag lehúzódni és 50-nel mentem, hogy ne nagyon tartsam fel őket. Már vártam, hogy mikor előznek meg. De nem előztek meg, továbbra is idegesítően szirénáztak. Néztem a visszapillantót, de nem villogtak. Majd egyszer csak megelőztek és jelezték, hogy húzódjak le jobbra. Megtettem. Egy férfi és egy nő rendőr volt. Kérdőre vontak, hogy miért nem álltam meg a jelzésre. Kicsit megijedtem, de mondtam, hogy miért: fogalmam sem volt, hogy hátulról nekem szirénáznak (nem villogtak, nem volt hangosbemondós felszólítás, de meg sem előztek korábban). Így honnan sejthettem volna??? A KRESZ tudtommal nem írja, hogy gondolatolvasónak is kell lennem. Az egyértelműen nekem szóló rendőri jelzésre persze hogy megállok, de szerintem ez így minden volt, csak nem egyértelmű. Letoltak azért, mert 200-300 méteren át nem álltam meg nekik, hanem mentem tovább 50-nel. Autós üldözés? Aki menekül, az tuti nem 50-nel teszi... Elkérték a papírjaimat, minden rendben volt. De elég feszült voltam, ma is, ha erre visszagondolok.


Azóta tapasztaltam egy forgalmas kereszteződésnél, hogy akit meg akarnak állítani hátulról, annak be is mondták a hangszóróba, hogy: "Mercedes húzódjon félre!" Ez így már sokkal egyértelműbb! Mi a véleményetek a történetemről? Eddig semmi bajom nem volt a rendőrökkel, de most már nem tudok úgy gondolni rájuk, mint eddig...


2009. nov. 4. 21:46
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy felesleges macera volt, az erejüket és hatalmukat demonstrálták.
2009. nov. 4. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
100%
ne általánosíts szerintem. nem minden rendőr hülye, ezek ketten lehet azok voltak, de a többit ne ítéled meg előre, hisz láttad, h mások meg rendesen végezték a munkájukat.
2009. nov. 4. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 A kérdező kommentje:
Majd' elfelejtettem: az is érdekes a történetben, hogy ha nagyon akartak volna, már a Tesco parkolójában leinthettek volna igazoltatásra (ha valami gyanús). Nem akadályozott volna senkit (nem volt a parkolóban akkora forgalom). Inkább csinálták a nagy felhajtást a főúton, mintha valami bűnözőt üldöznének...
2009. nov. 4. 22:02
 4/38 anonim ***** válasza:
89%

Jártam már én is hasonlóan, azzal, hogy nem szirénázott mögöttem, hanem elkerült, és mindenféle jelzés nélkül leállt az út mellett. Én egészen lelassitottam, de mivel nem tudtam mit tegyek továbbhajtottam. Ezt az egészet megismételte még kétszer, amikor újból elkerült, kiszállt az autóból, egyértelmű jelet adott a megállásra, amire én természetesen félreálltam, ő meg torkaszakadtából elkezdett rám orditani, hogy miért nem, álltam meg?!

Egy ideig tűrtem, aztán én is visszaorditottam. Meg kell jegyeznem, hogy egy étterem menedzsere vagyok, és este mentem vissza egy rendezvényre teljes diszben, ahogy illik, gondolom, hogy ha nem úgy nézek ki ahogy kinéztem, meg is ütött volna nő létemre.

A vége az lett, hogy kölcsönösen leorditottuk egymás fejét, mondtam neki, hogy tegyen amit akar, de a jelvényét bevonatom, ha kell, és olyan sirógörcsöt kaptam az idegességtől amikor beértem a munkahelyemre, hogy mentőt kellett hozzám hivni.

Mellesleg a feljelentést sem tette meg a pokolfajzata, szerintem egyéni akció volt, de mivel látta, hogy nem ejtettek a fejemre, nem mert kisérletezni!

2009. nov. 4. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 anonim ***** válasza:

A multkor mentem taxival, megállítottak minket mert a taxis 52vel ment 50 helyett.

Ennyit erről. :)

2009. nov. 4. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/38 A kérdező kommentje:

Érdekes a Te történeted is.

Annyit pontosítok, hogy a piros-kék fény villogása természetesen ment a rendőrautóban, én a fénykürt jelzésre írtam, hogy azzal nem jeleztek nekem. Abból jobban leesett volna hogy ez az egész nekem szól. De sokkal normálisabb lett volna vagy idejében megelőzni és leinteni; vagy hangszóróba bemondani, hogy Suzukival álljanak félre... vagy valami hasonló...

2009. nov. 4. 22:17
 7/38 anonim ***** válasza:
10%

feleslegesen vagy felháborodva.

Korrektek voltak

Ha szirénázva víjjogva küldenek le az útról akkor meg az lett volna a bajod, hogy minek csinálnak ekkora patáliát egy szimpla közúti ellenőrzésből...

2009. nov. 4. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 A kérdező kommentje:

Bocs, de nem tudok Veled egyetérteni.

1. Már a Tesco parkolójában leállíthattak volna, ha kiszúrtak.

2. Nem volt egyértelmű, hogy mit akarnak. Se (idejében) előzés és leintés, se hangosbeszélős felszólítás.

Szerintem egyszerű erődemonstráció volt.

2009. nov. 4. 23:40
 9/38 anonim ***** válasza:
Szerintem meg az tök egyértelmű jelzés, hogy mögötted bekapcsolja a piros-kék villogót plusz esetleg a szirénát. Ez az egyik módja annak, ahogy egy rendőrautó szabályosan megállítja az embert. A kresz tanfolyamokon is mindenkinek elmondják ezt...de persze csak az jegyzi meg, aki figyel...
2009. nov. 5. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 A kérdező kommentje:
Érdekes. Végigolvastam a KRESZ könyvet, ott voltam minden előadáson, figyeltem, jegyzeteltem és sem szóban, sem írásban nem közölték soha, hogy ilyen a rendőri ellenőrzés szabályos módja. (Nem kérkedésből írom, de nem voltam rossz tanuló és egyetemet is végeztem. De biztos bennem van a hiba.) Akkor a másik rendőrautóban feleslegesen használták a hangosbeszélőt???
2009. nov. 5. 14:02
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!