Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova tanúi mit gondoltok...

Jehova tanúi mit gondoltok róluk lehet bennük bízni?

Figyelt kérdés
Heló pár héttel ezelőtt megállítottak az utcán és kérdezgettek, hogy milyen vallású vagyok egyébként (Római katolikus). Azt mondták, hogy az egy tökéletlen embertől származó vallás és nem Istentől származik. Felháborodtam és elakartam menni mire az egyik megfogta a kezem és vissza húzott. Azt mondta, hogy élve égek majd a pokolba ha továbbra is a vallásomat követem. Szerintetek ez normális?

2019. júl. 25. 15:34
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯
 101/202 anonim ***** válasza:

"Micsoda istenkáromló tanítás, hogy maga Isten halt meg emberként, de közben Isten is volt egyszerre, aki halhatatlan."


Akkor magyarázd meg, hogyan lehetnek a hívők az Isten örökösei?

"a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, * örökösök is; örökösei Istennek..." Róm 8,16-17.

"az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által, Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint." Titusz 3,5-7.

Márpedig örökös csak akkor lehet valaki, ha az örökhagyó meghal.

"Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, éppen nem érvényes." Zsid 9,16-17.

Az Ószövetség és az Újszövetség szó is Testamentumot, azaz végrendeletet jelent. Miért végrendelkezik valaki, aki halhatatlan? Hogyan örököl után az, aki az ő örököse? Ezt léccí magyarázd meg nekem.

2019. aug. 4. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/202 anonim ***** válasza:
51%

"Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna"


Jézus nem az Istenség egyik tagja volt, hanem maga az Isten emberi testben. Mivel "Isten volt az Ige..." és az "Ige testté lett". Ján 1,1-14. és mert "Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg" Kol 2,9.

2019. aug. 4. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/202 anonim ***** válasza:
51%

kedves 100 as.


"Nekem, mint hívőnek, nem az számít, amit a pápa vagy bárki mást mond az Ószövetségről, hanem amit Jézus mondott:"



nekem is szimpatikusabb jézus szavai.

csak jézussal is gond van! melyik jézusra gondolsz hogy hiszel neki ?


mivel az ő szavainak 10%! sincs benne az újszövetségben,

és ami kimaradt hát az a Jézus a TÖBB 90% tanítása pedig alapból ellent mond az egész Ószövetségnek!


az egész Ószöveség ZÉRÓ INNENTŐL! mert maga Jézus beszél teljesen ellentétes hitrendszerben!


pl mivel folyamatos feltámadás van újjászületésekkel reinkarnációként,

és az EMBEREN MULIK CSAK mikor kerül örökre ..., stb.


tehát az Ószövetség mindenestől meghalt, nem szavahihető innentől kezdve mindenestől!


a pápa miatt eleve az Ószövetség szavahihetőségével baj van,


és + az Ujszövetség szavahihetőségével is sajnos,

ebből adódóan jézus szavaival is , mit mondott, mit nem mondott,mit mondott még,


MERT jézus kimaradt 90% része ÁTÍRJA AZ EGÉSZ BIBLIÁT ALAPOKBAN teljesen más hitrendszerré!


pl :


egy IGAZI VALLÁS-TÖRTÉNÉSZ végzettségű Egyéb diplomái: régész, egyiptológus. tehát több ókori nyelveken is szalonképes, aki régészekkel is dolgozott igen sokat kutatóként és valóban végig olvasott jézusról rengeteg tény adatot könyvtárakban is, hát mond 1-2 olyat amihez az iskolázatlan normál hivők még hozzá szagolni sem tudnak mert annyira hihetetlen számukra. írt erről egy rendes könyvet is.


Jézus TILTOTT tanításai! (Apokrifok, Biblia)


youtube.com/watch?v=Hhweir-TNFk


valahogy így készült az Ó és az Újszövetség is SAJNOS. teljesen mindegy hogy valaki hivő vagy nem hivő ez a TÉNY !


nekem IS csak az jut az eszembe hogy egy HÍVŐ egy vallások szerint is silány gyarló ember tehát a papok, HA MÁR AZ ISTEN SZAVA!


,

AKKOR HOGYAN MERTE BÁRKI BÍRÁLGATNI, VÁLOGATNI, MEGROSTÁLNI, KANONIZÁLNI JÉZUS SZAVÁT hogy ez igaz ez meg nem,hamisítvány.

erre csak a HATALOM szó a válasz más nincs ! csináltak össze állítottak egy tálat amitől emberek milliárdjainak érte csorogni kezdett a nyála.


SAJNOS megbízhatatlan tartalmu az Ószövetség és az Újszövetség is ! ALKALMATLAN ÉRVELÉSEKHEZ!


DE NEKEM CSAK kizárólag a JEHOVISTÁKKAL van bajom, mivel SZEMÉLYESEN életemben csak Ők voltak akik GYŐZKÖDNI akartak a hülyeségeikkel, és senki más vallásu vagy hitü még soha sem próbálkozott soha senki, soha nem is beszéltem nem hogy még vitatkozzak vallási dolgokban, így amíg a jehova szektát nem ismertem addig semmi de semmi bajom nem volt semilyen bibliával sem!

egyszerű megkereszteltént kiválóan megvoltam a rengeteg vallási hülyeségek nélkül is.


bár csak soha de soha nem hallottam volna ezt a szót senkitől sem hogy jehova!

bőven elég tudni hogy a kereszten ha megkérdi valaki , hogy jhvh látható a temetőben és kész!

2019. aug. 4. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/202 anonim ***** válasza:
50%

"SAJNOS megbízhatatlan tartalmu az Ószövetség és az Újszövetség is ! ALKALMATLAN ÉRVELÉSEKHEZ!"


Sajnálom, hogy másoknak hiszel, és nem a Bibliának. Az Ó és az Újszövetség szorosan összefügg egymással, és tökéletes egységes alkot. Ha ismernéd, meglátnád, hogy az egésznek egyetlen szerzője van és egyetlen témája. Mindaz, ami az Ószövetségben van ábrázolva, megígérve és megjövendölve, az Újszövetségben bontakozik ki és teljesedik be. Ezért írja Jézusról a Korinthusi levél:

"Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére." 2Kor 1,20.

Kár, hogy nem magad győződsz meg arról, hogy a Biblia egy csoda!

2019. aug. 4. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/202 anonim ***** válasza:

"Micsoda istenkáromló tanítás, hogy maga Isten halt meg emberként, de közben Isten is volt egyszerre, aki halhatatlan."


Bizony, kedves 99-es, éppen ezért feszítették meg Jézust, mert Ő pontosan ezt állította Magáról, ezért vádolták istenkáromlással. Pontosan azt mondta, hogy Ő benne Isten jött el.

"Aki engem látott, látta az Atyát; Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van;" Ján 14,9-11.


Úgy látom, Te sem hiszed el ezt Jézusnak, kedves 99-es. Jézusnak is azt mondták az ellenfelei, hogy káromlást szól mivel, ahogy mondták neki: "te ember létedre Istenné teszed magadat." Ján 10,33.

Jézus valóban Isten volt, de nem hittek neki, ezért istenkáromlásért megfeszítették. Amikor Te káromlásnak tartod, ha valaki Istennek tartja Jézust, ugyanazt teszed, mint amit a Jézust megfeszítő zsidó főpapok. Istenkáromlónak nevezed Jézust. Tehát Te is megfeszítenéd.

2019. aug. 4. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/202 anonim ***** válasza:

kedves 104 es.

hogy a biblia alkalmatlan bizonyitásokra, nem egységes,nem pontos,megbizhatatlan,össze vissza van, ..stb. ezért teljesen kizárt hogy isten szava!


erre Te magad vagy Nekem időben egy ÉLŐ BIZONYITÉK!

mert VITATKOZTOK EZERSZÁMRA RÓLA ÉLŐ emberekként FOLYAMATOSAN és mindig egyet nem értve , ézezredek óta! ez a megbizhatatlan tartalmára folyamatos bizonyitéknak már épp elég. Élő szavahihető egymással szemben álló vitatkozó az 100% bizonyiték a biblia megbizhatatlanságára SAJNOS.

2019. aug. 5. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/202 anonim ***** válasza:
0%

"Ha Jézus az Istenség egyik tagja lett volna ..."


Ezt idézted tőlem, de itt is kiragadtál! Ugyanebben, vagyis az utolsó bekezdésben (99-es válasz) ez is benne van:


"Amikor tehát Isten elküldte Jézust a földre váltságul, hogy az igazságszolgáltatásnak eleget tegyen, Jézust nem istenemberré, vagy Isten megtestesülésévé tette, hanem tökéletes emberré alkotta, aki „alacsonyabb lett az angyaloknál” (Zsidók 2:9; vö. Zsoltárok 8:5, 6, [8:6, 7 Károli]). De hogyan lehetett volna alacsonyabb az angyaloknál a mindenható Istenség — az Atya, a Fiú, vagy a szent szellem — akármelyike?"


A szöveg a bekezdés elején azért csak az "istenség egyik tagját" említi, mivel a háromság legáltalánosabb formája - legalábbis Magyarországon. De egyébként teljesen mindegy, "Isten megtestesülése" is ellent mond a Bibliának.


----------


""Micsoda istenkáromló tanítás, hogy maga Isten halt meg emberként, de közben Isten is volt egyszerre, aki halhatatlan."



Akkor magyarázd meg, hogyan lehetnek a hívők az Isten örökösei?"


Itt is csak kiragadtál, hiszen a bibliai szöveg nem csak Isten "örököseit" említi, hanem Jézusét is, mint "társörökösöket", ami szintén jelzi, hogy Jehova és Jézus külön személyek, sőt, még csak nem is alkothatnak egy istenséget a háromság szerint!


"16 Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17 Ha tehát gyermekek vagyunk, akkor örökösök is, igen, örökösei Istennek, és társörökösök Krisztussal, feltéve, hogy vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt magasztaljanak is fel minket."


Keresztény örökség: Jézus Krisztus Dávid fiaként örökli Dávid trónját (Ézs 9:7; Lk 1:32). Isten Fiaként égi királyságot örököl az által a szövetség által, melyet Jehova kötött vele (Zs 110:4; Lk 22:28–30). Ennélfogva Krisztus nemzeteket örököl, hogy darabokra törje az összes ellenszegülőt, és örökké uralkodjon (Zs 2:6–9).


A keresztény gyülekezet felkent tagjairól azt olvashatjuk, hogy égi örökséget kapnak, és Jézus „testvérei” lévén részük van Jézus örökségében (Ef 1:14; Kol 1:12; 1Pt 1:4, 5). Ebbe beletartozik a föld is (Mt 5:5).


Mivel Isten megváltotta Izraelt Egyiptomból, ezért Izrael Isten tulajdona, vagyis ’öröksége’ lett (5Mó 32:9; Zs 33:12; 74:2; Mi 7:14). Előárnyékolta a szellemi Izrael ’nemzetét’, melyet Isten az ’örökségének’ tekint, mivel az az ő tulajdona, ő vásárolta meg egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak a vérén (1Pt 2:9; 5:2, 3; Cs 20:28).


Jézus Krisztus rámutatott, hogy azok, akik az ő nevéért és a jó hírért értékes dolgokról mondanak le, ’örök életet örökölnek’ (Mt 19:29; Mk 10:29, 30)


Így lehetnek a felkent keresztények Isten örökösei és Krisztus "társörökösei"!


----------


"Márpedig örökös csak akkor lehet valaki, ha az örökhagyó meghal."


Elég szomorú, hogy az Örökkévalóról képes vagy azt terjeszteni, hogy meghalt! Nem, az Ő szeretete abban van, hogy feláldozta egyetlen nemzett Fiát. Erről az áldozatról is torz képed van, most fogok írni róla...

2019. aug. 5. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/202 anonim ***** válasza:
0%

Krisztus Jézus mint Megváltó:

A következőkben tárgyalt gondolatok segítenek megérteni, hogy Krisztus Jézus, Isten Fia milyen váltságról gondoskodott az emberiség számára. Az emberiségnek azért van szüksége váltságra, mert az első emberpár fellázadt Édenben. Ádám gonoszságot cselekedett, hogy önző módon továbbra is a feleségével maradhasson, aki ekkor már törvényszegő volt, ezért Isten Ádámot is ugyanolyan bűnösnek tekintette, mint Évát. Ezzel az első ember eladta magát és az utódait a bűn és a halál rabszolgaságába. A halál a bűn ára, melynek a megfizetését megköveteli Isten igazságossága (Ró 5:12–19; vö.: Ró 7:14–25). Ádám tökéletes volt, de a bűnbeesése után ő is, és az összes leszármazottja is elveszítette ezt az értékes ajándékot.


A Törvény, amelyben „az eljövendő jó dolgok árnyéka” volt, előírta az állatáldozatok bemutatását a bűnök elfedezésére. Ezeknek azonban csak jelképes értékük volt, hiszen az állatok alacsonyabb rendűek, mint az emberek; ezért nem volt „lehetséges, hogy a bikák és kecskék vére elvegye a bűnöket”, ahogyan arra az apostol is rámutatott (Héb 10:1–4). Az állatáldozatoknak, melyek előképül szolgáltak, épeknek, fogyatkozástól menteseknek kellett lenniük (3Mó 22:21). Ennélfogva a valódi váltságáldozatnak, vagyis annak az embernek, aki képes elfedezni a bűnöket, szintén tökéletesnek, fogyatkozástól mentesnek kellett lennie. Ugyanúgy tökéletes embernek kellett lennie, mint Ádámnak, mert csak így fizethette ki a megváltási árat, hogy felmentse Ádám leszármazottait az adósságuk alól, és megszabadítsa őket a gyarló mivoltuktól és a rabszolgaságtól, amelybe akkor kerültek, amikor Ádám eladta őket a bűnnek. (Vö.: Ró 7:14; Zs 51:5.) Csak így tehetett eleget Isten tökéletes igazságosságra vonatkozó követelményének, amely a szemet szemért elv alapján megköveteli, hogy „lelket [adjanak] lélekért” (2Mó 21:23–25; 5Mó 19:21).


Mivel Isten ragaszkodik az igazságosságra vonatkozó alapelveihez, az emberek nem válthatják meg magukat (Zs 49:6–9). Ám ez kiemeli Isten szeretetét és irgalmát, ugyanis ő óriási árat fizetett azért, hogy eleget tegyen a saját követelményeinek: a Fia életét adta, hogy kifizethesse a megváltási árat (Ró 5:6–8). Ehhez arra volt szükség, hogy a Fia emberré váljon, és ugyanúgy tökéletes legyen, mint Ádám. Isten ezt úgy valósította meg, hogy áthelyezte az égből a Fia életét egy zsidó szűz, Mária méhébe (Lk 1:26–37; Jn 1:14). Mivel Jézust nem földi apa nemzette, aki a bűnös Ádám leszármazottja lett volna, és mivel Isten szent szelleme ’beárnyékolta’ Máriát – már Jézus fogantatásától kezdve egészen a megszületéséig –, ezért Jézus nem örökölt bűnt és tökéletlenséget, olyan volt, ’mint egy szeplőtlen és szennyfolt nélküli bárány’, akinek így a vére elfogadható áldozat lehetett (Lk 1:35; Jn 1:29; 1Pt 1:18, 19). Az élete során végig megőrizte a bűntelenségét, ezáltal alkalmas maradt a váltság kifizetésére (Héb 4:15; 7:26; 1Pt 2:22). ’Vér és test részese’ volt, ezért az emberiség közeli rokonának nevezhető. Ezenkívül volt egy felbecsülhetetlen értéke, a tökéletes élete, melyet végig megőrzött tisztának a feddhetetlenségét érő próbákban, és amelynek a feláldozásával megváltotta, felszabadította az emberiséget (Héb 2:14, 15).


A Keresztény Görög Iratokból egyértelműen kiderül, hogy a bűntől és a haláltól való megszabadításhoz megváltási árat kell fizetni. A keresztényekről azt olvashatjuk, hogy ’áron vették meg őket’ (1Ko 6:20; 7:23), és van egy ’tulajdonosuk, aki megvette őket’ (2Pt 2:1), Jézusról pedig azt, hogy ő a Bárány, aki ’levágatott, s vérével embereket vett meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből’ (Je 5:9).


Mit is mond ez a vers itt a végén?


"9 És új éneket énekelnek: „Méltó vagy rá, hogy elvedd a tekercset, és felnyisd a pecsétjeit, mert levágtak, és véreddel embereket vettél meg Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből"


Tehát Jézus feltámadása és égbemenetele után is úgy beszél a Jelenések könyve Istenről és Jézusról, mint KÉT SZEMÉLYRŐL.

2019. aug. 5. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/202 anonim ***** válasza:
88%

"most fogok írni róla"

Írni vagy kimásolni valamit az őrtorony netes adatbázisából? Mert a kettő nagyon más.

2019. aug. 5. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/202 anonim ***** válasza:
53%

"Ó, ezek szerint elismered, hogy Jézus erős Isten? De szerinted nem a Mindenható Isten? Akkor szerinted két Isten van? Egy erős és egy mindenható? Ennek fuss neki még egyszer."


Következetlen szójáték, amit csinálsz! Ugye tudod, hogy az "Isten" rangot jelentő szót emberekre, angyalokra, nem létező, hamis istenekre és Sátánra is használja a Biblia? Szerinted nincs különbség az "Erős Isten" és a "Mindenható Isten" kifejezés között? Nosza, akkor fuss neki még egyszer!


-----------


"Jehova nem Atyja az örökkévalóságnak? Jézustól származik az örök élet, és nem Jehovától? Hogy származhatna egy teremtménytől örök élet?"


Jehovától származik MINDEN és mindenki, Jézus is! Ezt tanítja a Biblia. Az örök élet és az örökkévalóság is eredendően Jehovától származik, ezt maga Jézus is elismerte, amikor nem egyszer mondta, hogy MINDENT az Atyjától kapott, Ő maga nem tesz semmit, ami ellenkezne Jehova akaratával. De a váltságáldozata révén Jézus Krisztus volt a "közvetítő" Isten és az ember között, ezt is mondja a Biblia. Tehát minden joggal mondhatjuk, hogy Jehova és a Fia is az örökkévalóságot tárta elénk, sőt ennélfogva mindketten "szabadítók, megváltók, királyok királya, stb. Csakhogy ha ezen logika alapján személyeket akarsz egymással azonosítani, akkor bizony rosszul teszed, mert pl. a "Királyok Királya" címet Nabukodonozorra is alkalmazza a Biblia. Sőt, a "Világ Világossága" elnevezést egyaránt megkapták Jézus tanítványai és maga Jézus is!


Ezek ugye biztosan mind egy személy, igaz?

2019. aug. 5. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!