Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztények - segítséget...

Keresztények - segítséget kérek, mit tehetek?

Figyelt kérdés

10 éves házasok vagyunk férjemmel, nemrég derült ki, hogy neki kielégítetlen szexuális vágyai voltak, bevallotta, hogy (nem tudom másképp mondani) szadista és perverz vágyai voltak, már házasságkötésünk elejétől is, ill. egész életében, ami ellen képtelen ellenállni, mert elmondása szerint akkora erő. Mivel tudta, hogy én ilyesmire nem vagyok képes és nem is akarta behozni a házasságba, mikor már nem bírta tovább elfojtani, több alkalommal megcsalt. Elmondása szerint ez mind nem jelentett neki semmit, csak ki kellett jönnie annak a perverz feszültségnek, aminek a házasságunkban nincs helye. Megtalálta rá a megfelelő személyt, aki mindenre hajlandó volt neki, érzelemmentesen.

Én őt egy szerető embernek ismertem meg, két gyerekünk van, soha nem bántana, ezt mondta is, hogy ide hozzánk képtelen behozni ezt a szemetet, de fogalma sincs, hogy mit tegyen. Velünk akar maradni, minket szeret, állítólag "ezért" is tette ezt, de ez nálam nem állja meg a helyét.

Énbennem egy világ omlott össze, azt hittem, a házasságunk szent, együtt imádkozunk, katolikusan neveljük a gyerekeket, stb. Most ez az egész meg lett szentségtelenítve.

Iszonyú mértékű fájdalommal de úgy döntöttem, meg akarom harcolni a Megbocsátást, ami tudom, nehéz és hosszú út lesz, mert nekem ez nagyon nagyon fáj. Rengeteget imádkozom.

Ami nagyon bánt, az, hogy férjem bocsánatot kért, és megigérte hogy törekszik a jóra, de azt mondta, nem tudja megigérni, hogy ellen tud-e állni ennek az iszonyú mértékű vágynak. Most akkor én hogy bocsássak meg? Mit tegyek?

Ő is szeretne változni, de azt állítja, lehet, hogy ez genetikai defekt nála, és nem tudja legyőzni. Én mondogatom, hogy a szeretetben ill. Isten segítségével mindent legyőzhetünk, hiszen ezt tudtuk korábbról is, de ő azt mondja, fogalmam sincs nekem arról, hogy ez mekkora erő. És a legrosszabb, hogy ő meg van győződve arról, hogy szent marad a házasságunk, ha ő ezt a szennyet kiviszi belőle...


Mit lehet ilyenkor csinálni? Kérlek, ne ítéletet mondjatok, hanem segítsetek! Adjatok tanácsot, mit tehetünk (leginkább én) ez ellen a sátáni út ellen? Bármilyen ehhez tartozó irodalom, bibliai részek, de konkrét tanácsok és leginkább gyakorlati út volna nagyon hasznos. Vagy bárki, akihez fordulhatnánk.



2012. jún. 16. 09:30
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
Mindaddig viszont, amíg nem juttok el szakemberhez, kérd a férjed, hogy ha nem tette még, menjen el gyónni, ha valóban bánja és próbáljon ő is imádkozni. Ha sikerül, megpróbálhattok ketten együtt leülni imádkozni, nemcsak ebben a témában, ez amúgy is jót tesz nagyon a kapcsolatotoknak. De kérjétek Istent ezzel kapcsolatban is, hogy szabadítson meg belőle.
2012. jún. 17. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 anonim ***** válasza:
23%

Én semmiképpen nem tűrném el ezt az állapotot. Nagyon szép gondolat és tanítás a megbocsátás, de a Biblia szerint ilyen esetben jogodban áll elválni. Persze nem kötelező, de ha mérlegelsz, felsorolod az érveket pro és kontra, a mérleg nyelve valamerre billenni fog...


Nem mondom azt, hogy ne adj esélyt a férjednek; de az nem elfogadható, hogy nem tudja megígérni a változást. Ha valóban hisz Istenben, nem csak vallásoskodik, és ha valóban őszintén szeret, akkor _bármit_ és _mindent_ meg kell tennie a szabadulás érdekében. Így is túlzás, hogy évekig titkolta, ennek nem lett volna szabad így történnie. Az is csak duma, hogy a házasságotok szent maradna, hiszen ő megtörte ezt a szövetséget több alkalommal is. Még örülhetsz, hogy valami nemi betegséget nem kaptál tőle...


Ha tényleg meg akarod menteni a házasságotokat, akkor első körben forduljatok valami _normális_ lelkigondozóhoz, ill. _keresztény_ pszichológushoz. Dr. Tapolyai Emőkét tudom javasolni, ő nagyon jó szakember; az alábbi honlapon keresztül fel tudod venni vele a kapcsolatot:

[link]


Szándékosan azt az oldalt linkeltem be, ahonnan előadásokat lehet letölteni díjmentesen, hallgass meg néhányat. :)


Nem keresztény pszichológust én sem nagyon mernék ajánlani, mert a túlzottan liberális pszichológiai iskolákat képviselők kiakasztó tanácsokat tudnak adni. Kb. olyan szinten, ahogyan az előző válaszoló is írta; de tudnék még mesélni más, de szintén szexualitással kapcsolatos témákról...


Sok sikert. :)

2012. jún. 17. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 anonim ***** válasza:
37%
S mivel azt írtad, bibliai idézeteket is szívesen fogadsz, olvasd a szeretethimnuszt = 1 Korintus 13. Kérd Istent, hogy Te is így tudj szeretni, és törekedj is rá. A szeretet első sorban cselekedet, akaratlagos döntés eredménye. Az érzés már "csak" az ajándék hozzá. :)
2012. jún. 17. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 anonim ***** válasza:
0%

"Énbennem egy világ omlott össze, azt hittem, a házasságunk szent, együtt imádkozunk, katolikusan neveljük a gyerekeket, stb. Most ez az egész meg lett szentségtelenítve."

A házasság sajnos nem ad garanciát arra,hogy nem csalódhatsz a másikban,akkor sem,ha Isten nevében kötöttétek,és vallásosan éltek.Jézus is mondott olyat a Bibliában,hogy ne nagyon bízzunk az emberekben.De a csalódás sem véletlenül történik,kell ahhoz,hogy fejlődni tudj,és erősebb legyél,igyekezz így felfogni.

"És a legrosszabb, hogy ő meg van győződve arról, hogy szent marad a házasságunk, ha ő ezt a szennyet kiviszi belőle..."

Ezt úgy érted,hogy ha teljesen megszünteti ezt a magatartást,vagy ha csinálja továbbra is mással,házasságon kívül? Mert ha az első verzió,akkor én azért elég önzőnek látlak,mert csak magadra gondolsz,ez csak arról szól,hogy nem tudsz neki megbocsájtani akkor sem,ha szakít ezzel a magatartással.

Összességében elsőként én is ajánlanám a Szeretet himnuszának gyakorlatba való átültetését.Ha ez semmiképp sem megy részedről,akkor válj el tőle.

2012. jún. 17. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 anonim ***** válasza:
Én eddig úgy tudtam, nincs senkinek a saját tévedése miatt elválni. A férjét isten segédlete mellett választotta, ha isten ezt meg akarta volna akadályozni, megtette volna, nem?
2012. jún. 17. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 anonim válasza:
54%

Sajnálom, hogy főleg az első hozzászólók közt van néhány rosszindulatú beszólás is.

Teljesen megértem a kérdezőt, mert keresztényként én keresztül mentem egy tönkremenő házasságon. És bizony egy keresztény számára nem annyira magától értetődő legyinteni egyet és elválni.

Ezen szexuálpszihológus NEM tud segíteni. Egyedül Isten, és egyedül hiteles keresztény lelkigondozó adhat ebben tanácsokat.

A szexuálpszichológus nagyon egyszerűen el fogja intézni, és megpróbál evilági dolgokat rádbeszélni. Egy szexuálpszichológusnak köze nincs ahhoz, hogy a másik őszinte hittel közelíti meg a problémáit.


Lehet és kell ezért imádkozni, külön és együtt is, és lelkigondozó segítségét kérni. De számomra nagy kérdés, hogy az ő hite őszinte ha idáig el tudott jutni? Nem vagy te felemás igában, csak még magadnak sem mered bevallani?


Ezzel nem itélkezni akartam, mert nem ismerem a helyzetedé csak magamból indultam ki, mert én sem mertem bevallani magamnak, hogy a volt feleségemmel felemás igában élek.


Próbálj időt adni, imádkozva, de vigyázz azért szabj egy határt is, mert a keresztény ember is összeroppanhat.

Tény, hogy azért a keresztény ember számára szent a házasság, és megtesz mindent érte, de azért nem biztos, hogy mindent el kell szenvedni, még a hűtlenséget is. Erre rengeteg bibliai idézet is van.


Sok erőt kívánok ehhez a nem könnyű harchoz.

2012. jún. 18. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 anonim ***** válasza:
22%

"Ezen szexuálpszihológus NEM tud segíteni. Egyedül Isten, és egyedül hiteles keresztény lelkigondozó adhat ebben tanácsokat."


Pusztán a saját véleményed alapján nem kérne más szakmáját haszontalannak nyilvánítani.

Egy JÓ szexuálpszichológus nagy eséllyel tudna segíteni. A problémákkal szembe kell nézni, csak úgy lehet tenni ellene. A kérdező házastársa sok ideig eltitkolta előle a problémákat, TALÁN részben a vallásos meggyőződés miatt, hiszen tudta, hogy reagálna rá.


"Lehet és kell ezért imádkozni, külön és együtt is, és lelkigondozó segítségét kérni."

Egy lelkigondozó biztos sokat tud az emberek lelkivilágáról, de kétlem, hogy szexuális kérdésekben professzionális tanácsot adhatna.

2012. jún. 18. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim válasza:

Előző vagyok. Nem feltételeztem, hanem a saját esetemből indultam ki.

A volt feleségem elrángatott szexuálpszihológushoz, mert a sok bántás, ordítozás, hülyézés stb után nem mindig volt olyan természetes testileg közeledni. Mert el voltam keseredve, és szenvedtem. A szexuálpszihológusnak természetesen a reakciója az volt, hogy küzdjem le a gátlásaimat, és férfiúi kötelességeimet teljesítsem.

De az nem érdekelte, hogy az egésznek mi áll a hátterében. Az is igaz, hogy a volt feleségem előtte is bemutuatta ellentmondást nem tűrő viselkedését.

És érdekes, miután sokat vívódva elváltam, olyan társat ajándékozott nekem az Isten, hogy álmodni sem mernék jobbat. Mosolyogva fogadnak haza, nem kell rettegnem, hogy miért lesz megint cirkusz? Mindketten egyformán engedünk, tudunk együtt imádkozni. És bizony nem kell szexuálpszihológus sem, mert minden magától értetődik, nincsenek lelki gátak...


Szóval erre alapozva mondtam. De bármennyire is lepontozod a válaszom, lehurrogsz, nem mondtam azt, hogy másnak nem lehet ezen a téren jobb tapasztalata.

2012. jún. 18. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 anonim ***** válasza:
0%

"Nem feltételeztem, hanem a saját esetemből indultam ki."


Én is ezt mondtam konkrétan, hogy ezt nem kéne. Pont ezért emeltem ki utána, hogy JÓ szexuálpszichológus. Minenhol vanna kóklerek, valahol többen az átlagnál, de ne általánosítsunk azért.


"De az nem érdekelte, hogy az egésznek mi áll a hátterében. "

Itt derül ki, hogy nem is felel meg a "JÓ" elvárásnak a fickó/nő.


"De bármennyire is lepontozod a válaszom, lehurrogsz, nem mondtam azt, hogy másnak nem lehet ezen a téren jobb tapasztalata."

Nem hurrogtalak le, de sértőnek találok bármiféle általánosítást, mégha nem is ez a szakmám. Emellett idézem, hogy mit írtál: "Ezen szexuálpszihológus NEM tud segíteni." Ez szerintem ugyanazt jelenti, mint hogy másnak nem lehet jobb tapasztalata.

2012. jún. 18. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:
78%

A szexuálpszichológus a vallási érintettség miatt nem tud hasznos segítséget nyújtani. az én korábbi válaszomat lepontozták, pedig én is tapasztalatból írtam, csak egy kicsit másabb jellegű szexuális probléma a partnernél, ami nem képezheti részét egy keresztény házasságnak, de az egyetlen megoldás amit javasolni tudott, a kompromisszum kötés és a szexuális élet színesítése volt. Mármint a perverzió bevezetése a keresztény házasságba.


Ha logikusan gondolkodsz, egy nem keresztény szakember, mit is tudna javasolni? A mai világban egy kis szado mazo az totál normális. A vallásos ember számít maradinak.

2012. jún. 18. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!