Jehova tanúi által tartott emlékünnepen csak a "felkentek" vehetnek az úrvacsorából. Miért csak ők? Mire alapozzák ezt?

Kedves Utolsó!

Jel 20:6:

"Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban; ezek fölött nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és királyokként fognak uralkodni vele az ezer év alatt."

Üdv

Kedves Kérdező! A "társkirályok" kifejezés konkrétan nincs benne, ezért tettem egy helyen zárójelbe a "társ" előtagot. A Róma 8:17 viszont így fogalmaz: "Ha tehát gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: igen, örökösei Istennek, társörökösök pedig Krisztussal, feltéve, hogy vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk."

Az Efézus 3:6 pedig imigyen adja elő: "tudniillik, hogy a nemzetekből valóknak társörökösöknek és a test társtagjainak és velünk együtt az ígéret részeseinek kell lenniük Krisztus Jézussal egységben a jó hír révén."

Ezekről a Biblia még azt is mondja, hogy: "És új éneket énekelnek: 'Méltó vagy rá, hogy elvedd a tekercset, és felnyisd a pecsétjeit, mert levágattál, s véreddel embereket vettél meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és királyokként fognak uralkodni a föld felett.'" (Jelenések 5:9, 10)

A jövőről van szó és a "föld" felett fognak uralkodni. Ez már természetesen a megtisztított földet jelenti, nem a jelenlegi gonoszsággal terheltet. Tehát lesz egy helyreállított föld egy égi Királyság vezetése alatt, mely Jézus Krisztusból és a társuralkodóiból áll. Valójában ők alkotják ezt a Királyságot, az Isten Királyságát - a földi reménységű hűségesek viszont élvezhetik ennek az áldásait.

Ez a kétfajta megmentés, mind az égi, mind a földi, János apostol látomásában szerepel. Ezen kívül a mintaimában Jézus arra kérte a tanítványait, hogy imádkozzanak azért, hogy legyen meg Isten akarata "mint az égben, úgy a földön is" (Máté 6:9, 10). Vajon lenne értelmük ezeknek a szavaknak, ha a föld megsemmisülne, vagy pusztán jelképesen az égre utalna? Vagy lenne értelmük akkor, ha minden igazságos ember az égbe menne? Isten földre vontakozó akarata egyértelműen kiderül a Szentírásból, a teremtési beszámolótól kezdve a Jelenések könyvében található látomásokig. A föld azzá fog válni, aminek Isten eredetileg tervezte: paradicsommá.

"Kérdés: Akik a mennybe kerülnek azok már nem szolgálják Istent csak aki a Földön marad?"

Miért ne szolgálnák, hiszen az angyalok is szolgálják, sőt, magának Jézusnak is "istene" Jehova még a Jelenések próféciái szerint is.

"Oké legyen 144000 ezer. De honnét lehet tudni hogy kik azok?"

Ez csak Jehovára és az egyes személyekre tartozik, senki külső személy nem szólhat bele annak eldöntésébe, hogy ki felkent és ki nem. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy rájuk nem vonatkoznak az egyetemes erkölcsi szabályok, hiszen ha a cselekedetei mást mutatnak, akkor mindegy mit állít magáról az illető!

"Jézus jelezte! De hol jelezte?"

Természetesen Jézus váltságáldozatába vetett hit mindazok számára fontos, akik elnyerik Isten bocsánatát és az örök életet, akár mennyei, akár a paradicsomi földön való életről van szó. Krisztus erre a János 6:51–54. versében utalt: "Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből jött le; ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké... A kenyér, amelyet én adok, az én húsom a világ életéért (a megváltásra váró emberiség)... Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, annak örök élete van."

Mégis figyelemre méltó, hogy Jézus ezeket a szavakat nemcsak tanítványaihoz intézte. Egy nappal azután, hogy csodálatosan megvendégelt több ezer embert, a sokaság Jézushoz jött Kapernaum vidékére. Ez a sokaság beszélgetésbe elegyedett Jézussal, és ennek során hangzottak el Jézusnak a János 6:51–54-ben feljegyzett szavai. Jézus tehát nem közvetlenül tanítványaival beszélt, amikor magát képletesen "mennyből alászálló kenyér"-nek nevezte, amely tartósabb életkilátásokat tud biztosítani, mint a "pusztában fogyasztott manna" (János 6:24–34).

Az egykori pusztai tapasztalat vizsgálatánál vedd figyelembe, kik jöttek ki Egyiptomból a pusztába. "Izrael fiai... mintegy hatszázezer gyalogos férfi, a családtagokon kívül, és egy hatalmas keverék nép" (2Mózes 12:37, 38; 16:13–18). Ez a "keverék nép" vállalta az izraelitákkal való közös sorsot. Mind az izraelitáknak, mind a "keverék nép"-nek életben maradása a manna fogyasztásától függött. Vajon a "keverék nép"-nek ugyanaz volt a kilátása, mint az izraelitáknak? Nem, más volt. Még ha gyakorolhatták is az izraeliták között Isten imádatát és remélhették is, hogy belépnek az Ígéret földjére, sohasem lehettek volna királyok vagy papok a Törvényszövetség alatt. Így a pusztában a szó szerinti manna evése nem biztosította az erre való kilátást.

Ezt a különbséget fontos emlékezetben tartani, amikor azokon a szavakon gondolkodsz, amiket Jézus tanítványaihoz intézett a Lukács 22:20, 28–30-ban, amikor bevezette az Úrvacsora ünnepét. Figyeld meg ezekből az utóbbi szavakat (29-30-s vers), hogy azok, akiknek az Emlékünnep jegyeiként fogyasztaniuk kellett a valóságos kenyeret és inni a valóságos bort Jézus hústeste és vére jelképéül, az "új szövetség"-ben levő tanítványai voltak. Ezek egy másik szövetség tagjai is, amelyet ugyancsak Jézus kötött velük arra, hogy majd "vele együtt uralkodnak királyságában". Jézus félreérthetetlenül azokra utalt itt, akik ’királysággá és papokká tétetnek Istenünk számára, hogy királyokként uralkodjanak a föld felett’ (Jelenések 5:10).

Tehát ezzel "jelezte" (vagyis egyértelműen bizonyította) Jézus, hogy kik vannak az "új szövetségben", vagyis kik uralkodhatnak majd Krisztussal Isten égi Királyságában. Ők értelemszerűen nem a földi örök élet várományosai.

A jó öreg kétkasztos megváltástan, amiknek a részletes cáfolatát megtalálod a következő linkeken (olvasd el mindet):

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A hívőknek egy, közös reménységük van (Ef 4:3-6), az apostolok és a hívők hite azonos értékű (2Pt 1:1). Mt 24:45-51 a példázat a 24-25. fejezet egészével együtt vigyázásra és sáfárkodásra int, nem a 20. századról jövendöl. A Jel 7 és 14-beli 144 000 nem lehet az elmúlt 2000 év folyamatosan elhívott összes felkentje, ui. egységes csoportként megéli a "nagy nyomorúság" elejét. A Jel 7. "nagy sokasága" is a jövőben jön ki "a nagy nyomorúságból": a mai Tanúk nem tartozhatnak közéjük (7:13-14). Lk 12:32 a 12 apostol kicsinysége nem a számukra, hanem a helyzetükre utal (Ne félj...! Lk 12:22, 25,29). Az "ország" itt nem helyre utal (a mennyre), hanem szívbeli állapotra (Róm 14:17-18, Lk 12:31). Jn 10:16 Jézusnak már az 1. században vannak más juhai, ti. a nem zsidó népek, és nem 1935 után lesznek (Mt 10:5-6, 15:24 vö. Mt 28:19, Ef 2:14).

Isten országában nincs első és másodosztály. Aki hisz, azt Isten a gyermekévé fogadja (Jn 1:12-13), az Isten fia (Gal 3:26, 4:6, Róm 8:15-16), Istentől született (1Jn 5:1, Jn 3:1-8), vette a Szentlelket (Jn 7:37-39), a Messiás elpecsételte a Lélekkel (Ef 1:13-14, 2Kor 1:22), megkeresztelte és meg-tatta a Lélekkel (1Kor 12:12-13), abban Krisztus vett lakozást (Ef 3:17), az a Lélek templomává lett (1Kor 6:19-20). A 144 000 a megtérő zsidókról szól; a Társulat szerint azért nem lehetnek zsidók, mert a törzsek névsora nem egyezik az egyik ószövetségi listával, de egyrészt az Ószövetségben található húsz törzslistából csak három egyezik (!), másrészt Dán és Efraim a bálványimádás miatt hiányzik. A Lk 12:32-ben a tizenkét tanítvány mint új Izrael valóban „kicsiny nyáj" volt, amely rászorult az Isten gondviselésébe vetett bizalomra (lásd a szövegkörnyezetet). A Mt 22:14 előtti példázatból kiderül, hogy ki a „sok meghívott" és ki a "kevés választott"; a meghívottak (a kortárs zsidók) nem jöttek el a királyi menyegzőre, az utcáról behívott vendégek (a népek) viszont a korabeli szokás szerint vendéglátójuktól kapnak ünneplő ruhát. A hallgatag „vendég", aki csak fogyaszt, de nem kér az ünnepségből, megsérti a házigazdát, joggal dobják ki: akik bent maradnak, azok a választottak - nem a 144 000. A Jn 10:16 „más juhai" sem JT „földi osztályára", hanem a népekre vonatkozik. A Jel 7:9-ben a ..nagy sokaság" igenis a mennyben van, „a trón előtt" (enópion), nem csupán a trón „látóterében" (NWT), akárcsak a Jel 14:3-ban a 144 000 (enopion itt is. kétszer). A 2Thrssz 2:13-14 sem arról szól. hogy a 144 000 lenne kiválasztva a „Krisztus [mennyei] dicsőségében való részesedésre". Az előző versek azokról szólnak, akik nem hisznek az igazságban. hanem a hamisságban gyönyörködnek, akiket Isten ezért kiszolgáltat a tévelygesnek, és a Sátán el is csábítja őket; ezzel szemben a thesszalonikai hívöket Isten „kezdettől fogva üdvösségre" (megmenekülésre) „választotta ki". Itt nem az előre kiválasztásról van szó (nem az eklegomai áll perfectumban), hanem Istennek az evangelizáció során végzett válogatásáról (a haireó áll aorisztoszban, ami két lehetőség közüli egyszeri választást jelent); a hitetlen engedetlenség és a hívő engedelmesség áll egymással ellentétben, nincs szó a 144 000-ről. Az 1Pt 1:5-8 sem a 144 000 üdvösséget garantálja: Péter a világban szétszóródott (1:1-2), újjászületett (1:3) hívőknek ír. akik az övével „azonos értékű hitet" vallanak, akik e hit révén isteni természet részesévé váltak, és megmenekültek a pusztulástól (2P1 1:1.4). A Zsid 12:22-24-ben az „elsőszülöttek ünnepi seregé"-nek neve fel van írva a mennyben, az „élet könyvében" (vö. Jel 20:11-15); ha ez az „ünnepi sereg" a 144 000-re vonatkozna. akkor csak ők üdvözülnének - senki más.

Az Újszövetségben a mennyei és a földi osztályok létezése egyértelmű utalásokat tett volna szükségessé arra vonatkozóan, hogy melyik ige, szakasz vagy levél kikről szól, és kiknek szól. Ilyen utalások nincsenek, tehát vagy az Újszövetséget kell kidobnunk a szentírók döbbenetes, félrevezető gondatlansága miatt, vagy pedig a szétválasztásról szóló tant. Különben a 144 000 állítólagos kiváltságait tekintetbe véve a Tanúk tömege teljesen fölöslegesen veszi a kezébe a Bibliát, hiszen annak csak töredéke szól róluk és nekik. A többi milliónyi Tanúnak valóban csak az „Őrtorony" olvasása marad...

Kérdéses ezenkívül, hogy ki tudhatja. hányan tértek meg az első keresztény generáció alatt a 144 000-ből. és hogy hányadiknál állt a számoló Russell és hívei fellépésekor?

TÁMOGATJA-E A JELENÉSEK 7 ÉS 14 A KÉT-OSZTÁLY ELMÉLETET?

Jehova tanúi azt állítják, hogy a Jelenések könyve 7:1-8 és a 14:1-5 a mennyei reménységet öröklőkről beszél, míg a 7:9-17 azokról, akik örökké a Földön fognak élni a földi paradicsomban.

A Jelenések könyve képi kifejezőeszközeinek értelmezése nem tartozik a legegyszerőbb feladatok közé, ennél fogva a könyv képeit gyakran kihasználják különféle teóriák alátámasztására.

Ebben az esetben számtalan ellentmondás figyelhető meg a Jehova tanúi érvelésében:

Ha Izrael törzseit szimbolikusan értik (azaz nem a zsidó keresztényekre, hanem különféle népekből kiválasztott keresztényekre vonatkoztatják), akkor milyen alapon értik szó szerint a 144 000-et? 12x12=144 szimbolikus szám, éppígy az "ezer" is, mely a teljességet jelképezi.

Mind a 144 000 (Jelenések 14:3), mind a nagy sokaság (Jelenések 7:9 és 15 - ahol az ő templomában szolgálnak!) Isten trónja előtt állnak, így igen önkényes dolog azt állítani, hogy a 144 000 a mennyben, míg a nagy sokaság a Földön található!

A nagy sokasághoz tartozók fehér ruhába vannak öltözve, ez a győzteseknek ígért jutalom (Jelenések 3:5) azzal a bizonyossággal együtt, hogy a nevük be van írva az élet Könyvébe, s így jogukban áll, hogy belépjenek a mennyei Jeruzsálembe! Hasonlatosképpen, akik győznek, Isten templomában lesznek, és Jézus trónján fognak helyet foglalni. (Jelenések 3:12.21)

Nincs utalás arra, hogy a győzteseket 2 csoportra lehetne osztani, s néhányan csak fehér ruhát öltenének ugyan, de nem részesülnének a többi ígéretből.

Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak." Akkor a trónon ülő megszólalt: "Íme, újjáteremtek mindent!" (Jel 21,1-5; Vö. Iz 65,17; 66,22; 2Pét 3,13)

Azaz nem lesz menny és föld (a mostani, "régi" értelemben), hanem e kettő lényegében fedni fogja egymást.

Ajánlott irodalom: [link]

A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a "Föld" az emberek világa; [Vö. Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Vö. Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt 5,16); [Vö. Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".

Az Istennel való tökéletes életet, ezt az életközösséget az Istennel, a Szűz Máriával, az angyalokkal és az összes szentekkel nevezzük "mennyországnak". A mennyország az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a végső és teljes boldogság állapota.

A mennyországban élni azt jelenti, "Krisztussal lenni". [Vö. Jn 14,3; Fil 1,23; 1Tesz 4,17.] A választottak "Őbenne" élnek, de megtartják, sőt megtalálják saját mivoltukat, a saját nevüket: [Vö. Jel 2,17.] "Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország." Jézus Krisztus halálával és föltámadásával "megnyitotta" nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. A mennyország mindazok boldog közössége, akik tökéletesen beépültek Krisztusba.

"Ki vagy a mennyekben" - Ez a bibliai kifejezés nem helyet (teret) jelent, hanem létmódot; nem Isten távolságát jelenti, hanem fölségét. A mi Atyánk nem "másutt" van, hanem "túl van mindazon", amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. Mivel Ő a háromszor Szent, egészen közel van az alázatos és megtört szívhez.

"Jól értjük tehát, hogy a kijelentés: Miatyánk, ki vagy a mennyekben, az igazak szívére érvényes, mint az Ő szent templomára. Ugyanígy, aki imádkozik, azt is akarja, hogy benne lakjék az, akit megszólít."

"A mennyek azokat is jelenti, akik a mennyei képmást hordozzák, akikben Isten lakik és sétál."

A mennyek szimbóluma a szövetség misztériumára utal, melyben élünk, amikor a mi Atyánkhoz imádkozunk. Ő a mennyekben van, ez az Ő lakása, az Atya háza tehát a mi "hazánk". A szövetség földjéről a bűn kiűzött minket, [Vö. Ter 3.] és az Atyához a mennybe a szív megtérése vezet vissza. [Vö. Jer 3,19--4,1a; Lk 15,18.21.] Krisztusban tehát az ég és a föld megbékél, [Vö. Iz 45,8; Zsolt 85,12.] mert egyedül a Fiú "szállt alá a mennyekből", és Ő teszi, hogy mi Vele együtt oda fölmenjünk keresztje, föltámadása és mennybemenetele által. [Vö. Jn 12,32; 14,2--3; 16,28; 20,17; Ef 4,9--10; Zsid 1,3; 2,13.]

A "ki vagy a mennyekben" nem helyet jelöl, hanem Isten fölségét és jelenlétét az igazak szívében. Az ég, az Atya lakása az igazi haza, mely felé törekszünk, s melyhez már hozzátartozunk.

A Bibliában egyébként a "föld" szó alatt nem ezt a sárgömböt kell érteni, melyért az erőszakosak harcolnak, s ahol a szelídek a rövidebbet húzzák, hanem az igéret földjét, a földi messiási országot és annak folytatását a mennyben. (V. ö. Zsolt. 37, 11.)

A földet, országot gyakran nevezik a próféták képleg a mennyország helyett.

A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében.

A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra.

A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

Nincs "két osztályos" üdvösség (hogy egyesek teljesen célba érnek, mások csak részben). A feltámadás mindannyiunk végsõ sorsa, csak ez egyesek számára az élet feltámadása, mások számára az ítélet feltámadása lesz.(vö. Jn 5,29)