Keresztényi szempontból tényleg ilyen elítélendő, hogy a kutyám többet ér számomra egy idegen embernél?

Mind kettő nagyon fontos, hisz a kutyus és az ember is Isten teremtménye, de egy emberi élet fontosabb!

Itt nem a mi érzelmeinkre kell figyelnünk, hanem mi a helyes döntés,és egy emberi élet nagyon fontos még akkor is ha te azt a személyt az ellenségednek tekinted, lehet az a személy fordított esetben nem így tenne, de a lényeg, hogy te ilyen helyzetben a helyes döntést hozzuk meg.

"Van egy keresztény is a csoportban, és rajta kívül mindenki a háziállatra voksolt."

Ez tényleg ijesztő, hogy ennyit ér ma egy ember élete. Vagy csak nem gondolnak bele komolyan az emberek.

Mielőtt nekem támadnak bárki is, volt több kutyám, meg sok más háziállatom is.

Nagyon okoskodni nem szeretnék, de talán idevág ez a vers (egyébként egy korábban nem keresztény életet élő, de betegségében megtért költő-óriásunktól):

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

"Mint egy másik élőlényé? Mi ebben az ijesztő?"

Nem ér annyit, mint egy másik élőlényé. Hanem kevesebbet.

Kit mentenél meg? Egy ismeretlen ember vagy egy háziállatot? Leírásodból egy társaságban csupán egy ember mentené meg embertársát, a többi inkább egy állatot választana. Tehát az emberek többsége szerint az állat értékesebb és nagyobb részükben fel sem merül, hogy inkább az embert kéne menteni.

Kedves Kérdező!

Eszem ágában nincs minősíteni téged v azt a keresztényt. Egyikőtök oldalára se kívánok állni.

Máshogy közelíteném meg a kérdést:

-milyen embernek tartod magad, hogy ha az életedben legerősebb érzelmi köteléked egy kutyával alakult ki?

-hogy jutottál ide, hogy emberek nem szerepelnek az interperszonális kapcsolataid hálójában, de a kutya igen? -elképzelhetetlennek tartod, hogy valakinek ez feltűnik, és hangot is ad neki, akár vallási, akár pszichológiai alapon?