Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ateisták! Milyen érvetek van...

Ateisták! Milyen érvetek van Isten létezése ellen amit ne tudnék megválaszolni? csak szép sorba soroljátok fel az érveiteket.

Figyelt kérdés

márc. 25. 09:51
1 2 3 4 5 6 7
 31/69 anonim ***** válasza:
92%

Itt valójában nem az a legfontosabb, hogy van e, vagy nincs e Isten, hanem, hogy mi alapján fogadunk el valamit igaznak, vagy mondjuk ki rá, hogy hamis.

Annyi minden létezhet és talán létezik is a világban, ha már istenekről esett szó, akkor ugye az köztudott, hogy ezrével vannak és miért pont a keresztény istennel foglalkozzunk, miért ne az Iszlám Allahjával, hiszen a szent Koránjuk ugyanúgy érvel, hogy maga Allah diktálta Mohamednek a szövegét, így az igaz, ám ha ezt nem fogadjuk el, akkor a Biblia szövegét is el kell vetni, mint valóságot.

Egyébként is semmi sem indokolja, hogy ne valamelyik másik istennek adjunk igazat.

Ezért egyértelmű, hogy a fő kérdés az, hogy mit, mi alapján fogadunk el valóságosnak, létezőnek.

A tudományos módszertan empirikus bizonyításhoz köti az elfogadást.

Amíg valaminek a létezésére nincs bizonyíték, addig értelmetlen azt elfogadni.

Természetesen létezhetnek dolgok a világban, amikről nincs tudomásunk, de ezek létére lehet hipotéziseket alkotni, amelyek empirikus bizonyítás után értelmezhetővé válnak számunkra, annak hiányában nem tudunk velük mit kezdeni, hiszen túl nagy a tévedés lehetősége, így bizonyítatlan dolgok elfogadása tilos.

márc. 25. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/69 anonim ***** válasza:
100%

"aki elfogadja Jézus kereszt halálát azt megváltja bűnei alól és jobb eséllyel mehet majd a túlvilágon a Mennyországba"


- Ebben nincs szeretet. Aki nem hiszi el mert olyan az megszívta, aki más vallású környezetbe született és lehet soha nem is találkozik a kereszténységgel az is megszívta.


- Hogyan terjed ki ez a Jézus előtt vagy a kereszténység elterjedése előtt éltekre? Nekik haláluk után kéne hinniük? Vagy automatikusan érvényes rájuk hit nélkül is? Esetleg esetükben újra tárgyalás történik?


- Miért volt Jézus részéről ez áldozat ha elvileg tudta, hogy nem fog valójában meghalni és tudta, hogy ezáltal megszabadul a fizikai test korlátozásaiból?


- Mi korlátozta Isten hatalmát, hogy erre szükség volt?


- Miért várt ennyi ideig Jézus elküldésével?


- Ádám és Éva története nem történt meg. Akkor mi miatt teremtett ilyen bűnös világot amit meg kellett váltani?

márc. 25. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/69 anonim ***** válasza:
0%

"- Ebben nincs szeretet. Aki nem hiszi el mert olyan az megszívta, aki más vallású környezetbe született és lehet soha nem is találkozik a kereszténységgel az is megszívta."


Már mondtam, hogy aki nem hisz is bejuthat a mennybe, de ők nehezebben.

Aki pedig olyan kultúrába születik, hogy ott még nem tudnak a keresztény vallásról, azokat pedig a saját népük törvényei szerint ítéli majd meg az úr.


Másfelől pedig ezért kell az igét hirdetni, hogy minél több ember a Mennyországba juthasson.

Elhiszem hogy ateista szemszögből ez néha irritáló tud lenni, mert hát ugye engem ne akarjon már senki se térítgetni, de ti meg azt lássátok be, hogy a keresztények ezzel csak jót akarnak.


"- Hogyan terjed ki ez a Jézus előtt vagy a kereszténység elterjedése előtt éltekre? "


Akkor is voltak jó emberek, akik a mennybe mehettek.


Persze akkor joggal adódik a kérdés, hogy akkor meg mi szükség volt Jézusra és az ő áldozatára? Azért kellett, hogy még több ember juthasson a Mennyországba.



"- Miért volt Jézus részéről ez áldozat ha elvileg tudta, hogy nem fog valójában meghalni és tudta, hogy ezáltal megszabadul a fizikai test korlátozásaiból?"



Mi az hogy tudta, hogy valójában nem fog meghalni?


Jézus valójában meghalt, majd feltámadt és a mennybe ment.



"- Mi korlátozta Isten hatalmát, hogy erre szükség volt?"


Erre az embernek volt szüksége nem Istennek.



"- Miért várt ennyi ideig Jézus elküldésével?"



Azért mert Isten a kiválasztott (zsidó) népen keresztül akarta bemutatni magát a világnak. De a zsidó nép többször is bizonyította, hogy erre alkalmatlan, így Isten már nem várt tovább a zsidókra és elküldte Jézust.



"- Ádám és Éva története nem történt meg. Akkor mi miatt teremtett ilyen bűnös világot amit meg kellett váltani?"



Az hogy Ádám és Éva története nem szó szerint értendő az nem jelenti azt, hogy nem volt bűnbe esés.



Ezeket a kérdéseket mind nagyon alapvető teológiai ismeretekkel meg lehet magyarázni........

márc. 25. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/69 A kérdező kommentje:

Ezek a kérdések ősi teológiai és vallási viták témái, amelyek különböző vallási, filozófiai és etikai perspektívákból vizsgálják Isten, a világ és az ember kapcsolatát. Fontos megjegyezni, hogy a válaszok ezekre a kérdésekre változhatnak az egyes


1. **Miért teremtette Isten úgy a világot, hogy a rossz, másnak ártó, kapzsi, harácsoló emberek élnek jól, a becsületesek meg szegénységben?**

- A katolikus hit szerint Isten az embereket szabad akaratával teremtette, és az ember döntései és tettei határozzák meg sorsát. A rossz cselekedetek következményei, valamint a világ igazságtalanságai részei a bűn eredeti következményeinek.


2. **Miért nem ad Isten egyetlenegy hiteles bizonyítékot sem a létezéséről, miért tart minket szándékosan bizonytalanságban?**

- A katolikus hit szerint Isten az emberek számára számos módon megnyilatkozik, például a teremtett világon keresztül, a Szentírás által, valamint a vallási tapasztalatok és csodák révén. Az embernek hitre és bizalomra van szüksége Isten iránt, és az ő hiteles bizonyítékai az egyéni és közösségi tapasztalatban rejlenek.


3. **Miért tűri, hogy ilyen gonosz és rossz legyen a világ, amikor teremthetett volna jót is, ha már képes tökéleteset is teremteni?**

- A katolikus hit szerint Isten jó, és a gonosz jelenléte és hatásai a bűn eredeti következményeivel, az emberek szabad akaratával és az ördög befolyásával magyarázhatók. Isten a világban jelen van és a gonosz ellen küzd, és az ember feladata a jó irányába törekedni.


4. **Miért csak 50-100 év tettei alapján ítéltetünk meg, ami után többmilliárd év jutalom vagy büntetés jár?**

- A katolikus hit szerint az ember élete során folyamatosan lehetősége van az engesztelésre, a megtérésre és az erényes életre. Az ítélet idejét Isten határozza meg, és az emberi tettek és döntések része az örök sors alakulásának.


5. **Miért volt ilyen szadista Isten, amikor megmutatta a tudás almáját, de nem engedett belőle enni, majd amikor odaköldta a kígyót, hogy etessen meg, akkor meg kizavarta az embert a paradicsomból?**

- Az Ádám és Éva történetét a katolikus hitmisével a bűnbeesés és az emberi szabad akarat szempontjából értelmezi. Az ember választási lehetőségeit és az engedelmesség fontosságát hangsúlyozza, valamint az Isten iránti bizalom és hűség fontosságát.


6. **Miért haggya, hogy az egyház annyi kincset halmozzon fel a vatikánban, ahelyett, hogy a szegényekre fordítanák a papok?**

- Az egyház kincseit és vagyonát az egyházi szolgálatra, jótékonyságra, missziókra, oktatásra és más szolgálatokra használja fel, valamint a katolikus hagyományokat és kulturális értékeket is őrzi. Fontos, hogy az egyház is segítse a szegényeket és rászorulókat.


7. **Miért hagyta, hogy az egyház annyi szenvedést hozzon a népre a nevében, amit az inkvizíció meg az amerikai népirtások alatt tettek? Miért nem várta el, hogy ezekkel a bűnökkel elszámoljon az egyház?**

- Az egyház történelmében előfordultak sötét időszakok és erőszakos cselekedetek, amelyeket később elítéltek vagy megbántak. Az egyház ismeri bűneit és szükség esetén bocsánatot kér értük. Az emberi bűn és hibák nem jelentenek ellentmondást Isten tökéletességével, hanem az emberi szabadság és hűtlenség következményei.


8. **Tud-e Isten akkora követ teremteni, amit maga sem tud megmozdítani?**

- Ez a kérdés egy olyan paradoxont fejez ki, amely a mindenhatóságra vonatkozik. A katolikus hit szerint Isten mindenható és végtelen hatalommal rendelkezik, amely korlátok nélküli teremtést és működést jelent. Isten a világ felett hatalommal rendelkezik, és minden lehetőséget képes megvalósítani.

márc. 25. 14:18
 35/69 anonim ***** válasza:
92%
Minden istenség létezésére ugyanannyi bizonyíték van; vagyis semmi. Ha lenne bizonyíték, akkor tényekről beszélnék, de ez itt csak hit. Ezzel nyilván nincs baj, de azért tudjuk helyén kezelni a dolgokat.
márc. 25. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/69 A kérdező kommentje:
Megkellet kèrdeznem a chatgpt mert így hirtelen nem tudtam mindenre válaszolni de kb az èn vèlemènyemmel egyezik.
márc. 25. 14:20
 37/69 anonim ***** válasza:
90%
Á, még a saját gondolataidat se vagy képes leírni. XD
márc. 25. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/69 A kérdező kommentje:
Leírhattam volna de mondom mindenre így hirtelen nem tudok válaszolni.
márc. 25. 14:23
 39/69 anonim ***** válasza:
100%

"- A katolikus hit szerint Isten az embereket szabad akaratával teremtette, és az ember döntései és tettei határozzák meg sorsát. A rossz cselekedetek következményei, valamint a világ igazságtalanságai részei a bűn eredeti következményeinek"

De ez nem magyarázza meg, hogy isten miért teremtett egy ilyen rosszal teli világot. A szabad akarat az ugyanis nem válasz, az csak lehetőséget ad, a rossz az ettől függetlenül létezik. Mint pl olyan hajlamok mint a nekrofília, pedofília, ilyesmiket vajon miért teremtett?

márc. 25. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/69 anonim ***** válasza:
8%

"Minden istenség létezésére ugyanannyi bizonyíték van; vagyis semmi. "



Ez így nem korrekt! A keresztény világkép Istenére tonnányi filozófiai érv létezik, melyek sokkal valószínűbbé teszik annak létezését a többi isten létezésével szemben.



Az a baj az ateistákkal, hogy 0 teológiai tudás mellé 0 filozófiai tudás párosul.


Csak abból a vajnyi kevés tudásból képesek itt építkezni majd hozzászólást szerkeszteni, amit az iskolai tanulmányaik során sikerült elsajátítani nekik.


És abból amit az iskolában megtanultak komolyan gondolják, hogy egy akkora horderejű kérdésben mint Isten létezése van relevanciája. xD


Az ilyet még a legnagyobb jóindulattal sem lehet még csak amatőrnek sem nevezni.

márc. 25. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!