Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ennél az esetnél kinek volt...

Ennél az esetnél kinek volt igaza, az elvileg hívő felnőtteknek, vagy mint nekem gyereknek?

Figyelt kérdés

Nagyon régen foglalkoztat már ez a dolog, de nem igen találtam rá normális magyarázatot. Talán alsó osztályos voltam mikor mentem egy hittan táborba, valahova vidékre. Annyira nem ismertem a többi gyereket meg nem is emlékszem erről semmire, csak hogy egyik nap mikor mentünk/jöttünk valahova, és az utcán láttam egy kóbor kutyát sétálni. Odajött a csoporthoz én meg simogattam meg talán adtam is neki valami nasit ami nálam volt. Már akkor mondta az egyik tanár hogy ne adjak neki semmit mert követni fog. Hát ez is történt, egész nap jött utánam. Én nagyon megimádtam, de nem csak a tanárok, hanem a többi gyerek is bunkó volt velem meg mintha gáz lenne szeretni a kutyákat és segíteni neki vagy nem tudom, de azután senki nem szólt hozzám. Mikor a kutya a szállás helyünkre is követett az egyik tanár lekezelően mondta hogy küldjem el, de én nem akartam, ezután kitört egy kis balhé. Végül az lett belőle hogy a tanár mondta, vagy bemegyek és hagyom ott a kutyát vagy itt alszom kint vele együtt. Én az utóbbit választottam, egy szivacsot meg egy takarót hoztak ki nekem éjszakára. Szerencsére nem volt se hideg, se eső. Ott aludtam a kutyával együtt a ház előtt egy szivacson. Utána már a napokban alig vittek valahova meg nem szólt hozzám senki. Mikor vége volt a tábornak, teljesen pánikba estem hogy mi elmegyünk de a kutyával mi lesz, és annyira tiltakoztam hagyjuk ott tervtől hogy azt mondták oké keresnek neki gazdát. A legutolsó amire emlékszem hogy megyünk el kocsival, elvileg az új gazdái integettek a kutya meg velük volt.

Még most is furcsállom hogy annyira bunkók és szemetek voltak ott velem az elvileg hívő emberek hogy az valami hihetetlen. Ennyire nem ér nekik semmit egy állat se? Se egy 10 akárhány éves gyerek aki sír utána? Nem az lenne a lényeg hogy segítsünk egymáson, és az élőlényeken?

Még a kutyára se igazán emlékszem, valami spániel szerű lehetett, de mikor ez a dolog eszembejut, még mindig megkönnyezem, mennyire kitartottam mellette.

Bocsi hogy kicsit hosszú lett!

18/l


2011. szept. 2. 19:53
1 2 3 4 5
 31/42 A kérdező kommentje:

A válasz megírásának időpontja: ma 15:40

Még tanuló vagyok, legalábbis megint az lettem. Ez hosszú és bonyolult lenne, de hétfőn kezdek egy esti suliban. 4 év múlva érettségizek. De csak sima érettségit ad, nincs konkrét szakma amire kitérne. Gondolkoztam már én is nem egyszer hogy csapjak hivatalos állatvédőnek, de folyton lebeszéltek róla..nem tudom mennyire lenne értelme, mármint olyan téren hogy meg lehet-e élni belőle. Mert így hivatáson kívül biztos fogok segíteni ahogy tudok, most is akarok menni egy menhelyre önkéntesnek, bár jó lenne egy nagyobb lépést tenni az állatokért. De még nem jöttem rá hogyan kéne. Idővel csak megtudom!:)

2011. szept. 3. 15:53
 32/42 anonim ***** válasza:
100%
Sok sikert, Kedves Kérdező! Remélem összejön. :)
2011. szept. 3. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/42 anonim ***** válasza:
93%

@Kérdező:

Szívesen. :)


Elöljáróban annyit, hogy tényleg jó nagy vihart kavartál; de ne aggódj, legalább szokod egy kicsit, hogy milyen az élet: mennyi különböző vélemény van egy - egy témában, és milyen indulatok az emberekben... :)


A menhelyekkel és szervezetekkel kapcsolatban: Nekem is voltak régebben negatív élményeim (zsúfoltság, kevés étel); ill. úgy hallottam, hogy csak a fiatal állatoknak találnak gazdát könnyebben. A többiről változó hírek keringenek: jó esetben tartják őket bármeddig, rossz esetben X nap után elaltatják. Ezért is az a gyakorlat nálunk, amit jeleztem az előző válaszban: ha nem sikerül gazdát szerezni, akkor ez a következő lépés. Gazdikereséshez néhány ötlet itt:


http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__20547..



A történeteid szomorúak, de sajnos azt kell mondanom, nem egyedülállóak. Több hasonlót is tudnék írni, de egyrészt nem akarok sokat írni (bár általában ez nem szokott sikerülni), másrészt csak még szomorúbb lennél... :)

Tényleg nagyjából hasonló volt a hozzáállásom régen az állatokhoz, mint neked most; sőt, a környezetvédelem terén is kissé szélsőséges voltam. Szoktam mondogatni alkalomadtán, hogy ha van igazság, akkor nekem idősebb koromban nem őszülni fog a hajam, hanem zöldülni. :)

Ill. még az is lehetséges, hogy ha a körülmények úgy alakultak volna, akkor ma már rendszeresen szerepelnék a tv-híradóban a Greenpeace egyik aktivistájaként: hol egy fához kikötve magamat, hol egy tengeri kaland (pl. bálnamentés) kapcsán... :)

Így írás közben megkerestem a honlapjukat, és találtam valamit, ami esetleg érdekelhet téged:


[link]


Első lépésnek szerintem nem rossz; de ha ragaszkodsz az állatmenhelyekhez, biztosan találsz valamit a lakóhelyeden. És az a lényeg, hogy te tedd meg azt, ami tőled telik, ne foglalkozz másokkal. Nehéz dolog látni, hogy sokan milyen hanyagul állnak a munkájukhoz, hivatásukhoz - erre írtál példát magad is -, de e hozzáállás mögött is lehet nem csak lelkiismeretlenség, hanem megszokás, beletörődés, kiégettség is. Nem csodálom egyébként.



Az ember - állat témához: Érdekes a megközelítésed, és még igazság is van benne. Sajnos. Úgy értem, hogy tényleg bajok vannak... :(

De szerintem akkor sem helyes az általánosítás, ill. a sorrend.

Ateista szemszögből nem tudnám megindokolni ezt az álláspontot, mivel nem vagyok ateista, ráadásul fogalmam sincs, ők hogyan indokolják (persze a beszéddel, az intelligenciával, legalábbis így gondolom).

Hívő keresztényként viszont azt vallom, hogy egyértelműen magasabb rendű és rangú az ember az állatnál; mert Isten ezt így tervezte el és hozta létre. Az egy más kérdés - és nagyon sajnálatos tény is egyben -, hogy sok ember milyen alacsony szintre bírt lesüllyedni, és tényleg nem él az emberi mivoltához méltó életet. De ennek nem kellene így lennie, ill. ők is segítségre szorulnak. Sok keresztény dolgozik önkéntesként különböző területeken, pl. hajléktalanok, drogosok, vagy prostituáltak között. /Vagy árvaházakban, de ott nagy többségükben nem a bekerült gyerekek a hibásak, hanem a "szüleik"/.


Hát, remélem, tudtam segíteni; és sok szerencsét kívánok az iskolában és az önkénteskedésben is! :)

2011. szept. 4. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/42 anonim ***** válasza:
93%

Már megint én vagyok: Eszembe jutott, hogy talán jó illusztrációja lehet az emberekhez való "keresztényi" hozzáállásnak a következő dal:


MercyMe - Crazy Enough http://www.youtube.com/watch?v=LfmNKmB-Ap8

MercyMe - Crazy Enough /with lyrics/ http://www.youtube.com/watch?v=rENTa2Q5wNg


2 v. 3 napja bukkantam rá, nekem nagyon tetszik; egyszerűen nem bírom megunni. A következőt pedig csak úgy, ajándékként belinkelem. Ezt tegnap találtam, így most felváltva hallgatom őket... :)


MercyMe – Move http://www.youtube.com/watch?v=MmUDDxflt6o

/A szöveg a leírásban megtalálható./


Remélem, tetszenek. :)

2011. szept. 4. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/42 A kérdező kommentje:

A válasz írója 72%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: tegnap 19:31


Köszi neked is:)


Berta Wooser:

ez a toborzói állás nem tűnik rossznak, de (még véletlenül se kifogásokat keresek) nem tudom ebben így mennyi igazság van..mert például szívesen lettem volna önkéntes valahol külföldön, de annál meg figyelmeztettek hogy csak eszik ezek az ember pénzét, és jól meg kell tömnöd magad ahhoz hogy tényleg menni tudj segíteni. Nem tudod hogy ez mi alapján működik? Mert én tényleg nagyon szívesen mennék bárhova önkéntesnek, de eddig mindenhol csak a pénzemet akarták (ami nincs is, ennyire pénzesnek meg nem nézek ki), és nem épp a segítségemet.

Ez a legutolsó szám tökre tetszik, köszi! :D

2011. szept. 4. 15:06
 36/42 A kérdező kommentje:
Mi bajod van? 1. nem töröltem semmit mert nem is tudok 2. nem jelentettem senkit se...nyugodj már le ember
2011. szept. 4. 15:58
 37/42 anonim ***** válasza:
96%

@Kérdező:


Hát sajnos nincsenek pontos infóim, tényleg csak most kerestem meg a honlapot, a kérdésed apropóján, egy kicsit "nosztalgiából"... :)


Az elővigyázatosság valóban nem árt, sőt; de egy próbát megér szerintem. Ha felveszed velük a kapcsolatot, bizonyára részletes infókat adnak majd. Azok alapján pedig már el tudod dönteni, mitévő legyél: hogy beleugorj-e vagy sem.

Ez nem csak erre vonatkozik, hanem bármilyen más társaságra, alapítványra, szervezetre is. Látod, ha emberekkel szeretnél foglalkozni, azon a területen tudnék lehetőséget önkéntes munkára, ahol ugyan nem fizetnek, de nem is vesznek le. De mindegy, próbálkozz a saját területeden, és sok sikert hozzá! :)



Még egy jó tanács: A trollokkal meg az egyéb ilyen válaszolókkal nem kell foglalkoznod, ne vedd komolyan őket. A trollok csak direkt köpködik tele marhaságokkal a kérdéseket, ezzel szórakoznak. Mások meg nem veszik észre, hogy szabályzatsértő válaszokkal szennyezik a környezetet: vagy nem olvasták még a szabályzatot, ami pedig ott van a szemük előtt, vagy szándékosan megsértik.

Egyébként a válasz értékelésénél a behajtani tilos táblára kattintva tudod bejelenteni a moderátoroknak, ha ilyet tapasztalsz; aztán ők eldöntik, hogy tényleg gázos-e az adott válasz; ha igen, akkor kitörlik.


Örülök, hogy tetszett a zene. Én eléggé zenebolond vagyok, már gondoltam rá, hogy kiírok egy ilyen jellegű kérdést, de még nem jutottam el odáig... Pedig olyan gyűjteményem van, de olyan... :)


Tessék, akkor még egy jó kis pörgős, csak Neked, csak itt, csak most. :)


Jeremy Campbell – I'm Alive

http://www.youtube.com/watch?v=iSxDJJMRp90


Meg egy félelmetesen jó hang, rögtön két dallal. :)


Todd Agnew – This Fragile Breath http://www.youtube.com/watch?v=UqjuGpwF5zM


Todd Agnew – Still Has A Hold http://www.youtube.com/watch?v=GQuMTiE9FhU


Bocsi, de ha egyszer elkezdem, nehezen hagyom abba... :)

2011. szept. 4. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/42 anonim ***** válasza:
92%

Van a Bibliában egy rész, hogy az állatok és embereknek ugyanaz a sorsa, születnek, élnek, meghalnak, bármit tesznek e időben mind hiábavaló.

Én visszásságot látok abban, és a macskarajongó öreg néniket nézve is, annyira gondoskodnak az állatokról. A hajléktalanokat nem ekkora szeretettel fogadják. Aki kiáll egy kóbor állat mellett így, miért nem tud egy hajléktalan vagy szegény emberrel ekként tenni?

Isten azt akarta szeressük egymást, ne pedig az állatokat...

Különben is az a bűnös, aki kicsuk egy szerencsétlen állatot az utcára.

2011. szept. 8. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/42 Ivan Iljics ***** válasza:

Vallásos (hívő) ember vagy? Azért tetted amit tettél mert törődtél a kutyával?

Akkor helyesen cselekedtél.

Ha azért tetted mert figyelemre vágytál akkor helytelenül tetted. De nem hiszem hogy ez volna a valóság.


Inkább választanál egy állatot mint egy embert?

Vigyázz mit mondasz! Ez azt jelenti hogy egy állat életét többre becsülöd mint egy emberét. Akkor viszont feláldoznád az életed egy állat megmentésének érdekében?


Miért írtad ki ezt a kérdést? Belső bizonytalanság miatt, megerősítést keresvén? Vagy csak arra számítottál hogy mindenki dicsérni fogja hősies magatartásodat ahogy, szembemenve akár a tanárokkal is, kiálltál egy élőlényért?

2011. szept. 17. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/42 anonim ***** válasza:
A tanárnak vlószínűleg az volt a baja hogy kobór kutya, és mint ilyen korokozó/betegség forrás a többiek meg azért voltak olyan amilyenek mert a tanárnő azt mondta, hogy nem akkor nem.
2011. szept. 19. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!