Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Szeretnétek e, hogy a kisebb...

Bolya kérdése:

Szeretnétek e, hogy a kisebb vallásokat felszámolják? Pl: Hit gyülekezett, Jehova tanúi, stb?

Figyelt kérdés
Nagy szükség van , hogy ezeket végre felszámolják , hiszen rengeteg családot tönkre tettek és nem, hogy Istenhez fordulnának hanem még ellene miért engedik ezt ?
2011. okt. 10. 06:22
1 2 3 4 5 6
 41/57 anonim ***** válasza:
0%

Szeretném megkérdezni, hogy önmagában a "kizárólagosság" tesz egy hívőt (bármilyen valláshoz tartozzon is) fanatikussá, vagy a hamis, hazug eszmék okozzák némely csoportnál, embernél a "rossz gyümölcsöket", melyekről Jézus beszélt?!


Mert sokaknál a "kizárólagosság", mint bűvös, talán bűnős(?) szó, már eleve kiveri a biztosítékot. Pedig az ilyenek is gyakran élnek a kizárólagosság eszközével, hiszen mindenki volt már úgy, hogy másokkal szemben valamit igaznak vélt és ahhoz ragaszkodott még akkor is, ha talán senki sem állt mellé. Sőt, ha valaki valamely igazságról való meggyőződés után nem teszi ezt, azt megalkuvó, gerinctelen embernek tartjuk!


Most akkor szeretném újra megkérdezni, hogy MI TESZI AZ EMBERT ŐRÜLT FANATIKUSSÁ, akikről ilyen elítélően kell beszélnie néhány embernek, akik nyilvánvalóan nem gondolták jól végig a véleményüket?!!

Egy Jehova Tanúja.

2011. okt. 14. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/57 anonim ***** válasza:
0%

Látod Kedves Freya!


Erről beszéltem!

2011. okt. 15. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/57 anonim ***** válasza:
21%
Én azt szeretném ha az összes egyházat felszámolják.
2011. okt. 16. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/57 lsandor ***** válasza:
16%

Jehova Tanúit nem nevezném kis egyháznak vagy ehhez hasonlónak. A világon többen mint 7, 5 millióan vagyunk. Valamint Jehova Tanúi nemhogy szétválasszák, vagy tönkreteszik a családok életét, hanem sokkal jobbá teszik azt. Egy példa az igazság jótékony hatásáról:

ÉLETRAJZI RÉSZLETEK

NÉV: OKABAJASI MASZAHIRO

ÉLETKOR: 39

ORSZÁG: JAPÁN

HÁTTÉR: SZERENCSEJÁTÉKOS VOLT

A MÚLTAM: Egy kis helységben, Iwakurában nőttem fel, mely körülbelül félórányi vonatútra van Nagojától. Édesanyámra és édesapámra mint kedves emberekre emlékszek vissza. Később viszont megtudtam, hogy apa jakuza, vagyis bűnöző volt, és egy darabig úgy tartotta fenn ötfős családunkat, hogy részt vett mindenféle csalásban. Mindennap sokat ivott, és amikor 20 éves voltam, meghalt májzsugorodásban.

Apa koreai volt, ezért a közösség többi tagja gyakran hátrányos megkülönböztetésben részesítette a családunkat. Ezért, és más okok miatt is, tizenévesen sok megpróbáltatás ért. Beiratkoztam a középiskolába, de csak hébe-hóba mentem el, egy év után pedig otthagytam az iskolát. Ekkorra már priuszom is volt. Ez a tény, és az, hogy félig koreai vagyok, együttesen nagyon megnehezítette, hogy munkát találjak. Végül mire lett munkám, egy térdsérülés miatt már nem tudtam fizikai munkát végezni.

Ezután pacsinkózásból éltem. A pacsinko egy flipperhez hasonló szerencsejátékgép. Akkoriban már együtt éltem egy lánnyal, aki azt akarta, hogy keressek rendes munkát, és vegyem feleségül. De a szerencsejátékkal rengeteg pénzt kerestem, és eszem ágában sem volt változtatni az életmódomon.

HOGYAN SEGÍTETT A BIBLIA MEGVÁLTOZNOM? Egyik nap felkeresett otthon egy Jehova Tanúja, és adott egy könyvet, melynek ez volt a címe: Az élet – hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? Korábban még nem gondolkodtam ezen a kérdésen, ám a könyv elolvasása után éltem azzal a lehetőséggel, hogy jobban megismerhetem a Bibliát. Mindig szerettem volna tudni, hogy mi történik, ha meghal valaki. Erre a kérdésre, és más témákban is, világos válaszokat kaptam a Bibliából. Olyan volt, mintha leesett volna a hályog a szememről.

Felismertem, hogy a Bibliából tanultakat alkalmaznom is kellene. Ezért törvényesítettem a kapcsolatomat, abbahagytam a dohányzást, levágattam a hosszú, kiszőkített hajamat, és rendbe szedtem a külsőmet. A szerencsejátékkal is felhagytam.

Minden egyes változtatás nagyon nehéz volt. Például a dohányzásról nem tudtam lemondani a magam erejéből. Ám mégis sikerült, mert buzgón imádkoztam, és Jehova Istenre támaszkodtam. Miután felhagytam a pacsinkózással, az első munkám nem volt könnyű. Csak fele annyit kerestem, mint a szerencsejátékkal, ráadásul kemény, idegőrlő munkát végeztem. Ebben a nehéz időszakban azonban sokat segített a Filippi 4:6, 7, melyben ez áll: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által.” Ez az ígéret sokszor bizonyult igaznak az esetemben.

HOGYAN LETT JOBB AZ ÉLETEM? Amikor elkezdtem a Bibliát tanulmányozni Jehova Tanúival, a feleségem eleinte egyáltalán nem örült. De amikor látta, hogy mennyire megváltozott a viselkedésem, csatlakozott hozzám a tanulmányozásban, és ő is eljött velem az összejövetelekre. Ma már mindketten Jehova Tanúi vagyunk. Óriási áldásnak tekintjük, hogy együtt szolgálhatjuk Istent!

A Biblia tanulmányozása előtt úgy gondoltam, hogy boldog vagyok. Most viszont már tudom, hogy mi az igazi boldogság. A bibliai alapelvek szerint élni egyáltalán nem könnyű, de meg vagyok róla győződve, hogy ez a legjobb életút.

2011. okt. 21. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/57 anonim ***** válasza:
38%
Nem engedték,hogy véleményt írjak....ezért üdv az oldal karbantartójának(webmester)
2011. okt. 23. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/57 A kérdező kommentje:

Mondthat bárki bármit ezzeknek a szektáknak , nincsen semmi értelme 4 egyház van Hogy tudjátok felsorolom

1-Evagélikus

2-Református

3-Római katólikus

4-Görög katólikus


és mindenki belle született a 4 közül valamékbe és szégyelje magát, hogy az igazi vallását elhagyta egy hombukért ami egy fejmosos dilliség és a gyönyörű Isten háza vagyis a templomok peddig mennek tönkre mert szir szar gyors házakat épitenek sajnos a MAGYAR NÉP 80% a már kivan mosva a fejük de majd rájönnek ha betiltják de adná a jó ég !!!!

2011. okt. 29. 10:29
 47/57 anonim ***** válasza:
45%

Igen kedves kérdező! A helyesírásod, a stílusod, az intoleranciád remekül összeillenek. :))

Szóval akkor négyféle igazság van?

2011. okt. 29. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/57 anonim ***** válasza:
28%
Arról nem is beszélve, hogy a református és az összes többi amit te elfogadsz,valamikor ugyanúgy "szektaként" indultak. Mert akkor még csak egy egyház volt. (innen a név: EGY ház). Száz év múlva a mai kisegyházak közül az, amelyik életképes volt, ugyanúgy tradicionális egyháznak fog számítani. Ennyi a történet.
2011. okt. 29. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/57 lsandor ***** válasza:
22%

2 tényező, amin érdekes elgondolkoznod, hogy az adott vallás, amiben te annyira bizol az az igaz vallás-e. Jézus beszélt egy keskeny és széles útról, ezt magad is biztosan jól ismered. A keskeny út, azért keskeny, mert oda nem beleszületnek az emberek, hanem megkeresik és így megtalálják az igazságot. Valamint Máté 28: 19, 20: "Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, 20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.”

Tehát először valakit oktatnak és csak utána keresztelkedik meg. Ez lenne a helyes folyamat, tehát az, ahol csecsemőként keresztelik meg az embereket, az nem lehet az igaz vallás

2011. okt. 31. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/57 anonim ***** válasza:
belle született a 4 közül valamékbe .Szerinted!Az alap vallás,Izraelita,hol maradt?Baptista?Tudod azért állnak át,mert rájönnek a csalásra.
2011. nov. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!