Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért utasítják el Jehova...

Miért utasítják el Jehova Tanúit olyan sokan?

Figyelt kérdés
2008. aug. 14. 23:16
1 2 3 4 5 6 7
 41/61 anonim válasza:
88%

Én ex Jehova tanúja vagyok. Édesanyám ebben nevelt ötőnket. Ahogy meghalt, egyedül az egyik nővérem maradt tanú. 2 testvérem korábban elfordult a vallástól. A húgom csak 6 éves volt, de mivel gyermekotthonba adták, így többet ő sem járt. Engem "házaságon kívüli nemi életért" kiközösítettek. A nővérem később férjhez ment egy gyülekezetvezetőhöz és azóta szóba sem áll velem, mert kiközösített vagyok és csak 5 évi együttélés után házasodtam meg. Pedig állítom, nagyobb boldogságban élek hét éve férjemmel, mint ők valaha...Miért baj az, hogy nekünk más a hitvilágunk. Vallás nélkül is lehet más embertársainkon segíteni. Ha valaki elesett, mi nem úgy szoktunk segíteni, hogy megkérdezzük, milyen vallású! Tudomásom szerint 1931-ben vették fel a Jehova tanúi nevet. Nos Jézus nem volt Jehova tanúja, mégis mindenkinek egyformán adott szeretet és gyógyított. Pedig 1931-hez képest korábban született. Mi emberek nem törhetünk pálcát más feje felett, hogy ő e világi (mint mi is) és őt el fogja Isten pusztítani...

Köszönöm.

2009. márc. 23. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/61 anonim válasza:
43%

Kedves valaszolok! MIndenki!

Jehova Tanui nem rosz emeberek!Ok csak azt teszik amit a Bibliaban ir! Hirdetik a Kiralysag jo hiret. A nagy sokasag pedig a 144.000 felkentet jelenti akik az egbe fognak kerulni halaluk utan.A tobbi igazsagos ember az ujjateremtett Foldon fog elni. A Biblia azt is irja, hogy oruljenek azok akiket uldoznek. Hat kerdem en: melyik mas vallas hiveit utaljak es uldozik ugy az emberek mint Jehova Tanuit? Tan a katolikusokat, a protestansokat? Masreszt Jehova Tanui elismerik, hogy bunosek es egyaltalan nem tartjak szenteknek magukat. Ellenben, tesznek valamit azert, hogy majd az ujjateremtett Foldon ugy eljenek, mint ahogy Adam es Eva, az elso emberpar elt, mielott bunosek letttek volna: TOKELETES EMBERKENT.

2009. ápr. 5. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/61 anonim ***** válasza:
90%

"Hat kerdem en: melyik mas vallas hiveit utaljak es uldozik ugy az emberek mint Jehova Tanuit?"


Kérdem én: melyik más vallás tartja úgy, hogy minden más vallás a sátán szolgája csak ők nem? A Jehova Tanúi.

2009. ápr. 6. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/61 anonim ***** válasza:
58%

Jehova Tanúi nem tartják úgy, hogy minden más vallás a Sátán szolgája csak ők nem. Ez nagy tévhit.


Jehova Tanúi minden más vallású embert tisztelnek. Nem a meggyőzés a feladatuk, hanem az Isten Szavában, a Bibliában lévő tanítás átadása.


Amelyik Jehova Tanúja azt mondja, hogy a vallások "Sátán szolgái", az a saját maga véleményét hangoztatja, vagy valami nem stimmel nála.


Természetesen minden vallás azt gondolja magáról, hogy az az igaz, amit ők tanítanak.

Jehova Tanúi azt mondják, maga az Isten Szava az igaz. Ők nem egy vallásnak, hanem az egyedüli Teremtő Istennek, Jehovának adták át magukat, nem emberek szavát követik.

2009. ápr. 6. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/61 anonim válasza:
85%
Ki nem állhatom őket...csak negatív tapasztalat...pl. az osztálytásam jehova,nem hajlandó eljönni az osztálykarácsonyra,megsértődik ha mondjuk neki,hogy boldog szülinapot,unokatesóm elvett 20 éves fejjel egy jehova lányt németországban és ő is felvette a vallást,a nagynénémnek nem bök ki egy boldog anyáknapját sem és a nagynéném egy olyan könyvesboltban vásárolt ami a katolikus egyházat támogatja és nem abban amiben a uncsim csaja dolgozik ezért 2 hétig nem szólt hozzá...
2009. máj. 7. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/61 anonim ***** válasza:
50%

Utolsó válaszolónak.

Megkell tanulni elfogadni másokat,és az,hogy ők nem gyakorolják ezeket a szokásokat az nem jelent semmit.

Nem ezek az élet legfontosabb dolgai,tarts tiszteletben másokat,ha azt akarod,h téged is tiszteletben tartsanak.Talán majd egyszer felnősz,nagyon kisgyerek lehetsz még,látszik a megnyilvánulásodból.

2009. máj. 7. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/61 anonim ***** válasza:
87%

"egy olyan könyvesboltban vásárolt ami a katolikus egyházat támogatja és nem abban amiben a uncsim csaja dolgozik ezért 2 hétig nem szólt hozzá..."


Azt hiszem ez a tanú se valami felnőtt gondolkodású.

2009. máj. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/61 anonim ***** válasza:
76%

"Jehova Tanúi nem tartják úgy, hogy minden más vallás a Sátán szolgája csak ők nem."


Pedig így tartják. A JT hivatalos oldalán azt írják, hogy van egy igaz vallás, ennek megtalálásában természetesen a JT-t kell felkeresni (könnyen kitalálható, hogy önmagukra gondolnak). Ergo minden más vallás hamis vallás, a hamis vallás pedig nem Jehova szolgálatában áll ugyebár. Akkor marad a másik oldal.


[link]

2009. máj. 8. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/61 anonim ***** válasza:
53%

Az,hogy a ti ismerösőtök így viselkedett,az nem hiszem,h minősíti a többi tanút,minden embernek megvannak a maga hibái,de általánosítani nem lehet.

Nem szándékozok vitázni,de láss a dolgok mögé is.

Végülis azt gondolsz róluk amit akarsz,szabad akarattal rendelkezel.....

Ennyi.

2009. máj. 8. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/61 anonim ***** válasza:
25%
Mondhatom nagyon szép hozzászólást olvastam!Az a kismama akit szoptatás közben zavartak meg, gyönyörűen fejezte ki magát.Nagyon sajnálom azt a gyermeket akinek ilyenek a szülei!Én nagyon szégyellném ha ilyen anyám lenne.Itt ebben a pár mondatban megmutatkozott,hogy az intelligencia szintje valahol a -50-nél van .Hát igen ilyennek is kell valakinek lennie.Erre szokták azt mondani,hogy nagy az Isten állatkerje,nagyon sok állat fér el benne!Drága kismama,ha szeretnéd,hogy a gyermeked egy kicsit sem szégyellne téged lehet,hogy az e fajta beszédből vissza kéne fogni valamennyit.Persze az is lehet,hogy már magad is ilyen környezetből jössz,így a gyermekednek sem lesz ellene kifogása.Az ilyenekből vannak az alja népek!!!!Bocs,de ezt muszály voltam leírni.mert úgy gondolom a válaszodból,hogy te sehol nem vagy a Jehova tanúihoz.Ők soha nem beszélnének senkivel,és senkiről így ,mint te.Kérdem én ki is a jobb akkor???????
2009. aug. 30. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!