Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A termodinamika alaptörvényei...

A termodinamika alaptörvényei (I. -II. ) lehetnek - akár csak részben is - cáfolatok Isten létezésére?

Figyelt kérdés

Akárhogyan is próbálok mindig újból-s-újból józan paraszti ésszel belegondolni pl. az energiamegmaradás törvényére, úgy látom, hogy az azt a logikát is magában hordozza, hogy semmilyen rendezett rendszer sem tarthat örökké. Azaz energia nem tartható meg : A nap is ki fog hűlni, a földnek elfogynak az erőforrásai.... minden nullszaldóra fog kijönni a végén. Az is bizonyított pl. hogy a világegyetem permanensen tágul. Ha pedig tágul, akkor a meglévő energia is egyre-egyre ritkább lesz, míg végül végtelenhez tartó nagyságrendű térben mindenhol nullához tartó egységnyi energia fog maradni.


Ha félretennénk a vallási dogmatikát és az idétlen, elvakult Bibliaidézgetést, és rákoncentrálnánk a dolgokra, ha egy hosszú, akár nagyon-nagyon hosszú és bonyolult gondolatmenettel is, de lehetne bizonyítani, hogy nincs Isten, nincs másvilág, nincs örök élet... ami persze egyfelől rossz lenne, hisz az ember a vallást a haláltól való félelem miatt alkotta.

De úgy gondolom, felvilágosult ember túl tudna lendülni a halál tényén - ahogy tizenévesen én is meg tudtam tenni -, s ahelyett, hogy hazugságban emésztené fel létezését, arra koncentrálna, hogy minél használhatóbbá tegye a lét véges lehetőségét.

Pl. vallási háborúk helyett arra összpontosítanának az emberek, hogy a földből kinyerhető maradék energiával elevickéljenek egy másik bolygóra, s ott még legyen még egy esélyük.... de ez persze egy elnagyolt példa.


S hogy végül egy vitaindító rámutatással éljek, Teszem fel a kérdést:

Ha létezik Isten, egy olyan Isten, akinek örök hatalma, örök uralma van - azaz ebből következően világa örök -, s ez az Isten szereti teremtményeit, (kérdem én), miért alkotta meg az energiamegmaradás törvényét. Azt, hogy semmilyen rendszer sem tud 100%-os hatásfokkal működni?

Mert hogy ezzel minden téren egyenesen kiszúrt min. a teljes emberiséggel. Ez pedig nem fér össze azzal, hogy egy jól működő világot akart teremteni!



2016. jún. 5. 23:21
1 2 3 4 5
 1/42 anonim válasza:
61%
Szerintem ezt felfoghatjuk cafolatkent! En nem nagyon hiszek Isten letezeseben igy hat szerintem is egyfajta bizonyitekok erre a fizika torvenyei .. minden megmagyarazhato. A vitaindito kerdesben pedig nem szeretnek allast foglalni az elobbiek alapjan:D
2016. jún. 5. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:

"Akárhogyan is próbálok mindig újból-s-újból józan paraszti ésszel belegondolni pl. az energiamegmaradás törvényére, úgy látom, hogy az azt a logikát is magában hordozza, hogy semmilyen rendezett rendszer sem tarthat örökké. Azaz energia nem tartható meg."


A rendszerek egymásba átalakulnak vagy átalakulhatnak, ezt régóta tudjuk, ez rendben van.


De az energiamegmaradás törvényéből levezetni azt, hogy az energia nem marad meg... nos ez elég abszurd. :D


Szerintem túl sokat markoltál, tanulgasd még a fizikát, Istenről létéről filozofálni meg ráérsz utána is. :)


De ha mindenáron Isten léte vagy nemléte érdekel, akkor egy laza bemelegítőnek kezdheted ezzel:

[link]

2016. jún. 6. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 Ozmium42 ***** válasza:
100%

Szerintem nem cáfolja, csak valószínűtlenné teszi, de ez a hívőket nem zavarja, mert egyébként is csodákban hisznek, amik szintén valószínűtlenek vagy lehetetlenek.


A fizika törvényei nem előíró törvények, hanem leíró törvények. Például az energia nem azért marad meg, mert ez parancs (előírás), hanem a kísérletekben kivétel nélkül mindig megmarad, és erre a tapasztalatra fogalmaznak meg törvényt (leírás). Sérülhetne az energiamegmaradás, és ezzel cáfolhatná a leíró törvényt. De éppen ez az, ami nem történik meg.


Istennel, és az összes angyalaival és ördögeivel, valamint a próféták és apostolok csodatételeivel, továbbá más hitnézetek természetfeletti figuráival az a baj, hogy ha az energiamegmaradás igaz, akkor az anyagi világba az anyagon túlról nem tudnak hatni. Mert ha ezt megtennék, az az energiamegmaradás sérüléseként jelentkezne. És itt kanyarodunk vissza oda, hogy ez is megtörténhetne, de nem történik meg. Soha nem történt meg ellenőrzött körülmények között, mióta odafigyelünk erre. Minden bizonyíték ellene szól. Vagyis úgy néz ki, hogy az Univerzumunkba sem "kívülről" nem jut be energia, sem kifelé nem szökik energia. Természetfeletti lények pillanatnyi önkénye, gondviselése, büntetése, gáncsoskodása stb. helyett állandó törvények vezérlik és tartják kényszerpályán az eseményeket. Más szavakkal, minden fizikai esemény oka fizikai.

2016. jún. 6. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
0%

Szervusz.


A Teremtő maga egy kifogyhatatlan energia forrás.

A XIX. században William Thomson tudós, más néven Lord Kelvin, megalkotta a termodinamika második főtételét, mely magyarázatot ad arra, hogy a természeti rendszerek miért tartanak a hanyatlás és megsemmisülés felé. Többek között a Zsoltárok 102:25–27 gondos tanulmányozása után jutott erre a következtetésre.


A fizikai ég állandóságát bizonyítja az, hogy több hasonlatban olyan dolgokkal kapcsolatban említik, amelyek örökké tartóak, mint például azok a békés, igazságos eredmények, melyeket az Isten Fia által örökölt dávidi királyság ér el (Zs 72:5–7; Lk 1:32, 33). Ennélfogva nem kell szó szerint érteni az olyan verseket, mint amilyen a Zsoltárok 102:25, 26 is, melyek arról beszélnek, hogy az egek „elvesznek”, és hogy ’váltják őket, akár az elkopott ruhát’.

A Lukács 21:33-ban feljegyzettek szerint Jézus azt mondta, hogy ’az ég és a föld elmúlik, de az ő szavai semmiképpen nem múlnak el’. Más írásszövegekből kiderül, hogy az ég és a föld mindörökre megmarad (1Mó 9:16; Zs 104:5; Pr 1:4). Ennek fényében a Jézus által említett ’ég és föld’ joggal mondható jelképes értelműnek, akárcsak „a korábbi ég és a korábbi föld”, melyről a Jelenések 21:1 ír. (Vö.: Mt 24:35.)

A Zsoltárok 102:25–27 azt emeli ki, hogy Isten örökkévaló és elpusztíthatatlan, ellenben a fizikai teremtésműve, az ég és a föld mulandó, vagyis el lehetne pusztítani, ha ez lenne Isten szándéka. Isten örökkévaló létezésével ellentétben az ő fizikai teremtésművéből semmi sem maradhat meg tőle függetlenül. Ahogy a föld esetében látjuk, a fizikai teremtésműnek folyton meg kell újulnia ahhoz, hogy fennmaradjon vagy megőrizze a jelenlegi állapotát. A 148. zsoltár is arról tanúskodik, hogy a fizikai ég Isten akaratától és fenntartó erejétől függ. Miután megemlíti a napot, a holdat, a csillagokat és Isten teremtésművének egyéb részeit, a 6. versben kijelenti, hogy Isten „fenntartja őket, megállnak mindörökké, időtlen időkig. Rendelkezést adott, mely nem vész el.”


A Zsoltárok 102:25, 26 szavai Jehova Istenre vonatkoznak, de Pál apostol Jézus Krisztusra utalva idézi őket. Erre az a magyarázat, hogy Isten az egyszülött Fia által teremtette meg a fizikai világegyetemet. Pál a Fiú állandóságát szembeállítja a fizikai teremtésműével, melyet Isten, ha szándékában állna, ’összegöngyölhetne, úgy, mint egy köpenyt’, és eldobhatna (Héb 1:1, 2, 8, 10–12; vö.: 1Pt 2:3, Rbi8, lábj.).


De nem teszi.

2016. jún. 6. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
70%

„Ha létezik Isten, egy olyan Isten, akinek örök hatalma, örök uralma van - azaz ebből következően világa örök -, s ez az Isten szereti teremtményeit, (kérdem én), miért alkotta meg az energiamegmaradás törvényét. Azt, hogy semmilyen rendszer sem tud 100%-os hatásfokkal működni?”


Azért, mert Isten kívül van az általunk ismert világon, és határidőt szabott a mi itt tartózkodásunknak is. Ettől még szerethet bennünket.

2016. jún. 6. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 anonim ***** válasza:
31%
A tudósok már megcáfolták rég ezt az állítólagos cáfolatot, én pedig lusta vagyok bemásolni, itt a link: [link]
2016. jún. 6. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
100%

#6, ez áltudomány.

Tudósok ebben nincsenek, csak sarlatánok.

Tudod, a tudósok tudományos módszereket használnak.

2016. jún. 6. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
100%

A létezésére nem cáfolatok, csak a beavatkozására.

Tehát akkor csoda nincsen... vagy pedig vigyáz rá, nehogy olyan helyen csinálja, ahol mérni is lehet.

De ugyanígy az ima sem működik, mert az energia nem szökik el, így pedig nem igazán tudhatja, mit imádkozol.

Hacsak ki nem találja - de akkor már a teremtés előtt tudta, hogy te most mit fogsz imádkozni.

2016. jún. 6. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 Mojjo ***** válasza:
100%
@6: Ezt a sok baromságot kb addig veszi be bárki is, amíg rá nem szán egy cca fél napot, hogy utánanézzen, miről is szól a termodinamika II. főtétele. Sajnos igen-igen kevesen veszik erre a fáradtságot, így a legnagyobb baromságokat is simán meg tudják tetetni a néppel. Kérdés, hogy ez mennyire etikus...
2016. jún. 6. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
33%

A termodinamika II. főtétele csak zárt rendszerekre érvényes. Ha Isten létezik, akkor az Univerzum nem lehet zárt rendszer.

Ha Isten csodát akar tenni, akkor nem zavarják őt a fizika törvényei, még az anyag- és energiamegmaradás sem. Ezért is csoda a csoda. Egy kicsit fogalomzavarban vagytok, de ezt el lehet nektek nézni, mert nem ismeritek a vallást.

2016. jún. 6. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!