Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Akkor a mutánsoknak elég még...

Akkor a mutánsoknak elég még egy adag oltás? A politikusoknak nem kell lezárni többé?

Figyelt kérdés

Olvastam politikai oldalakon egy olyan hírt, melyben a Pfizer cég igazgatója azt nyilatkozta, hogy őszre szabadok leszünk. Még egy oltást (3x kell ezzel együtt) benyomni az embereknek és ezzel elérjük, hogy vége a járványnak. Mivel sok álhírt, oltásellenes híreket írnak politikai médiumokban ezért kérdezem itt, hogy most ezt jól értem-e?


Tehát megjelentek olyan mutánsok, amikről eddig azt hittük hatástalanak a vakcinák és a PCR-es tesztes sem mutassák ki magát az új mutáns vírust.Viszont most ezek szerint elég még egy oltás még az embereknek és védettek lesznek? Nem kell több lezárás többé?


Nem tudom, hogy jól értem-e a logikát. Azt mondják, hogy egy oltás 75%-ra véd meg. A második után két héttel leszel 95%-os a Pfizernél. Ebből az következik, hogy az oltások darabszámával növekedik a védettség. Ebből a logikából számolta ki a Pfizer, hogy ha egy újabb nagyon erős mutáns jött ki afrikában, akkor még egyet talán két-három ugyanolyan oltás kell még egy embernek és védett lesz minden mutáns ellen?


Akkor ha jól értem, minél több oltást kap az ember annál védettebb lesz mindenféle mutációktól? Nem tudom csak kérdezem, mert ez egy friss nyilatkozat. Az afrikai rezisztens mutáns híre meg már egy hónapos?



2021. ápr. 16. 19:41
1 2 3 4 5 6
 41/57 anonim ***** válasza:
100%

#37

Eltelt másfél hónap. Nincs egésznapos, de semmilyen kijárási tilalom sem.

Angliában sem tarol az indiai mutáns másfél hónappal később.

2021. jún. 1. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/57 anonim ***** válasza:
#41 Azt nem vettem számításba, hogy megvárják, amíg mindenki beoltatja magát, akit az agymosással vagy a zsarolással sikerült rávenni. Azt nem hagyják, hogy a gyógyszergyártóknak kiessen a profit azért, mert már nem diszkriminálják az oltatlanokat. De ami késik, nem múlik: tökéletesen időzítve már bejelentették, hogy Magyarországon is megjelent a nemlétező indiai mutáns, és az Egyesült Királyságban már a számokat is elkezdték feltupírozni.
2021. jún. 2. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/57 anonim ***** válasza:

#42

Mikor jön a teljes kijárási tilalom?

2021. jún. 2. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/57 anonim ***** válasza:
Majd ha már minden birkát beoltottak, és nem fog bevételkiesést jelenteni a gyógyszergyáraknak, hogy már az oltottaknak sem jár a (többé-kevésbé) szabad élet kiváltsága.
2021. jún. 2. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/57 anonim ***** válasza:

#44

Hát pedig már úgy látom nagyon alábbhagyott az oltakozási kedv, szinte be van oltva az összes birka, legalábbis Magyarországon. A legjobb alkalom lenne odabasznia ennek az indiai mutánsnak. Nem értem mit szaroznak, simán bevezethetnék most is a teljes kijárási tilalmat, ami alól csak az új szuper kínai vakcina ad feloldást, ami véd az indiaitól.

2021. jún. 2. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/57 anonim ***** válasza:
Messze nincs még mindenki beoltva, legutóbb valami olyasmit hallottam, hogy a regisztráltak 90%-a. Előbb még szerintem azt fogják bevezetni, hogy regisztráció nélkül is lehet oltani (mindent a profitért), majd utána fogják felturbózni a fertőzöttek számát.
2021. jún. 3. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/57 anonim ***** válasza:
Eltelt már több, mint fél év és még mindig nincs teljes kijárási tilalom. Most akkor mi van? Az omikron variánssal se nagyon riogatnak, azt mondják jóval kevésbé halálos.
2022. jan. 8. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/57 anonim ***** válasza:
Már egy ideje lehet regisztráció nélkül oltani, és már a fertőzöttek számát is nyomják felfelé. A választásokat még valószínűleg megvárják, utána vagy kötelező oltás lesz, vagy teljes kijárási tilalom minimum az oltatlanoknak, vagy mindkettő.
2022. jan. 8. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/57 anonim ***** válasza:
De az elmúl egy hónapban meg lefelé nyomták a fertőzöttek számát. Európa többi országában nincsenek közeledő választások, mégsincs teljes kijárási tilalom...
2022. jan. 8. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/57 anonim ***** válasza:
Azért találnak ki újabb és újabb mutánsokat, hogy fenntartsák a diktatúrát, és lassan szoktassanak minket a falanszterhez, amiben élni fogunk. Ami késik, nem múlik.
2022. jan. 8. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!