Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed a Meleg...

Mi a véleményed a Meleg Méltóság Menetről, azaz a melegfelvonulásról?

Figyelt kérdés

Melegként a felvonulással csak részben értek egyet, ezért nem is tervezem, hogy valaha részt fogok venni rajta, legalábbis nem az elkövetkezendő években.


Egyfelől úgy gondolom, hogy a társadalmunk még nem érett meg egy ilyen rendezvényre, mivel nagyon nagy a tudatlanság mértéke ezen a területen, a melegeket összemossák a transzszexuálisokkal, rosszabb esetben a pedofilokkal. A média által közvetített kép, amelyben a többszáz normálisan felvonuló közül kiszúrják azt, aki erkölcstelenül öltözik, viselkedik, méginkább rontja ezt a képet.


Másfelől viszont, ha struccpolitikát folytatva tabuként kezeljük a témát, az életben nem ismerik el a melegek párkapcsolatát. Sokan azt mondják, hogy megvan az egyenjogúságuk a homoszexuális embereknek. Igen? Vállalhatom én például munkahelyemen, hogy a párom is férfi? Nem köpnek le, ha olykor kézenfogva sétálok azzal, akit szeretek? Lehet, hogy nem a felvonulás a legcélszerűbb eszköze a melegek elfogadtatásának, de valamilyen módon szükségszerűnek érzem, hogy társadalmon belül eluralkodó homofóbia csökkentve legyen.


Csak halkan jegyzem meg, hogy a nyugat-európai országokban is tartanak melegfelvonulást, pedit ott teljesen elfogadják a homoszexuálisokat. Ott ezeken a rendezvényeken heterók és melegek együtt töltenek egy kellemes napot és jól érzik magukat, nincs semmi ellenségeskedés. Itt miért nem lehet így??


25/F



2012. júl. 6. 23:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/93 anonim ***** válasza:
41%

Nem foglalkozni mások szexuális életével mitől struccpolitika?


"Vállalhatom én például munkahelyemen, hogy a párom is férfi?"


Melyik törvény tiltja?


"Nem köpnek le, ha olykor kézenfogva sétálok azzal, akit szeretek?"


Jogodban áll kézen fogva sétálni, másoknak meg joga van undorodni.


Megkérdezhetem, hogy a búzafelvonulásnak mi értelme van? Milyen célt érnek el vele az érintettek?

2012. júl. 6. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/93 anonim ***** válasza:
49%
Még egy kérdés, mitől "méltóság" menete ez? Mire lettek méltóak a felvonulók azáltal, hogy menetelnek? A méltóság valamilyen erény felmutatását, birtoklását jelenti, homoszexuálisnak lenni talán erény esetleg, és nem annak lenni méltatlanság talán?
2012. júl. 6. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/93 asmosys ***** válasza:
74%
A felvonulás nyilván nem old meg mindent, de része lehet azoknak az eszközöknek, amik erre az összetett problémára idővel megoldást hozhatnak. Nem lesz rövid átmenet, ha abból indulunk ki hogy az első 2 hozzászólás teljes fogalomzavarról és tudatlanságról tanúskodnak.
2012. júl. 6. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/93 anonim ***** válasza:
50%
Ez egy teljesen felesleges felvonulás. Szerintem ezek egyedül azt a célt szolgálják, hogy a neoliberális pártokat erősítsék. Rendeznek egy ilyen provokatív menetet, amit természet szerűen a szélsőjobb megzavar, így lehet ujjal mutogatni. Nem más mint politikai herce-hurca. A szexuális beállítottság magánügy, ne teregesse ki senki.
2012. júl. 6. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/93 anonim ***** válasza:
29%

Nem több mint provokálás, és megbotránkoztatás a felvonulás.

Szerintem inkább el kellene titkolni, nem pedig reklámozni a közterületeken.

2012. júl. 6. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/93 anonim ***** válasza:
52%
Ha jól tudom, ez a rendezvénysorozat több napos, rengeteg rendezvényen vehetnek részt az arra vágyók. Ez miért nem elég, miért kell a végére a felvonulás? Tudva tudván, hogy csak ellenérzéseket szít? Kinek jó ez? Ez minden, csak nem a homofóbia csökkentésére alkalmas eszköz. A Nyugattal meg ne gyere, mindig azt hozza mindenki mércének. Adj a Nyugatnak magyar életszínvonalat, majd meglátjuk, akkor is ilyen toleranciabajnokok lesznek-e.
2012. júl. 7. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/93 anonim ***** válasza:
44%
A heterok se vonulnak fel, a melegeknek minek kell? A normális emberek többsége undorodik a nyilvános homokozástól, miért nem lehet otthon csinálni?
2012. júl. 7. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/93 anonim ***** válasza:
93%

Én nem ítélem el a melegeket pusztán szexuális orientációjuk miatt, viszont azt beláthatnák, hogy pl. a melegfelvonulással csak ellenérzéseket váltanak ki az emberekből - még azokból is, akik egyébként lehet, hogy toleránsak lennének velük szemben, de ezt már mondjuk nem tűri a jóízlésük.


A melegolimpiát is állandóan emlegetik, és arról is megvan a véleményem: az "igazi" olimpia nem a heteroszexuálisok olimpiája mindenféle embernek joga van rajta indulni, ezért nem látom be, miért kell külön olimpiát szervezni a melegeknek.


Az az egyik probléma (szerintem), hogy miközben a melegek állandóan egyenjogúságot, toleranciát és egyenlő elbírálást kérnek, folyton felhívják magukra a figyelmet, általában mindig elég megbotránkoztató módon (igen, amiket látom a melegfelvonuláson, az bőven belefér ebbe a kategóriába!). Ha szép csendesen próbálnának beolvadni a társadalomba, talán nem ütköznének ilyen magas falakba, mint így, mikor az emberek csak a provokálókat látják bennük.

2012. júl. 7. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/93 anonim ***** válasza:
59%

volt meleg szomszédom és nagyon rendes figura volt


DE VALAKI MONDJA MÁR MEG HOGY MI A FRANCÉRT KELL FELVONULÁST RENDEZNI?


őszintén megmondom a melegfelvonulás az év legrosszabb napja nekem

át kell mennem andrásyn kell átvinnem a gyereket(7éves)

rettentő nagy kerülőt kell tennem hogy ne azt lássa a kicsi hogy tangás pasasok visítva őrjöngenek


lexarom hogy bu zi de otthon bu zuljon épeszű ember:

1 vagy betiltaná

2 vagy a városszélre szervezné hogy ne ezt keljen a gyerekeknek nézniük


sose értettem mi ebbe a méltóság?

hangzatos név a semminek

2012. júl. 7. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/93 anonim ***** válasza:
58%
Az, hogy ilyesminek nem az utcán a helye.
2012. júl. 7. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!