Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed a Meleg...

Mi a véleményed a Meleg Méltóság Menetről, azaz a melegfelvonulásról?

Figyelt kérdés

Melegként a felvonulással csak részben értek egyet, ezért nem is tervezem, hogy valaha részt fogok venni rajta, legalábbis nem az elkövetkezendő években.


Egyfelől úgy gondolom, hogy a társadalmunk még nem érett meg egy ilyen rendezvényre, mivel nagyon nagy a tudatlanság mértéke ezen a területen, a melegeket összemossák a transzszexuálisokkal, rosszabb esetben a pedofilokkal. A média által közvetített kép, amelyben a többszáz normálisan felvonuló közül kiszúrják azt, aki erkölcstelenül öltözik, viselkedik, méginkább rontja ezt a képet.


Másfelől viszont, ha struccpolitikát folytatva tabuként kezeljük a témát, az életben nem ismerik el a melegek párkapcsolatát. Sokan azt mondják, hogy megvan az egyenjogúságuk a homoszexuális embereknek. Igen? Vállalhatom én például munkahelyemen, hogy a párom is férfi? Nem köpnek le, ha olykor kézenfogva sétálok azzal, akit szeretek? Lehet, hogy nem a felvonulás a legcélszerűbb eszköze a melegek elfogadtatásának, de valamilyen módon szükségszerűnek érzem, hogy társadalmon belül eluralkodó homofóbia csökkentve legyen.


Csak halkan jegyzem meg, hogy a nyugat-európai országokban is tartanak melegfelvonulást, pedit ott teljesen elfogadják a homoszexuálisokat. Ott ezeken a rendezvényeken heterók és melegek együtt töltenek egy kellemes napot és jól érzik magukat, nincs semmi ellenségeskedés. Itt miért nem lehet így??


25/F



2012. júl. 6. 23:12
 31/93 anonim ***** válasza:
21%

A magyar szélsőjobb előretörése nagyrészben köszönhető annak, hogy ellenszenvet váltott ki a liberális kormányzat politikája. Többek között ezek a felvonulások is például, amivel leakarták erőltetni a társadalom torkán a saját felfogásukat. Ez váltott ki (többek között) egy ellenreakciót ami a szélsőjobb előretörése is.

Az, hogy a hetero párok sem tudnak viselkedni, az egy komoly társadalmi probléma, (probléma halmaz) jele. Egyszerűen neveletlenek, kultúrálatlanok. Ezzel együtt sem próbálnak egy antikultura "trendet" teremteni.

A papok és prostik buli pedig zártkörű. Nem vonuénak "utca hírével" hanem maguk között vannak. A "melegeket" sem azért bántják, mert "melegek", mert ez normális esetben ki sem derülne, hanem azért unszimpatikusak, mert a médián keresztül betolakodnak az ember tudatába, valamiféle nyomást próbálnak gyakorolni.

Soha senki sem tudta még szerintem önmagát senkivel elfogadtatni...

Egyébként ki mondta, hogy elkell fogadtatni őket, és ez mit jelentene végülis?

Merthogy a homoszexuálisoknak törvényben garantált alkotmányos jogaik vannak. A törvényt kellene betartatni, akkor visszaszorítható lenne a diszkrimináció.

Azt pedig ne gondolja senki, hogy akinek a magánvéleménye az, hogy neki ez nem szimpatikus, az ezen változtat egy felvonulás láttán.

Szerintem ez éppen ellenkező hatást vált ki.

2012. júl. 7. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/93 anonim ***** válasza:
8%
Szerintem felesleges. Csak az emberek mégjobban megutálják a melgeket mintsem, hogy elfogadják.
2012. júl. 7. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/93 tetro ***** válasza:
Mint ahogy felesleges volt száz éve a nők egyenjogúságáért való felvonulás is. A nőket is még jobban megutálták csak...
2012. júl. 7. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/93 anonim ***** válasza:
24%
Annak marhára semmi köze ehhez. A melegek most is egyenjogúak, megvannak ugyan azon jogaik mint a heteróknak. Csak egy olyat mondj amit nem tehet meg meleg. (Ne gyere a házassággal, mert lef.som a bokám.)
2012. júl. 7. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/93 tetro ***** válasza:
91%
1920-ban már a nők is egyenjogúak voltak, mégis tüntettek. Az egyenjogúság bármilyen meglepő nem csak törvényekben nyilvánulhat meg. Például addig nem egyenjogúak a melegek, amíg persze bármit csinálhatnak, de az undorító perverziójukat titkolják el...
2012. júl. 7. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/93 anonim ***** válasza:
16%

szerintem a fartúrók részéről egy elég erős provokáció. miért nem bérelnek ki egy hangárt és mennek be oda buzulni?

minek felvonulgatni, utcákat lezárni csak mert ők buzeránsok?! Miért van pénz 2000 rendőrre hogy ilyen szennyt biztosítson, és miért kell adományokból lélegeztető gépeket venni?

2012. júl. 7. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/93 anonim ***** válasza:

"Csak halkan jegyzem meg, hogy a nyugat-európai országokban is tartanak melegfelvonulást, pedit ott teljesen elfogadják a homoszexuálisokat. Ott ezeken a rendezvényeken heterók és melegek együtt töltenek egy kellemes napot és jól érzik magukat, nincs semmi ellenségeskedés. Itt miért nem lehet így??"


a házunkba lakik egy srác, akiről 15év után tudtam meg hogy b*zi. eddig sem zavart, és most sem zavar. mivel semmi közöm a nemi életéhez. így elfogadnom sem kell, és elleneznem sem. rá tartozik, és a családjára. Szerinted érdekel is valakit pl. a munkahelyeden, vagy a szomszédodat, hogy meleg vagy? KIT ÉRDEKEL? miért kell ezt nagy dobra verni? komolyan ha "meleg" lennék nem vonulgatnék hanem elbújnék, nem tartozik senkire. minek kell ez a magamutogatás, egyszerűen nem értem. erre valaki válaszolhatna nekem..

2012. júl. 7. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/93 anonim ***** válasza:
17%

"Például addig nem egyenjogúak a melegek, amíg persze bármit csinálhatnak, de az undorító perverziójukat titkolják el..."



Konkrétan milyen joguk sérül azáltal, hogy nem reklámozzák mások előtt a szexuális orientációjukat?

2012. júl. 8. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/93 anonim ***** válasza:
9%

"Mint ahogy felesleges volt száz éve a nők egyenjogúságáért való felvonulás is. A nőket is még jobban megutálták csak..."

Ez hülyeség...nemis értem mit akarsz ezzel

2012. júl. 8. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/93 anonim ***** válasza:
0%
A melegfelvonulásoknak azért széles körű a propagandája, hogy minél inkább elfogadhatóvá tegyék a melegséget, így csökkentve a lakosság szaporulatát.
2012. júl. 8. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!