Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mi a véleményed a Meleg...

Mi a véleményed a Meleg Méltóság Menetről, azaz a melegfelvonulásról?

Figyelt kérdés

Melegként a felvonulással csak részben értek egyet, ezért nem is tervezem, hogy valaha részt fogok venni rajta, legalábbis nem az elkövetkezendő években.


Egyfelől úgy gondolom, hogy a társadalmunk még nem érett meg egy ilyen rendezvényre, mivel nagyon nagy a tudatlanság mértéke ezen a területen, a melegeket összemossák a transzszexuálisokkal, rosszabb esetben a pedofilokkal. A média által közvetített kép, amelyben a többszáz normálisan felvonuló közül kiszúrják azt, aki erkölcstelenül öltözik, viselkedik, méginkább rontja ezt a képet.


Másfelől viszont, ha struccpolitikát folytatva tabuként kezeljük a témát, az életben nem ismerik el a melegek párkapcsolatát. Sokan azt mondják, hogy megvan az egyenjogúságuk a homoszexuális embereknek. Igen? Vállalhatom én például munkahelyemen, hogy a párom is férfi? Nem köpnek le, ha olykor kézenfogva sétálok azzal, akit szeretek? Lehet, hogy nem a felvonulás a legcélszerűbb eszköze a melegek elfogadtatásának, de valamilyen módon szükségszerűnek érzem, hogy társadalmon belül eluralkodó homofóbia csökkentve legyen.


Csak halkan jegyzem meg, hogy a nyugat-európai országokban is tartanak melegfelvonulást, pedit ott teljesen elfogadják a homoszexuálisokat. Ott ezeken a rendezvényeken heterók és melegek együtt töltenek egy kellemes napot és jól érzik magukat, nincs semmi ellenségeskedés. Itt miért nem lehet így??


25/F



2012. júl. 6. 23:12
 11/93 anonim ***** válasza:
71%

Én voltam Hamburgban a melegfelvonuláson és tény, hogy ott elfogadják a melegeket. Nem látványosan, de ott is vigyáztak rájuk, mert a pályaudvar környékén az összes parkoló tele volt rendőrautókkal (kordonok és vízágyú nem volt).


Szerintem sokkal jobb lenne, ha a Szabadság téren rendeznék meg, nem lenne vonulás, mert azzal együtt jár a hatósági hőbörgés, ami nagyon idegesít. 100 felkészült rendőr a környező utcákban bőven elég.


Ha pedig valaki politizál, akkor azt tisztességesen kell, hogy a melegeknek miért kell, azt nem értem, de akik nyilvánosan támogatják őket, azok széles skálán fejtették ki a mindennel megalkuvás képességét.


Egyébként pedig egy 18 éves nő és egy 30 éves férfi kapcsolata sem teljesen elfogadott. Ha valamire, akkor a Kádár korszakból örökölt provinciálisan kozmopolita prűdség lebontására jó lett volna a meleg mozgalom, sajnos a képmutató konzumidotizmust választották. Lelkük rajta.

2012. júl. 7. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/93 anonim ***** válasza:
13%
Akármennyire próbálkoztok az emberek véleményét nem tudjátok megváltoztatni szerencsére. Amíg ember lesz a Földön mindig egy undorító, szégyenteljes dolog lesz amit műveltek. Csak pár éve terjedt el ez a szélsőséges neoliberalizmus. Amilyen gyorsan megalakul majd az Európai Egyesült Államok olyan gyorsan fog felbomlani és ezzel remélhetőleg az a világrend is amit képviseltek . És eljön újra a nemzetállamok kora amelyben vissza áll a konzervatív erkölcsös világrend.
2012. júl. 7. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/93 anonim ***** válasza:
25%
Engem nem zavar míg otthon csinálják, de ha már az utcán vonulgatnak az nagyon!
2012. júl. 7. 04:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/93 anonim ***** válasza:
22%
Mi szükség van nyilvános homokos orgiákra, amikor nekik is ugyanolyan jogaik vannak, mint a heteróknak?
2012. júl. 7. 04:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/93 anonim ***** válasza:
52%

Nagyon is értem, hogy mi a probléma: A melegek egyenjogúsága csak látszólagos.


Na de ha ugyanígy mondjuk ha egy kisebb csoport rendes cigány, úgy dönt, hogy elkezd tüntetni egy település városházájánál, és csatlakozik hozzájuk több száz hőbörgő, rongáló, üvöltöző cigány, akkor valld be, hogy te is másképp tekintenél az egészre (akármekkora is volt eredetileg a normális csoport, azt kapásból észre sem veszed, csak azt, hogy százak viselkednek méltóságon alul - ahol mindegyik cigány), akkor hogy várod el azt, hogy viseljék az emberek az erkölcstelenséget fényes nappal az egyik legforgalmasabb úton? Azok az emberek különbek lennének, mint azok, akik köpködnek titeket az utcán? Mielőtt érdemleges melegfelvonulást rendeztek, szűrjétek ki magatok közül azt, aki csak a balhé és a feltűnés miatt ment ki oda! Ha csupa idiótával leszel körülvéve, akkor az egész fordítva fog elsülni. Nem csoda, hogy a média kihangsúlyozza a problémás eseteket. Bőven van mit.

2012. júl. 7. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/93 anonim ***** válasza:
43%
Ez a meleg felvonulás többet árt a melegeknek mint amennyit használ. A felvonulók kihívó sok esetben gusztustalan viselkedése azok a ruhák amikben ott megjelennek ahogy egyesek kelletik magukat az gusztustalan. Ha a hetero emberek vonulnának ilyen ruhákban amiből kilóg a nemi szervük és meg meg állva szexuális aktust imitálva mutogatnák magukat akkor is azt mondanám hogy gusztustalanok. Mindezek ellenére nem tartom magam homofóbnak de az intim dolgok nem az utcára valók ezt viszont komolyan gondolom mert az utcán lehetnek kis gyerekek idős vallásos emberek.
2012. júl. 7. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/93 anonim ***** válasza:

Az egész rendezvény, és a "meleg" kérdés színtiszta provokáció.


"Panem et circenses", vagyis Kenyeret, és cirkuszt a népnek"


Régi, és okos római mondás ez.

Elkell terelni az emberek figyelmét a többség sorsát érintő kérdésekről, és ehhez semmi, de semmi nem drága.

2012. júl. 7. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/93 anonim ***** válasza:
11%

Arról kéne beszéljünk,mikor lesz a Hideg Méltóság Napja, amikor férfias férfiak és nőies nők vonulnak fel, kinyilvánítva, hogy családot akarnak alapítani és legalább 5 gyermeket akarnak nemzeni.

Veled is nem az a baj, kérdező, hogy meleg vagy, hanem az, hogy nem akarsz gyermeket nemzeni férfiként és ha mind többen lesznek olyanok mint te, akkor kihalunk.

Arról is értekezhetnél, hogy a melegek mennyire tisztelik a heterokat ?

2012. júl. 7. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/93 anonim ***** válasza:
88%
Én londoni vagyok, haverokkal minden évben kimegyünk a fesztiválra, pedig csak egy homokos van köztünk. Jó party az egész, kábé olyan, mint annó otthon a Budapest Parádé. Nem is értem az otthoni hozzáállást, itt az emberek minden alkalomnak örülnek, amikor valami ingyenes hepaj van a városban.
2012. júl. 7. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/93 anonim válasza:
88%
Aki meleg/leszbikus az az ellenkező nemnek képzeli magát igaz? A fogalmakkal azért legyünk már tisztában... Nemtudom mi a francnak kéne mindenkinek 5 gyerek... Ha meg az a bajod hogy nem vállal gyereket akkor ugasd le azokat a heteró párokat is akiknek egész életükben nem lesz gyereke pedig megtehetnék. Melegként is lehetne gyereket vállalni a béranyasággal. Viszont a gyerekek élete valószinű hogy rossz lenne a HOMOFÓBOK miatt.
2012. júl. 7. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!