Tehetség vs Kitartás ? Melyik fontosabb ahhoz hogy profi sportoló legyen valakiből ? Kosárlabda - Labdarúgás

Első kérdésre a válasz: mindkettő kell.

Második kérdésre: tévedsz. Erre pedig az indok rendkívül logikus: természetesen van/volt/lesz rá példa, hogy egy 18 évesen kezdő profi szintre jut egy sportban, de az milliószor tehetségesebb, mint az átlag. Ő egy kivétel. Normális esetben nyilván az lesz a jobb, akinek több a múltja a sporttal. Verseny szinten meg nincs ilyen, hogy valaki kitartóbb és többet edz, ott mindig az emberi test határain edzenek, mint az állat. Nincsen csalónap meg ilyenek.

Szóval bizony van olyan, hogy verseny szintű űzéshez már túl öreg valaki. Hobbi szintűhöz sose. 80 évesen is el lehet kezdeni bármit, a mozgás mindig jó. 💪

Tegyük helyre a dolgokat.Az élsport csúcsra van járatva.A tudományosan megtervezett táplálkozastól kezdve a sportszerekig,kellékekig.Hadd ne mondjam az illegális doppingszereket.Tehát nagyjából az a helyzet hogy itt már csak a szupertehetség kiszúrásával vagy az időbeli előnnyel lehet játszogatni.Ezzel kifújtunk,hacsak nem lesznek 3 lábú versenyzőink a jövőben.Ez azt jelenti, hogy azok akik már fiatal korban kiválasztanak mert tehetségesek,már szinte maximális eredményt érnek el.

Azért késő, mert hiába vagy tehetséges,nem tudsz labdába rúgni azok mellett akik szintén tehetségesek de ugyanolyan korban mint te, már mögőttük van jópár év edzésmúlt.

Lehetsz jó,de 90%, sosem fogod utolérni őket.

Hacsak nem vagy egy géniusz,aki 100 évente születik, vagy ufó .

A veleszületett tehetség nagyban megkönnyíti a fejlődést, de ha nincs mellette kitartás is, akkor egy szinten nagyon meg tud rekedni a tehetséges ember is. Ha ellustul, motiválatlan, vagy más érdekli jobban, akkor hiába a tehetség, mert nem fogja kihasználni. Egy ilyen embert egy kevésbé tehetséges, viszont nagyon kitartó és fegyelmezetten edző, tanuló ember akár kenterbe is verhet.

Nem feltétlenül csak az lehet sikeres egy területen, aki már 6-8 évesen elkezd foglalkozni az adott területtel. Viszont aki csak 20 évesen kezdi, az 12-14 év lemaradásban lesz azokhoz képest, akik már 6-8 évesen elkezdték. Ahhoz, hogy ezt az 1-1,5 évtized lemaradást ledolgozd exponenciálisan több idő és energia befektetés szükséges.

A fejlődés egy halmozati játék. 6-8 évesen kezdve nem annyira számít, hogy 1-2 edzést kihagysz, vagy nem olyan intenzitással, esetleg fejben nem teljes odafigyeléssel töltesz. Az számít, hogy 6-8 éves korodtól rendszeresen foglalkozol az adott területtel és napról-napra összeadódik minden ezzel töltött időd - ráadásul fiatalon képlékenyebb, alakíthatóbb, fejlődőképesebb mindenki. Ha már gyerekként "magadba szívod" a tudást, a mozdulatok már gyerekként HELYESEN beleíródnak az izommemóriádba és ezeket a dolgokat gyakorlod be gyerekként nagyon alaposan, az hatalmas előnyt jelent olyannal szemben, aki 20 évesen kezdi el. Főleg azért, mert az első 20 év alatt jobb esetben csak kimaradtak ezek a sportos mozdulatok, szokások, gondolkodás, rosszabb esetben teljesen más mozgáskultúrát, életmódot, gondolkodásmódot sajátítottál el, amiről először le kell szoktatni és valami mással felülírni azt. Ez pedig sokkal nehezebb, vagy akár lehetetlen is lehet. Ezért van, hogy nagyon sokan teljesen elvetik, hogy ha valaki egy adott területen nem 6-8 évesen kezd, akkor azzal már nem is foglalkoznak szívesen, mert szerintük nem lehet vele olyan eredményt elérni.

Egyrészt az sem biztos, hogy nem lehetséges, másrészt pedig sok esetben ez a fajta "tehetséggondozás" arról is szól, hogy a képző intézmények, tanárok, edzők maguknak spórolnak az energiával. Az iskolák, csapatok, minden képző intézmény igyekszik a lehető legjobb alapanyagot összeválogatni a bemeneti oldalon, hogy aztán a saját képzésük a minél jobb alapanyaghoz hozzáadódva még jobb végeredményt adjon. Ugyanakkor ez a rendszer arra is nagyon alkalmas, hogy ha már eleve a legjobb alapanyagból dolgoznak, ahol még ha családi támogatás is van, akkor a család is hozzátesz külön edzéseket, magánórákat, stb. így az kisebb erőfeszítést igényel az iskolától/tanártól, mint egy hátrányosabb helyzetű tanulóval dolgozni. Éppen ezért könnyen lehet, hogy egy megbecsülés nélküli "vacak" iskolában egy hátrányos helyzetű térségben sokkal nagyobb erőfeszítést tesznek a tanárok, mint a legjobban jegyzett elit iskolákban. Egy ilyen hátrányos helyzetű iskolába jobbára teljesen analfabéta családok gyerekei járnak, akiknek a családja se tud olvasni, nem látja maga körül értékként a tudást, valószínűleg nem is magasan képzett munkákat végeznek a rokonságban, kevésbé látják maguk körül, hogy a tudás érték. Rosszabb esetben még cikizik, piszkálják is őket érte, hogy tanulni akarnak. Mindeközben az elit sulik diákjai már felvételi előtt is tanulmányi versenyeket nyernek, szorgalmasak, a családban is csomó pozitív példákat látnak, esetleg mindenki diplomás a családban, napi szinten beszélgetnek a tananyaghoz is kötődő kulturális témákról, egy csomó mindent szinte tanulás nélkül is magukba szívnak, a tanároknak ezzel sokkal könnyebb feladatot adnak.

Érdemes elolvasni Malcolm Gladwel: Kivételesek című könyvét!