Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Melyik az a sport, amelyik...

Melyik az a sport, amelyik rendszeres űzése melett bármit ehet bármikor egy amúgy hízékony ember?

Figyelt kérdés

2023. ápr. 20. 13:41
1 2
 11/15 anonim válasza:
31%

10: jaj, ez nem így működik. Ahogy öregszik az ember, egyre kevesebb szüksége lesz a kalóriákra, egyre kevesebb kajával tudja ugyanazt nyújtani, hiszen megáll a növekedés, az izomépülés (30 éves korra már biztosan), aztán egy darabig csak a fenntartásra van szükség, utána meg a leépülés kezdődik, akkor meg még kevesebb a kajaszükséglet.

Az egyetlen baj, hogy az étvágy nem nagyon szokott csökkenni, ráadásul a zsírlerakódás 30 fölött felpörög. Ami 20 évesen könnyedén izomba épült (még sok sport nélkül is), az 40 fölött sport mellett is inkább zsírba megy. Ezen csak bizonyos betegségek tudnak módosítani (pl pajzsmirigy zavarok).


Ennek evolúciós okai vannak, kisközösségekben élt az ember mindig is, rendszeresen előfordult éhínség és fontosabb volt azt a kevés kaját is a gyerekeknek, terheseknek, és a vadászó/védő, erejük teljében lévő férfiaknak adni. (hiszen így élt túl a közösség a legjobban) A sor legvégén voltak az öregek, azokon belül is a férfiak. Ha kevés volt a kaja, általában az öreg férfiaknak nem jutott.

Ezért amikor volt kaja, a szervezet úgy segített a túlélésben hogy az utolsó bevitt kalóriát is elraktározta ínséges időkre, zsírban - hiszen nem volt mélyhűtő meg száraztészta meg babkonzerv. Amit nem ettél meg, az megromlott, megették a rágcsálók stb.


Ezért 40 felett az egyetlen igazán hatásos súlymegtartási mód a rendszeres böjt, pl heti egy nap (azaz 24-36 órán át csak víz vagy cukormentes tea/kávé ill vitamintabletta), kinek mennyire van szüksége, ezt ki kell tapasztalni és korral is változik (azaz egyre több böjtre lesz szükség) és évszakonként is (ősszel-télen könnyebben jönnek a kilók).

Ez szimulálja azt a helyzetet amiben millió éven keresztül voltunk, a testünk ahhoz a helyzethez alkalmazkodott.


Azt pedig hogy mennyire hízékony az ember, az anyaméhben tapasztalt tápanyagmennyiség ill. stresszhormonok befolyásolják, ennek is nagyon jó evolúciós oka van: ha az anyaméhben többször előfordul tápanyaghiány, akkor a magzat teste úgy értelmezi hogy egy kajahiányos környezetbe fog kerülni, és már eleve úgy áll be a test hogy minden kis kalóriát tároljon el, hiszen gyakoriak az éhínségek. Ill. legyen "lusta", azaz beáll még a személyiség is az energia visszafogására, semmi felesleges energiapazarlást nem engedhet meg magának. Ez megint csak a túlélési esélyek növelése érdekében történik.


Az anyaméhben megélt stressz meg azért eredményez hízásra hajlamos gyereket, mert az régen annak volt a jele hogy veszélyes környezetbe születik a gyerek, valószínűleg sokat kell menekülni, és menekülés közben nem éppen kajakereséssel foglalkozik az ember elsősorban, hanem a bőre mentésével. A csecsemő is ilyenkor sokszor hanyagolva van (hiába etetem a gyereket ha közben lekaszabol a szomszéd törzs vagy megesz a kardfogú), és ha előre jól betartalékolt a pici (vagy nagyobb) gyerek, akkor pár nap kajahiány nem lesz végzetes neki.


Ez a rendszer nagyon jól növelte a túlélési esélyeinket a múltban, viszont a mai világban (ahol 1 kg zsír vagy cukor gond nélkül bármikor elérhető, nem úgy mint régen) ez a működési mód már pont hogy káros, túlsúlyhoz és egészségkárosodáshoz vezet, és a stressz már nem elsősorban menekülős helyzetet jelent hanem rendszerint rossz párkapcsolatot, bunkó főnököt, horrorfilmeket, és egyszerűen a hírek követését, meg mindenfélét, amin a zsírtárolás nem igazán segít.



Az anyaméhben megélt kajahiány/stressz sajnos örökre hízásra hajlamossá teszi az embert, nem csak öregkorra mint a többieket, nekik már korábban ajánlott a súlymegtartás érdekében a rendszeres böjt.


Lehet lepontozni, de ezek tények, ez így van, hiába pontozol le. Próbáld ki, majd meglátod. Semmi más nem fog működni, vagy ami igen, az kb emberfeletti erőfeszítést igényel, vagy egyszerűen nem kivitelezhető, hiszen a tested "ellened" fog dolgozni (de persze segítő szándékkal).

Manapság család mellett amúgy is kinek van ideje/ereje órákat sportolni naponta? Egyszerűen nem enni egy-egy nap nem hogy nem kerül semmibe, még időt és pénzt is spórol, bizonyítottan egészségmegörző hatása is van, és ha már sokat csináltad, nem is megeröltető, és paradox módon pont hogy több energiád lesz tőle (hiszen az emésztés nagyon sok energiát is vesz el).


Amikor elkezdtem ezt csinálni (én 2-3 napos böjtöket, eleinte volt hogy 1 heteset is próbáltam), az első nap mindig borzasztó volt, csak a kajára tudtam gondolni, eleinte agresszív, ideges lettem, majd később belassult, energiátlan. Második napra viszont pont az ellenkezője lett: végtelen nyugalom, fókuszáltság és energia jött elő belőlem, és éhes se voltam. A harmadik nap is ilyen volt. Negyedik nap kezdett romlani a helyzet, innen is tudom hogy nekem a 2-3 nap az ideális.


Nem okoskodásból hanem tapasztalatból mondom, azért ajánlom hogy legalább párszor próbálja ki mindenki, úgy látja csak be az ember hogy működik, és a rohanó világunkban pont hogy ez a legkönnyebben megvalósítható. Ja és nem kell őrült módjára pontosan betartani, pl ha esküvőre vagy nagycsaládi vacsorára mennél pont a szokásos böjtnapodon, akkor csináld egy-két nap múlva. Ha 2-3 hétre kiüt valami influenza akkor természetesen ne csináld addig (bár lehet pont nem lesz étvágyad amúgy se, én covid miatt fogytam eddig a leggyorsabban a legtöbbet :) ), majd folytatod utána. Az a lényeg csak hogy rendszeres legyen úgy nagyjából, az életed megszokott része legyen, és ha valami közbejön és fel kell függesztened, mindig kezd újra. Ha ezt betartod, garantáltan nem lesz bajod a kilókkal és összességében is egészségesebb leszel, krónikus betegségek megjelenését is akár évtizedekkel elhalaszthatja, hiszen a túlsúly egy folyamatos egészségkárosító állapot, a szervezetünk úgy készült, hogy a túlsúly mindig ideiglenes állapot, általában tél végére le is adtunk minden plusz kilót és kezdődött újra a raktározás.



Ezt a böjtölő életmódot melegen ajánlom mindenkinek.

2023. ápr. 27. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 PZA ***** válasza:
100%
Szumó
2023. ápr. 28. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
xD 12
2023. ápr. 28. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
35%

Egyeni alkat kerdese.

A ferjem egyulto helyeben megeszik egy egesz, 8 szeletes csokitortat, lefekszik aludni, es fogy 5 kg-ot.

Nekem mutatsz egy fenykepet egyetlen szelet csokitortarol, elmegyek futni 20km-t, es hizok 5 kg-ot.

2023. ápr. 29. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim válasza:
53%

14-nek teljesen igaza van. Ez sajnos így működik. A dzsungelben Ő lenne a nagy túlélő, de nem ott élünk.


F/63

2023. ápr. 30. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!