Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Egy független hozzáértő...

Egy független hozzáértő felvilágosítana a mai magyarországi aikido helyzetről?

Figyelt kérdés

Szeretnék aikidot gyakorolni. Első és legfontosabb szempontom egy olyan edzőt találni, akik komolyan veszi az aikidot. Aki az életfilozófiát, az életvitelt, a hozzáállást legalább annyira fontosnak tartja, mint a gyakorlatokat.

Félreértés ne essék. Nem azt mondom, hogy sok a kontár, hogy csak a pénz miatt nyitnak edzőtermet, de sajnos biztos előfordul ilyen.

Olyan tanárt szeretnék találni, aki az alapító, Uesiba Morihei tanításait híven követi. Persze tudom, hogy az aikidonak pont a rugalmasság a lényege, de nem szeretnék olyantól tanulni, akinek a felmenője egyik reggel felkelt és azt mondta magának, hogy amit ő kitalált az mindennél jobb. Remélem érthető mire akarok kilyukadni.

Ezek mellett a konkrét kérdésemmel kapcsolatban arra lennék kíváncsi, hogy hol induljak el? Hol kezdjem a keresést?

Már nagyon sok oldalt megnéztem, kicsit kezdek képbe lenni, de innen is szeretnék egy-két információt kapni, hogy ezek után magam dönthessek.

Arra gondolok, hogy vannak alapítványok, szövetségek, szakszövetségek, egyesületek... és akkor ezekből jönnek a különféle dojok, termek, tanárok.

Vagy egyszerűen keressek egy dojot, kezdjem el, és ha nem tetszik akkor váltsak másik dojora?

Bár foglalkozom ezoteriával, reikivel és tudom, hogy valószínűleg a lehető legjobb edzőhöz fogok kerülni, de egy kis utánajárás nem árthat.


Köszönöm a válaszokat!


Ui.: Lehetőleg független ember válaszoljon. Aki csak azt írja, hogy az övé a legjobb, annak a hsz-t figyelembe se veszem. Minden egyéb hozzászólásra, ami nem a kérdésemmel kapcsolatos (viták, ki a jobb, szájhősök, stb stb) nem fogok reagálni.

Szóval értelmes, tudatos, éber emberek véleményére, pontosabban információadására vagyok kíváncsi.



2013. jan. 13. 18:05
1 2
 1/18 aikiboxer ***** válasza:
100%

Egy bevezető cikk: [link]


Akiket én ismerek:


A Kobayashi-rendszer hazai vezetője Szabó Balázs, a honlapját is linkelném, de egy ideje omlik a honlap... ( [link] A Kobayashi-rendszer erőssége, hogy ez egy sztenderdizált nemzetközi rendszer, nagyon erős központi (japán) irányítással. A vizsgarendszer nemzetközi szinten egységes és kyu fokozatig emiatt nem kompatibilis a többi stílussal. (Azaz nekem is újra kellett vizsgáznom a saját fokozatomra amikor "áttértünk".) A Kobayashi aikido szép tiszta és főleg változatos aikido, sok fegyverrel.


Hozzám tulajdonképpen Gollo Michel aikidója áll a legközelebb (már csak azért is, mert nála kezdtem el tanulni és az első mester az első mester marad...). Michel stílusa szűk, határozott és nagyon praktikus. (Mivel Michel más harcművészetekben is magas szinten van, judo, karate ilyesmik.)

http://www.youtube.com/watch?v=M3Z1yu_3dXQ


Michel sok tanítványa közül két főbb tanítványával edzettem még régen, Pivony Attila szövetsége a MAAE

[link]

és Karászi Sándoré a MAAKSZ

[link]


Most nehéz lenne azt mondani, hogy fenti mesterek vagy szövetségek közül ki a "jobb", mert mindegyik szövetség nagyon színes, és amennyire én megismertem, magas színvonalú instruktorok vannak mindegyikben.


A különböző szövetségek különböző nemzetközi szövetségekhez vagy japán mesterekhez csatlakoznak, így például egy érdekes stílus Shoji Nishio sensei stílusa, akivel jelenleg Németh Feri barátom tartja a kapcsolatot

[link]

(Feri aikidóját külön szeretem egyébként, mert évekig karatézott és az aikidója igazi harcművészet.)


Egy másik nagy szövetség Várszegi Rudolf szövetsége, amely a Tamura-rendszerhez csatlakozik. (Rudi bácsi szintén egy ikonikus alakja a magyar aikidonak, és talán neki van a legjelentősebb küzdősport múltja aikidós berkekben.)

[link]


Van azután a BME aikido

[link]

-- velük nem edzettem, csak a polgári életből ismerem egy edzőjüket.


Érdemes rápillantani a Keiko alapítvány honlapjára is, ők szakadár Kobayashisok, bővebben a honlapjukon:

[link]


Ha valakiket kihagytam, egészítsetek ki. Ami Magyarországon pl. teljesen hiányzik, az (sajnos) a Yoshinkan (pedig szerintem ez az egyik legjobb aikido), meg az Iwama ryu, meg a Tomiki-rendszer meg még sok minden. De hát kis ország vagyunk. :))


Az én személyes véleményem, hogy a magyar aikido tényleg magas színvonalú, és ezen belül (majdnem) mindegy, hogy hová mész edzeni. De a legtöbb helyen nem a "harcművészet" része dominál, így a mozgáskultúrát meg tudod tanulni, de ha használni is szeretnéd valamire, akkor el kell menned mellette minimum valami ütős(-rúgós) sportra.

2013. jan. 13. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
0%
A Magyarországi aikido helyzet gyakorlatilag siralmas. Lényegtelen, hogy foglalkozol e new age-es fogyasztói filozófiával vagy sem, szinte kizárt, hogy megfelelő színvonalú aikido edzésbe futsz.
2013. jan. 13. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

aikiboxer!


Köszönöm a fáradozásodat! A válaszod nagyon hasznos volt számomra.



Neutronlovag!


Köszönöm, hogy NEM fáradoztál a haszontalan válaszoddal...

2013. jan. 13. 19:43
 4/18 aikiboxer ***** válasza:

Szia! Ezt privátban akartam leírni. A legjobban jársz szerintem a Karászi Sanyi-féle szövetséggel, mert nagyon aranyosak és jó aikidosok vannak ott: Molnár Csaba, Németh Feri, Pasqualetti Gergő stb.


A Kobayashi rendszer meg azért jó, mert nagyon egységes, és ez hasznos tud lenni. Ha pesti vagy és a Blaha elérhető távolságban van, kukkants be egyszer a Somogyi Béla utcai judo centrumba (13. Szám). K-Cs 18-20 és H-Sz-P reggel 7-8-ig van edzés.

2013. jan. 13. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 aikiboxer ***** válasza:
Á, béna vagyok, mindegy, priviben akartam, bocsi. :) Legyen akkor mindenki okulására. :)
2013. jan. 13. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:

Nagyon szívesen. Az aikido egy harcművészet és amelyik dojoban nem hatékonyan folyik az oktatása én azt nem tekintem aikido-nak, ahogy a táncoslábú capoierásokat sem, pedig az is egy komoly harcművészet lenne, ha úgy oktatnák. Ugyanígy egy versenykaratést sem fogok dicsérni. Ha a new age-s hozzászólásommal esetleg megbántottalak azt talán sajnálom, de nem szeretem, ha ilyen kifacsart módon jutnak át a filozófiai elméletek és ehhez sem fogok tapsolni hasonlóan a harcművészet témához.


Nem szeretem, ha alapvetően jó dolgokat elrontanak.

2013. jan. 13. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Kedves Neutronlovag!


Sajnos most sem a kérdésre válaszoltál. Azt írtad le, ami miatt én is feltettem a kérdést.

Ha ennyire tisztában vagy az összes dojo minőségével, tanításával, akkor megválaszolhattad volna úgy is a kérdést, hogy a sok rossz közül még melyikkel járok úgymond a legjobban.


A new age-s dologgal nem bántottál meg. Talán csak kevés infót adtam meg magamról. Nem foglalkozok én mindenféle jöttment dologgal. Sőt, csak a reikivel. Szerintem, ha valaki nem tudja egy módszerrel rendbe hozni az életét, esetleg kipróbálhat még párat, de ha 25 féle dologba kezd bele, és nem működik egyik sem, akkor nem a módszerekkel van gond.

Hidd el, hogy nem egy amerikai ember által írt silány best-seller könyvből vettem azt a "filozófiai elméletet", hogy ahhoz a tanárhoz kerülök, akihez kell. Már egy ideje gyakorlom a belső világom megismerését, az életemet egész jól irányítom, nem hiszek a véletlenekben.

Nem vitának szánom ezt, csak szerintem elhamarkodottan ítélkeztél. Gondolom a sok negatív tapasztalat miatt, ami nálam is hasonló reakciókat vált ki, ha hagyom...


Szép estét!

2013. jan. 13. 23:00
 8/18 aikiboxer ***** válasza:

A Neutronlovag által felvetett kérdésnek van alapja. Csak én nem úgy fogalmaznék, hogy a *hazai* aikido nem jó, hanem úgy globálisan az egész egy teljesen más irányba ment el, mint amit harcművészetnek lehetne nevezni. Azért a technikai repertoárt szépen és tisztán megőrizte, de a valós küzdelemhez már kimondottan sem akarja, hogy köze legyen. Az aikido mesterek egy része ki is mondja, hogy az aikido nem alkalmas az önvédelemre.


Én emiatt egy időben kerültem is az aikidót, mert úgy éreztem, hogy becsaptam vele magam. Most azonban már másképp látom. Az aikido jelenlegi rendszere alkalmas arra, hogy megtanuld az alapelveit és technikai repertoárját -- de küzdeni máshol kell megtanulni. Nekem ez a boksz. És még csak mostanában kezd a kettő bennem összeolvadni, amit korábban el se tudtam képzelni.


Szóval Neutronlovagnak igaza van, ha "harcművészet" igényt támasztunk az aikidoval szemben; és nincs igaza, ha megelégszünk az aikido jelenlegi öndefiníciójával. Szerintem.

2013. jan. 14. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

Akkor tisztázzuk, mert kezdem elveszteni a fonalat.

Először is, sosem jártam edzőteremben, nem gyakoroltam se harcművészetet, se küzdősportot, sőt még sakkversenyekre sem jártam.


Én úgy tudom, hogy (wikipedia) a harcművészetnek inkább azokat az ágakat és formákat nevezzük melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll (például a harci kung-fu egyes irányzatai, az aikido, az iaido, a tajcsicsüan, stb.), illetve amelyek nem a küzdést és az abban való győzedelmeskedést helyezik a fókuszba. Másképp megfogalmazva ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a kibontakozás és valamiféle magasabbrendű elvvel való harmónia kialakítása.


A küzdősport szóhoz pedig inkább azokat rendelik, melyek letisztultak, nem hordoznak kulturális vonásokat, bármilyen kultúrához csatolhatók, inkább a testi értelemben vett harcot fejleszti, és nem, vagy csak nagyon kis mértékben foglalkozik más kultúrá(k)nak a hozadékával, vagy a szellemi értelemben vett harccal. Más megközelítésben azt mondhatni, hogy küzdősport az, ahol a hatékonyság (mégha részbeni is, például boxban csak a kezet szabad használni) felülmúlja a szépség és az egészség szempontjait (például kick-box, sanda, ökölvívás, birkózás, stb.) Ez sport, a művészi célokkal ellentétben, itt a verseny, a mozgás és a mások felett való győzedelmeskedés számít elsődlegesen.


Ha így nézzük a fogalmakat (wikipedia szerint), akkor most az aikido mi? Nem harcművészet és nem küzdősport?


Azt is tisztázzuk, hogy ha a fenti fogalmak alapján az aikido harcművészet, akkor nem tévedtem, hogy miért szeretném épp az aikidot gyakorolni. Ne értsetek félre, nem azért akarom megtanulni, hogy én legyek a jani, és hogy minden háromajtós szekrényt a földre tegyek. Tudom, hogy ezekhez már küzdősport kell. Én nem verekedni akarok megtanulni, nem az eszem akarom játszani a tudásommal. Pont a belső fejlődésem miatt szeretném gyakorolni. Aztán ha később úgy érzem, hogy szükségem van rá, akkor lehet összekötöm valamilyen küzdősporttal.

A kérdésem pont arra irányult, hogy van-e olyan hely, ahol, mint harcművészet (vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá) tanítják az aikidot. Ahol a mester az aikido szellemiségéről, életfilozófiájáról is tart előadást és nem csak a bérleti díjat szedi be és mutat meg technikákat.


Bízom benne, hogy itt Magyarországon is van ilyen mester. Ha nem, akkor viszont nagyon sajnálom, hogy kevesebb, mint fél évszázad alatt elvesztettük az aikido szellemiségét.

Ez megintcsak wikipedia, de nagyon jól megfogalmazza azt, ami miatt ezzel szeretnék foglalkozni:


Az aikidó gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének érzékelésén és elvezetésén, valamint annak szétszórásán vagy az ellenfélre való visszafordításán alapulnak. Az Alapító (Uesiba Morihei) megfogalmazása szerint az aikidó egy olyan Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben. Ennek megfelelően az aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építő jellegű konfliktuskezelésre kell törekednie.



A zárszó az, hogy igazából már teljesen mindegy, hogy mit válaszoltok :) Ez van, ezt a helyzetet kell szeretni, így is úgy is elmegyek aikido edzésre. Ha nem tetszik elmegyek egy másikra. Ha az sem, akkor irány Japán :) Talán ott megtalálom, amit keresek...

2013. jan. 14. 11:20
 10/18 anonim ***** válasza:

A harcművészet az nem ezt jelent és a küzdősport. Míg a küzdősportok a szabályok közé szorított békés játékok egy bizonyos szabályrendszeren belüli küzdelmet tanít, melynek célja az ellenfél felett győzedelmeskedni. Addig a harcművészetek a túlélést tűzték ki célnak egy harci szituációban. Ha japán rendszerekről beszélünk a mozgás anyaguk a bujutsu alá tartozik amely a harci taktikák és stratégiák kidolgozása egy harci szituáció túlélésére olyan technikákkal amelyek magukban hordozzák az ellenfél gyors és hatékony megsemmisítést vagy mozgásképtelenné tételét. A művészet egy részt abból fakad, hogy csak abban a szituációban használd ezeket ahol elkerülhetetlen.

A szellemi fejlődés irányzatának belépése (japánban budo) pont ebből fakad, hogy a technikákon keresztül megtanult pusztító erőből fakadó dolgokat szellemileg megfelelően tudja kezelni a gyakorló.


Amiben kevesebb van asz nem harcművészet. technikai volta miatt abban is tévedsz, hogy lehet versenyezni harcművészetben a technikák veszélyessége és a szabályok elutasítása miatt ez nem lehetséges.


"Az aikidó gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének érzékelésén és elvezetésén, valamint annak szétszórásán vagy az ellenfélre való visszafordításán alapulnak" Ebben igazad van azonban azt még nem látod, hogy ez nem egy túl barátságos dolog. Darabokra tépett ízületeket, törött csontokat nem szokás megköszönni, pedig az ilyen technikák egy olyan támadón (a támadó alatt olyan személyt értünk az önvédelemben aki minimum elhatározta, hogy meg akar minket erőszakolni vagy bökdösni késsel) aki nem képes megfelelő módon reagálni minimum ilyen sérüléseket okoznak.

2013. jan. 14. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!