Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ez mégis miért lehet? Ez már...

Ez mégis miért lehet? Ez már vicc komolyan mondom!

Figyelt kérdés

A lányok, akikhez minden bátorságomat összeszedve odamegyek lekoptatnak a nem ismerkedem vagy van barátom szöveggel, azon kevesektől, akik meg adnak elérhetőséget utána hiába próbálkozom még válaszra sem méltatnak vagy úgy tesznek, mintha már nem is érdekelném őket.


Ezek után egyből az jut eszembe, hogy még esélyt sem adnak nekem az ismerkedésre, akkor mégis minek próbálkozzak, ráadásul minden egyes elutasítással egyre kevesebbnek érzem magam és még annyira sincs kedvem próbálkozni, hogy újra fájjon, mert ez így nem éri meg.


Emiatt rákényszerültem a netes ismerkedésre, na és itt már vannak is lányok, akiknek bejövök vagy még belém is szeretnek fura mód, viszont kivétl nélkül túl messze laknak tőlem ezek lányok minimum Pest, de többnyire Dunántúl, ami az ország másik vége az én lakhelyemhez képest.


Már komolyan azon filózom, hogy lehet jobb lenne elköltözni Dunántúlra, valamiért ott sok lánynak tetszem külsőre, belsőre egyaránt.


Érdekes és kiábrándító is egyben ez a helyzet, ami a környékemen megy, egy ilyen nagyvárosban, mint Debrecen nem igaz, hogy nem találok egy lányt sem, akivel kölcsönösen bejönnénk egymásnak külsőre-belsőre, már ha adnának esélyt az ismerkedésra, mert többnyire ezt sem kapom meg tőlük.


Ennyire más lenne a környékembeli lányoknak az ízlése, gondolkodásmódja a fiúkról vagy csak én vagyok ekkore peches, hogy sorra tőlem messze élő lányoknak jövök be?



2012. márc. 30. 21:13
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Neten nem sokat lehet meg tudni egy emberről csak élőben. Egy hasznos tippet adok neked. Ne lássák hogy te akarsz vele valamit. Egyszerűen beszélgess vele, ismerkedj aztán tűnj el pár napra hagy izguljon hogy mi van azt felveheted vele ismét a kapcsolatot de mindenképpen tudasd vele hogy van pár dolgod még a héten de haverok tali, bulis stb és mondhatod hogy azután találkozhatnátok egymással. Így ezzel tudtára adod hogy nélküle is elégé jól érzed magad. Azt kell elérned hogy alfahímmé válj és ő fusson, érdeklödjön utánad. Ha ez sikerül akkor már nyert ügyed van. Ez csak tipp nem tudok sokat az egészről mivel eddig csak egy barátnőm volt-van és vele már több mint 2 éve, de mivel személyesen láttam a dolgokat haverokkal ahogy nyomatják stb azt kell mondanom hogy ha valaki fel akar szedni egy csajt azt kell csinálni amit most leírtam. Valamint én is alkalmaztam ezt barátnőmön többnyire és elégé hatásos volt. Szóval hajrá, sok sikert!


20/F

2012. márc. 30. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

ma 21:31


Ez egy nagyon hasznos és jó tanács!

2012. márc. 30. 22:22
 3/5 anonim ***** válasza:
Mintha csak én írtam volna a kérdést.
2012. ápr. 1. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Vagy csak egy lúzer vagy amire minden csaj rájön miután szóba elegyedett veled.Már bocs,de a lenyűgöző személyiségű pasiknak mindig visszaírnak a lányok(mégha a pasi nem is egy adonisz) Magadba keresd a hibát!
2012. ápr. 3. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 Candy Close válasza:
Szerintem próbáld meg kizárni az agyadból,azt,hogy szerelmes akarsz lenni(tudom,hogy úgy nehéz,hogy körülötted hemzsegnek a szerelmes párok...),és amikor egyáltalán nem gondolsz a szerelemre,akkor fog rádtalálni!tudom nehéz,de tudod a türelem rózsát terem!tapasztalatból tudom,hogy nem szabad a szerelemre gondolni,és akkor jön
2012. ápr. 5. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!