Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Ebben a helyzetben mit tehetné...

Ebben a helyzetben mit tehetnék, hogy ne csak egy kis kur*át lásson bennem?

Figyelt kérdés

Tegnap az egyik volt évfolyamtársam eljött és megmasszírozott, mert masszőrnek tanul. Én úgy terveztem, hogy lefekszem vele, mert elég jól néz ki nekem pedig már hiányzik a szex. Közben egész végig a szexről beszéltünk (ő dobta fel a témát) és többször is elmondta, hogy milyen jól nézek ki. Próbáltam vele flörtölni, a végén megkérdeztem még azt is, hogy mellmasszázst nem kaphatnék-e, de ő elutasított azzal, hogy ahhoz más viszonyban kéne lennünk. Masszázs közben rájöttem, hogy akár többet is akarnék tőle (kapcsolatot). Egyébként nem szoktam mindenkivel ilyen könnyen ágyba bújni, eddig egy fiúval voltam, akivel 4 évig voltunk együtt.

Miután hazaért rám írt facebookon, hogy meglepődött, hogy mellmasszázst is kértem volna. Mivel érdekelt, hogy mért nem akarta a szexet próbáltam finoman puhatolózni, aztán egy idő után már oda fajult a helyzet, hogy teljesen egyértelművé vált, hogy le akartam vele feküdni. Ekkor felajánlotta, hogy még úgyis jön majd errefelé, akkor megadja nekem a mellmasszázst. Úgy érzem nagyon leégettem magam és félreismert, mert én nem vagyok ilyen könnyen kapható és nem akarok vele csak így szexelni. Többet akarnék, de nem tudom ezek után, hogy így leírtam magam a szemében egyáltalán van-e még esélyem. Valahogy szóba jött az is, hogy az esete vagyok-e, azt mondta, hogy nem tudja, mert nem ismer annyira...

Szerintetek mit tehetnék, hogy ne csak egy kis ri*ancnak lásson? Komolyabban fel akarom kelteni az érdeklődését, hogy ne csak szexre kelljek neki, de nem tudom ezek után mit tehetnék. Kérlek segítsetek!


2013. aug. 17. 12:14
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
53%
mutatnál képet magadról?
2013. aug. 17. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Ezt ugyanígy mondd el neki is.
2013. aug. 17. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:
Miért kell ide kép?
2013. aug. 17. 12:19
 4/17 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén mondd ezt el neki, aztán majd meglátod, hogy van-e esélye a dolognak.
2013. aug. 17. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
70%
Ezek után?Nem sok mindent.Ha 1x már egyértelművé tetted számára, hogy d*gni akarsz, akkor ezután már így fog gondolni rád.
2013. aug. 17. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
53%
Tegnap óta még mindig ezen vagy fennakadva?:D
2013. aug. 17. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
De ha elmondom neki az még gázabb, mert ha eddig nem volt teljesen világos számára, akkor onnantól egyértelművé válik. Én arra gondoltam, hogy úgy próbálom felkelteni az érdeklődését, hogy "leszarom üzemmódba" váltok, tehát ha rám ír facebookon akkor kedvesen beszélgetek vele kb. 5 percig, a szex témát természetesen kerülöm, majd 5 perc után írok neki, hogy "pill mindjárt jövök" és eltűnök fél órára, illetve lassan válaszolok neki stb. Így ha érdeklem, akkor ez zavarni fogja, hogy le*szarom. Vagy ezt rosszul gondolom? Egyébként 20 éves vagyok ő pedig 21.
2013. aug. 17. 12:21
 8/17 anonim ***** válasza:
vedd a kezedbe az irányítást azt hiszi a célegyenesben van mutasd meg neki h téved ha átjön szépen és ad egy sima masszázst, majd ha többet akar ne engedd magad hiába leszel már olyan nedves h tocsogsz hiába örülsz már meg az érintésétől és hiába akarod h folytassa ne engedd íg meg fog lepődni h mi a f.@sz még se akarja? és azon fogja törni a fejét h mi változott meg benned miért nem akarod és csak azért is meg akar majd kapni így talán majd felkelted kicsit a figyelmét mond neki h ennyi elég is volt köszönöm aztán próbáld elérni h elhívjon randira..... remélem segítettem
2013. aug. 17. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

A "lesz@rod üzemmód" a legrosszabb dolog, amit tehetsz, szerintem. Gondold csak végig: ha ő csinálná ezt veled, akkor az hatásos lenne? Zavarni lehet, hogy zavarna, de nem tennél ellene semmit, mert nem tudnád, hogy ez akkor most mit jelent.

Tényleg mondd el ezt neki is. Hogy eleinte szerettél volna vele lefeküdni, de most már inkább megismerni szeretnéd, teljesen komoly szándékkal, mert az mittudomén, csak hirtelen felindulás volt, mert már régóta nem, amióta az exeddel szakítottatok. Ebből tudni fogja azt is, hogy nem vagy olyan mindenkivel össze-vissza típus, meg azt is, hogy ténylegesen mi a tényállás.


20 éves vagyok magam is, de világéletemben értetlenül álltam az ilyen taktikázgatós ismerkedések előtt. Hát nem egyszerűbb elmondani a másiknak mi a szitu? Értelmes, felnőtt ember módjára megbeszélni, és akkor nincs az az életérzés, hogy most wtf, vajon mit akarhat ez tőlem. Az, amit meg te akarsz, szerintem a legkevésbé sem értelmes megoldás. Már ne is haragudj, de ha azt szeretnéd, hogy rájöjjön, érdekel téged, akkor ne azt mutasd neki, hogy le se toszod a fejét. Miért akar mindenki fordítva csinálni mindent???


20/l

2013. aug. 17. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

8-as!

Ettől nem fogja inkább azt érezni, hogy csak a szám volt nagy, közben egy kis szűz k*va vagyok?

Egyébként elhívott randira, de ez a következőképp nézett ki:

Mikor írta, hogy nem tudja, hogy bejövök-e neki, akkor azt válaszoltam, hogy ezen könnyen segíthetünk. Majd feltette a kérdést, hogy "ezzel randira hívsz? szívesen elmegyek veled". De én úgy gondolom, hogy a randin is csak arra játszana, hogy lefektessen.

2013. aug. 17. 12:30
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!