Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » A suli befejeztével és munka...

A suli befejeztével és munka elkezdésével tényleg ennyire leszűkülnek a lehetőségek az ismerkedésre?

Figyelt kérdés

20 éves srác vagyok, érettségi után két évig jártam két OKJ-s szakmát kitanulni, s alighogy levizsgáztam, rögtön munkába tudtam állni júniusban. 12 órás műszakokba vagyok beosztva, s azon kaptam magam, hogy szabadidőm egyszerűen semmi. Sőt, nemhogy ismerkedni alig van így már lehetőségem, de még a saját hobbijaimra sem jut idő.


18 éves koromban, érettségi után diákmunkát végeztem másfél évig egy étteremben, de ott is nagyon gáz beosztásom volt, éjszakákra osztottak be, meg olyan lehetetlenül lettek összeegyeztetve a napok, hogy vagy biztos végigaludtam az egész napot, vagy úgy estem be késő este az ágyamba, mint egy hulla, s másnap újból az egész kezdődött elölről.


Reggel fél 5-kor kelek, 6-tól este 6-ig meló, fél 8-ra hazaérek, zuhany, max. 1 óra gépezés, vacsi, és alvás. Valahová el tudjak menni? Lehetetlen. Most hogy voltak a futballmeccsek, a kora esti mérkőzéseket meg tudtam nézni a barátaimmal, de gyakorlatilag mindenről lemaradok. Amíg a haverok hétvégente elmennek például a fővárosba bulizni, addig nekem készülnöm kell a szombati munkanapokra is.


Szombati napon ugyanaz, este fél 8-ra hazaérek, de ilyenkor 6 munkanapos hét után élni sincs kedvem, nemhogy még elmenni valahová "csajozni", csakhogy primitív módon fejezzem ki magam. Szokás mondani, hogy az embernek szinte aludni sincs már ideje, s mennyire igaz. Ha van is egy kis időm, azt a családom segítésére szentelem.


Nem akarom abbahagyni a munkát, és nem is sírok, hogy nem bírom, mert nagyon jó a tűrőképességem, és engem is meglepett, hogy amilyen nyámnyila gyerek kinézetem van, elég jól tűröm a munkahelyi stresszt és a fizikailag megerőltető részét is. Viszont a sokadik nap után megfáradok, és nemzeti ünnepet jelent számomra a vasárnap, hogy aznap nem kell sehová se mennem. A napjaim gyakorlatilag ebből állnak: alvás, kelés, melóba menés, meló, melóból jövés, alvás.


Biztos vannak itt hozzám hasonlóan lehetetlen helyzetben lévők, akik alig tudják megoldani, hogy csajozzanak (vagy ha lány vagy, merthogy lányoknak is szól a kérdés) vagy pasizzanak, mert annyira elfoglaltak, hogy pislogni sincs idejük. Ugyan még alig egy hónapja dolgozom, tehát nem melóztam még szét az életem, kezdő vagyok, de már pánikolok emiatt, hogy mi lesz később... Biztos vannak itt olyanok, akik már hosszabb ideje, több éve gürcölnek, talán ők tapasztaltabbak abban, hogy hogyan találjanak lehetőségeket ismerkedésre.


1. Ti mivel találjátok fel magatokat? Hogy ismerkedtek szorult helyzetben?

2. Mikor tudtok elmenni? Bulizni el tudtok járni? Vagy valami normális helyre?

3. Hogy oldjátok meg, hogy magatok mellé találjatok valakit?

4. Ha suliban nem lel rá az ember a szerelmére, onnantól kezdve elkapálhatja magát, ha munkába áll, hogy lehetősége legyen egyáltalán elindulni valamerre?


2014. júl. 18. 21:37
 1/4 anonim ***** válasza:
na ez engem is érdekel
2014. júl. 18. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 Zsebvirág ***** válasza:
Én most diákmunkán vagyok 1 hónapig egy önkormányzatnál, csak 4 órába nyomom de már most észre veszem az otthoni teendőim miatt, hogy alig van szabadidőm és szinte nem is beszélek senkivel sem.
2014. júl. 18. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim válasza:

Borzasztó rosszul hangzik a helyzeted... bár tényleg biztos sokan vannak így vele sajnos.

Nekem mondjuk még nincs ebben sok tapasztalatom. Én a tanulással voltam így: teljesítményorientált vagyok, viszont nehezen fog az agyam. A suliban az 5-ösre törekedtem, ami nem volt hiába, de nagyon nehéz dolgom volt, és sok mindenről lemaradtam emiatt. A tavalyi nyarat végig melóztam, de mondjuk én csak 8 órában, szóval az úgy nem volt vészes, viszont nekem sem akadt valami sok szabadidőm (persze a hétvége az enyém volt).


"nyámnyila gyerek kinézetem van" :D Tényleg? Küldesz képet priviben?



19/L

2014. júl. 18. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Tudom, hogy kedveled ahol vagy, de azért elmondom a véleményem. Szerintem a te helyedben én azonnal felmondanék és keresnék valami mást. A munka nem az életed kell, hogy legyen, hanem egy alapot kell szolgáltatnia, egy biztos megélhetést.


Persze manapság nem olyan könnyű új munkahelyet találni, de speciel én ezt a robotmunkát nem bírnám és kevés esélyt látok rá, hogy a későbbiekben bármi is változna. Mindenesetre kitartást.

2014. júl. 19. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!