Szerintetek is ostoba vagyok?

Előre szólok: hosszú, bonyolult. Csak az olvassa, aki kíváncsi. Mindössze a véleményekre vagyok kíváncsi.

Most így közel egy év után visszatekintettem az elmúlt évi, ilyen kori eseményekre. Egy új helyre kerültem arra az egy tanévre. Ott, azon a helyen megpillantottam egy csodaszép testvérpárt, 2 nővért. Az egyik fiatalabb nálam pár évvel, a másikuk idősebb. (de nem gyerekek vagyunk) Az egyikük, a fiatalabbik... azt kell mondjam, a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam. Sem előtte, sem utána nem láttam olyan gyönyörű teremtést. Persze ez szubjektív, de az én mércém szerint így volt. Persze mint magányos személy, állandóan rajtuk "felejtettem a tekintetem". Aztán egyszer szemezni kezdett velem az idősebb. Jóllehet nekem a fiatalabbik tetszett igazán, első látásra, ám az idősebb ezzel a cselekvéssel felkeltette az érdeklődésem és a figyelmem az irányába fordult. A fiatalabbik nem viszonozta a nézésem, általában ha összefutott a tekintetünk, lehajtotta a fejét, így a haja eltakarta az arcát. Vagy zavarta, vagy zavarba jött. Bár tán zavarta, ahogy sejtem. Ez mindegy is. De a lényeg az, hogy ~fél év gyötrődés után odamentem az idősebbik nővérhez és elmondtam, hogy tetszik. Ez egyébként igaz is volt, addigra a figyelmem központjába került a hölgy. Végül is annyiban maradt a dolog, hogy tarthatjuk a kapcsolatot. Megjegyzem, ez nagyon nehezemre esett, hogy odamenjek, mert előtte ilyet én sosem csináltam... gondoltam most, vagy soha. Ezt is azért tettem, mert féltem, hogy örökké bánni fogom, ha nem teszem, hisz akkor nem volt sok idő hátra már, amit még ott töltök. Majd egy héttel később egy közös programon, egyfajta közös pikniken alkalmam nyílt némi időt töltenem az idősebb nővérrel. A fiatalabbik nem volt ott. Nos bár nagyon tetszett az idősebbik testvér, azonban pár közös óra után rájöttem, hogy jóllehet SEMMI baj nincs a hölggyel, egyszerűen más hullámhosszon működünk... nem illünk össze. Ezzel lezártnak is tekintettem a dolgot, megkönnyebbültem.

Most azonban megpillantottam egy fotót a fiatalabbik nővérről és eszembe jutott minden, hogy valójában Ő volt az, aki nekem igazán tetszett... de sosem mertem volna odamenni hozzá. Most már akkor sem tehetném, ha lenne bátorságom, hisz odamentem egyszer a nővéréhez. MOST történt az, hogy előjött: Mi lett volna, ha hozzá megyek oda? Persze jóllehet semmi sem lett volna, csak egyfajta megbánást érzek, mégis egyfajta keserű érzés ez.

A kérdés:

Volt valakinek hasonló? Mit gondoltok a szituációról? Utólag persze mindegy már, csak kíváncsi vagyok, hogy kívülállók miként látják így visszatekintve.

(Az én véleményem: nem voltam őszinte magamhoz, akkoriban sokkal gátlásosabb voltam a körülményeim miatt és úgy gondoltam, soha szóba sem állna velem az akit kiszemeltem. Az idősebb nővérnél az adott bátorságot, hogy adott pár olyan jelt.)