Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Csak én lehetek ilyen szerencs...

Csak én lehetek ilyen szerencsétlen?

Figyelt kérdés
18 éves pasi létemre semmilyen kapcsolatom sem volt, pedig mondták már egy páran, hogy szerintük rendes vagyok. Amikor próbálkoztam, akkor mindig túlságosan erősen pofára ejtettek és ettől mindig totálisan padlót fogtam. Most volt egy lány, akivel beszélgettem, jól kijöttünk és szerintem jól szórakoztattuk egymást. De minden szó és (szerintem) ok nélkül elment. Eddig ő töltötte ki a napjaimat, de most már nem. Elvileg tegnap találkoztunk volna, véleményem szerint tudta, hogy fontos lett volna ez az egész. Mégis volt fent, de nem írt. Tegnap még semmit sem csinált, mára pedig letiltott, így üzenni sem tudok neki. Igaz, nem éreztem azt, hogy szerelmes lennék, de azt sem, hogy teljesen hidegen hagy. Szóval nagyon nem kellett volna ez, mert a legutóbbi "pofont" nyár közepén kaptam és még abból a gödörből sem másztam ki, most pedig be is temettek... :/

2014. okt. 29. 10:16
 1/7 anonim ***** válasza:
inkább találkát szervez ismerkedés után pár nappal abol leszürheted majd hogy megéri e folytatni
2014. okt. 29. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Suliidőben egyikünknek sem volt jó. És először tegnap értem volna rá a szünetben... :/
2014. okt. 29. 10:19
 3/7 anonim ***** válasza:
Inkább élőben ismerkedj. Buszon, megállóban, suliban... Sokkal kevêsbé lehet pofára esni. Jobban látszanak a reakciók...
2014. okt. 29. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Nem csak te vagy ezzel így. Csak ez nem vigasztal igazából senkit se, hogy másnak is ugyan olyan szar, vagy szarabb, mert ettől neked nem lesz jobb.

Én 19 éves lány vagyok, nekem se volt még egy kapcsolatom se. Idén januárba "randiztam" egy sráccal, de ő asszem csak lefeküdni akart velem (amit nem is értek, mert nem nézek ki olyan jól, és nálam jobb csajokat is megkaphat/megkapott...). Utána volt egy másik srác, tök jól elvoltunk, én úgy éreztem hogy tetszem neki, és többet szeretne tőlem, és már én is így éreztem, kb futottam utána, de így félév elteltével már ráuntam, és kezdek beletörődni, hogy nem érdeklem. Közbe volt egy másik srác, vele az új sulimba ismerkedtem meg, flörtölt velem, ami tök hihetetlen volt a számomra, randira is hívott, DE barátnője van. Tehát ő is felejtős, és úgy érzem hogy mindenki csak szórakozik velem. Habár egyikőjükbe se voltam szerelmes, megbántottak ezzel, és kezdem úgy érezni hogy velem van a hiba, amiért 19 évesen még egy (normális) kapcsolatom se volt sose, de a nálam fiatalabbaknak meg igen...

2014. okt. 29. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

3-as kommentelőnek: Buszon nemigen tudok, mert azon a buszon csak idősek vannak. A suliból már nem akarok ismerkedni, mert ott is pofára ejtett egy csaj... És nem azért kérdeztem íy, hogy tudjam, hogy valakinek jobb-e vagy rosszabb-e a sorsa, hanem érdekel, hogy vannak-e olyan "sorsúak", mint én.

4-es kommentelőnek: Nagyon nem értem, hogy miért jó másoknak, ha játszadoznak az érzéseinkkel. Akár normálisabb, akár nem, nem lenne szabad ezt tenniük senkivel sem!

2014. okt. 29. 10:35
 6/7 anonim ***** válasza:

Semmiről sem vagy lekésve!!Nekem húsz évesen volt az első komoly kapcsolatom..és még akkor sem voltam elég érett hozzá..:D Az a baj a mai tizenévesekkel, hogy siettetik a dolgokat és nem hagynak elég időt maguknak..:)

Egyébként meg, ha szeretnél barátnőt, akkor tényleg inkább ismerkedj élőben, ne a facebookon..:) És nem kell minden véresen komolyan felfogni, rengeteg csaj van és előbb utóbb találni fogsz olyat, aki alig várja, hogy veled legyen..:)

2014. okt. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Én tudom, hogy nekem nincsen sok időm hátra... :/ És azt szerettem volna, ha valaki önzetlenül tud szeretni engem, csakúgy, mint én őt!
2014. okt. 29. 12:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!