Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Léteznek ma olyan fiatal...

Léteznek ma olyan fiatal (20-25 éves) nők, akik a magamutogatáson kívül ismerik a régi értékeket is, úgy mint a család, a főzés-mosás-vasalás-takarítás?

Figyelt kérdés

Beszélgettem anyukákkal is erről és ők is el vannak hűlve ezzel kapcsolatban, hiszen amíg pl. a nagymamám élére hajtja a kivasalt ruháimat, istenien főz és szereti a rendet a házban (a konyha, a fürdőszoba-wc és az udvar pedig maga a patyolat!), addig az eddigi barátnőim hozzám képest rendetlenek voltak, idegesített, hogy nem azt a rendet élvezik, amire engem neveltek. Én szeretem megigazítani az ágyat, szeretem, ha a mosatlan minél helytakarékosabban van a mosogatóba téve, ha porszívózok, nem marad utánam itt-ott egy-egy nagy adag por stb., mondhatni, már-már pedáns vagyok. Emiatt el is vagyok olykor keseredve, mert még csak hírből sem hallottam hozzám hasonló korú, igazán rendszerető lányokról. Vagy ha vannak is ilyenek, akkor persze valami mással akad gond (pl. a szexuális nyitottsággal). Vagy az elvárásaim túl nagyok, vagy a mai világ ilyen pocsék..? Tegyük hozzá, hogy a takarításban segítek, a mosogatást is vállalom, be-és megágyazok, akármit megcsinálok! De van bennem egy olyan ellenérzet, hogy alapvetően nem az én dolgom lenne és túlzás, amikor én csinálom, és a barátnőm meg ül és egy "jó majd segítek"-kel elintézi. Utálom, ha valami nem halad gyorsan, ha triviális dolgokat valakinek a szájába kell rágni és szinte könyörögni kell azért, hogy felemelje a fenekét...


22/f (not a female :D)



2015. jan. 29. 07:01
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
97%

"De van bennem egy olyan ellenérzet, hogy alapvetően nem az én dolgom lenne és túlzás, amikor én csinálom.."


Miert, kinek a dolga lenne? Jol ertem, hogy ezek szerint csak te dolgoznal, eltartanad a parod, hogy o haztartasbeli legyen, vagy elvarnad tole, hogy hazaesve munka utan fenyesre nyalja a valagadat?


Egyebkent a magamutogatas es a non-stop cseledseg a ket veglet. Szerintem az a normalis, ami a ketto kozott van. Egy no soha ne szunjon meg nonek lenni, de nem varhato el tole, hogy o csinaljon meg mindent, hacsak nem az a megallapodas, hogy o a haztartasbeli, a ferfi pedig az asztalra teszi a kenyeret.

2015. jan. 29. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
66%
Ezek nem 'ertekek', csak akkor, ha a not haztartasvezeto gepnek tekinted. Ha neked derogal mosogatni, miert lenne mar 'az o dolga'? Vaskalapos tanyasi mentalitas ez, nem csodalom hogy a mai lanyok nem igy akarnak elni
2015. jan. 29. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
19%

Na a két ostoba.

Arra gondol a kérdező, h igényesebb, mint a legtöbb nő és zavarja, h ha ő nem csinálja meg, a nőnek eszébe nem jutna takarítani vagy bármi, mert lusták, mint a dög.

Sajnos valóban ez a helyzet, normális nőt találni manapság elég nehéz, a legtöbb csak "arra" jó, aztán persze mikor az ember meg lelép akkor meg megy a sírás....

Sokszor nekem ég a pofámról a bőr, h nagyobb rend van a szobámban, mint a legtöbb nőnek...

2015. jan. 29. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:
Az első két hozzászólónak: tartottam a hasonló válaszoktól, épp ezért is fogalmaztam ennyire finoman. Nem várom el, hogy a nő egy robotgép legyen, hanem azt várom el, ami szerintem elvárható egy leendő anyától! Hogy megtanítsa a gyereknek mi a rend és mi a társadalmilag elfogadott magatartás, hogy később beilleszkedhessen és normális élete legyen. Szép és jó, hogy a nők keményen dolgoznak és emancipálódtak, csakhogy egy igazi férfinak nem arra van szüksége, hogy a nő kidolgozza a belét, hanem arra, hogy meleg étel várja otthon és mondjuk normálisan kimosott, kivasalt ruhákba bújhasson! Az embernek az életkedve elmegy az egész házasság témától, ha csak arra gondol, hogy na vajon most vajas kenyeret, vagy pirítóst főzött az asszony?!! Na de ennyit az iróniáról. Arra válaszoljatok már, hogy egy olyan ember, aki a saját életében sem tud rendszert tartani, hogyan mutasson példát egy gyereknek? Előttem van jó példa és a harmadik hozzászóló rátapintott a lényegre! Amíg nekem "kiszúrja a szememet" egy szösz a földön, addig sok lány átlépi! (és most valaki fenn ne akadjon a szöszön, mondván hogy az apróság, mert az ilyesmi is lehet egy apró jel - nem arra gondolok, amikor valaki nem látja és elmegy mellette, hanem arra, amikor látja és megvárja, hogy én szedjem fel!) Miért?
2015. jan. 29. 07:42
 5/24 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem a gyereknek van apja is, nem csak anyja, aki sok mindenre megtanithatja.

Ertem en, hogy jo ha meleg etellel varnak otthon es ha minden ki van vasalva, de ez akkor is csak abban az esetben varhato el, ha a no tobb idot van otthon.

Egyebkent sok ember valtozik idovel, az onmagaban nem jelent semmit, hogy valaki nem hazias, amikor megismered. Amig otthon eltem, szinte sosem foztem, mert ugymond tiltott zona volt a konyha, amiota viszont kulon elek, majdhogynem napi szinten van friss fott etel.

2015. jan. 29. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:

Ja és a szexhez is hozzátennék valamit, kedves harmadik!


Nekem elég magas a libidóm ( :D ) és van olyan lány, aki pár hónap alatt "kiég". Egyszerűen nincs kedve szeretkezni, pedig nem vagyok egy unalmas "misszionárius". Na és amikor már ez az időszak is beköszönt, sajnos átértékelem azt az értékrendet, amit én büszkén képviselek. Mégis hogy a fenébe legyen egy komoly kapcsolatom, ha nem kapom meg azt, amire vágyom, kb. semmilyen téren? Az én vágyaim háttérbe szorulnak, átalakulok egy robottá, aki lesi a nő kívánságait, hátha megjön a kedve egy kis szexhez, de ha én nem kezdem el lóbálni előtte, eszébe nem jutna magától! És ezt egyszerűen nem tudom felfogni! Egy idő után pedig az ember már mindent kipróbál: mondja szépen, csúnyán, próbálkozik egy új illattal, edz, hogy kicsit jobban nézzen ki, akármi... fel sem tudom fogni.

2015. jan. 29. 07:53
 7/24 A kérdező kommentje:
A feleségem maximum 4 órában fog dolgozni, hogy ne unatkozzon, ne savanyodjon be. Amíg a gyerek be nem tölti az óvodás kort, addig pedig szépen otthon lesz vele (remélhetőleg velük!). Nem akarom, hogy a gyerekeimmel idegenek foglalkozzanak abban az időben, amikor leginkább fejlődik a kis agyuk. Természetesen én is annyi időt fogok otthon lenni, amennyit csak lehetséges a munka mellett! Nagyon szeretem a gyerekeket és sokszor elképzeltem már, hogy vár a feleségem otthon, szaladnak elém a gyerekek "apa, apa, hoztál valamit??" :) .. komolyan, nagyon frankó lenne! Arról nem beszélve, hogy mennénk kirándulni, cserkészkedni, mindent megtennék azért, hogy legyen hobbijuk, sportolni tudjanak... a képességeiket maximálisan kihasználhassák! Ami a mai Magyarországon nagyon sok gyereknek nem adatik meg... Bár az is elképzelhető, hogy mi sem itthon fogunk letelepedni, itt nem sok jövőt látok.
2015. jan. 29. 07:57
 8/24 anonim ***** válasza:
73%

Az újabb hozzászólásod előtt még ugyanúgy gondoltam, mint a 3., amivel teljesen egyetértek, a háztartás az ott élők közös feladata, és bizony nem szép dolog az egyik félnek csak ülni és vakargatni a valagát, amíg a másik tesz-vesz, mindezt állandó jelleggel.


De miután hozzászóltál, kezdtem azt érezni, hogy nem arról szól a kiírásod, amit a 3. (és először én is) gondolt, hanem arról, amit az első kettő. Egy férfinak nem arra van szüksége, hogy a nő dolgozzon, hanem hogy főzzön és mosson rá? Te nem tudsz főzni? Nem tudod kimosni a ruháidat? Nem tudsz feltakarítani? Ha a nő is ugyanúgy dolgozik, mint te, akkor semmivel sincs több ideje ezt megtenni, mint neked, ezt megosztani kell, és nem "besegíteni" meg nem "az ő dolga lenne amúgy..." hozzáállással élni. Ha a lány háztartásbeli, akkor igen, akkor jogos, de akkor meg mégis, a mai gazdasági helyzetben, hogy oldod meg teljesen egymagad, hogy két emberre, majd egy (vagy több) gyerekre annyit keresel, amiből vígan eléltek és még félre is tudtok rakni? Ha ketten dolgoztok, máris könnyebb anyagilag, de akkor ugye, ha már az anyagi költségek megoszlanak, akkor másnak is meg kell.


Értem én, hogy te a hagyományos női szerepeket várod el a jövendőbelidtől, de ez manapság már nem úgy működik, mint nagyanyáink idejében. Akkor még egy férfi el tudott tartani egy 6-7 tagú családot is, akármilyen munkával. Ma már kell két ember keresete ahhoz, hogy egy alap életszínvonalat fenn tudj tartani. Ha ezt egyedül is tudod, akkor gratulálok, de csak hogy személyes példával jöjjek: a párommal albérletben lakunk ketten, erre rezsivel együtt összesen fizetünk havonta kb 130-140e ft-t. Plusz a kocsi fenntartása, benzin, hasonlók, az legyen még egy 50e. Már több, mint amit sok ember elmondhat egyedüli fizetésére. És még nem is beszéltünk a kajáról és egyéb háztartási kellékek vásárlásáról. már 200e-n bőven túl vagyunk. És ha szórakozni is akar az ember, mert miért ne, satöbbi. A párom 400e-t keres mérnök informatikusként, egyelőre egyedüli pénzkeresőként, mert én még tanulok, ebből félretenni nyaralásra mondjuk vagy bármi, elég nehézkes, hogy közben kettőnk helyett fizet minden nagyobb kiadást (pl magát az albérletet). Ez egy középosztálybeli alap életszínvonal, ami általában két ember fizujából jön össze. Gyerekre most nem tudnánk költeni, ahhoz én is kellek.


A számok sem hazudnak, a való élet is azt mutatja, hogy a férfinak bizony hogy szüksége van arra, hogy a nő is dolgozzon. Ha megteheted, bérelj fel egy bejárónőt, az főz és mos is rád, ha kell, de azt nagyon szemétség elvárni a szerelmedtől, hogy kiszolgáljon, miközben általános esetben ő is pontosan ugyanannyira elfoglalt, mint te. És ne hidd, hogy a te munkád fontosabb, mint az övé, mert nem az. Nagyon kevés nő látja élete kiteljesedését a koszos wc takarításában.... Ha az önmegvalósítás lehetőségét meg elvennéd tőle, akkor nem igazán lehetsz jóérzésű ember.


Mondom mindezt úgy, hogy mivel én nem dolgozom, ezért főzök (nem is rosszul, sőt), mosok, mosogatok, takarítok, a padlóról enni lehetne, hogy közben macska is van a lakásban.


22/l

2015. jan. 29. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 Költőnő? ***** válasza:
100%

én pl szeretem a rendet meg a tisztaságot, de az már sztem egy másik véglet, amit Te írtál.

No meg az sem tiszta előttem, h tapasztalatid szerint nem csinálják a fiatalabb lányok egyáltalán, v csináljál, de nem jól.

Utóbbi fejleszthető, de ha vkinek nincs affinitása, igénye arra, ha rendben legyen körülötte a háztartása: az gáz valóban.

Bár olyan is van tényleg h kicsit húzódik, halasztódik, mert hát fáradt ez ember, meló, miegyéb. ÉS mivel nem robotok vagyunk mi emberek (nem férfiak v nők, EMBEREK), néha kell a kikapcsolódás. Summa summárum, nem lehet nálam enni a földről, de igyekszem, viszont nekem olyan srác nem kellett volna, aki mint a seregben, mindent leellenőriz és csak a tökéletes munkát fogadja el.

2015. jan. 29. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
100%
És te ismered az olyan régi értékeket,mint a szerelés,barkácsolás?
2015. jan. 29. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!