Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Elmondtam egy jóbarátomnak,...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elmondtam egy jóbarátomnak, hogy meleg vagyok. És utána rá pár hónapra, hogy lehet többet érzek iránta, mint barátság. És hát nem lett jó vége?

Figyelt kérdés

Szóval megszakította velem a kapcsolatot. Kezdem az elejéről.



Még pár éve azzal a barátommal, akit most nevezzük Ezékielnek. Tehát. Évekkel ezelőtt Ezékiellel nagyon-nagyon erős volt a baráti kapcsolatunk. Erősebb, mint akárkié. Mindig elmondtuk mindent egymásnak. Mindent tudtunk egymásról. Annyit még érdemes tudni, hogy edzőtársam is volt. És mindig edzés előtt áthívott magához, hogy velem tudjon lenni. Egyszer egy nap megint átmentem hozzá. És látta, hogy nincs túl jó kedvem. Megkérdezte mi a bajom. Azt mondtam minden rendben. De ismert engem és tudta, hogy hazudok. Majd hosszas várakozás után rádőltem a vállára, hogy elmondjam mi bántott engem. Azt mondtam neki, hogy (a sztoriban most Ézsaiás. Szóval annyit mondottam neki Ézsaiás bántott engem, szokás szerint.



Ki pécézett magának. Mert tudniillik rólam, hogy én testi fogyatékossággal születtem. Tehát a jobb kezemen nincsenek ujjaim. És ezért az a gyökér bántott engem. És Ezékiel erre azt mondta, hogy ő mindig neg fog védeni engem, akármi történjék is. És amikor mentem volna edzésre (ezt sosem felejtem el. (egyébként én Dávid vagyok. És ezt mondta Ezékiel: "Dávid ugye hamarabb fogsz jönni edzésre, hogy veled lehessek?" Ezt a mai napig nem értem miért kérdezte.



És megtörtént amit a legjobban sem vártam... Elköltözött. De kb pár kilométerre ahol én lakom. És sajnos a kapcsolatunk egyik napról a másikra megromlott. Nem veszekedtünk és semmi ehhez hasonló. Csak már nem mondta, hogy jöjjek az hamarabb edzés előtt. És nem is tartott a legeslegjobb barátjának. És teltek múltak az évek.



Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy elmondjam neki meleg vagyok. Teljesen hidegen hagyta. Ami azért bántott. És rá pár hónapra ugye elmondtam, hogy többet érzek iránta mint barátság. Erre teljesen kiakadt. És elkezdi, hogy nem vagyok a barátja többé. Ez a kijelentése teljesen a szívembe tiport. Összetörte a szívem.



És nem válaszol az üzeneteimre. Nem értem mi a baja? Valami ötlet?



2019. jún. 8. 20:06
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
100%

"És amikor mentem volna edzésre (ezt sosem felejtem el. (egyébként én Dávid vagyok. És ezt mondta Ezékiel: "Dávid ugye hamarabb fogsz jönni edzésre, hogy veled lehessek?" Ezt a mai napig nem értem miért kérdezte.

"


Bocsánat, de véletlenül itt nem hagytál ki vmit?

Azt mondod, hogy "és amikor mentem volna edzésre..." na itt mintha kimaradt volna vmi.

2019. jún. 8. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 A kérdező kommentje:
#1. Ezt úgy értettem, hogy amikor nála voltam. Akkor úgy le a szobájából az edzésre. Ami pár ajtónyira volt. Mert az edzés a nagypapája házában volt. És valóban kihagytam valamit. Ami kulcsfontosságú. Hogy Ezékiel nem meleg.
2019. jún. 8. 20:19
 3/39 anonim ***** válasza:
100%

1-es vagyok.


Azt nem tudom kideríteni, sem kitalálni miért hidegült el csak úgy miután elköltözött. Ezt tőle tudhatnád meg, de látom mondtad, nem válaszol már. A comingout-olásod előtt kellett volna megkérdezned, hogy miért változott meg.

Ha tényleg nem meleg akkor nem túl meglepő, hogy távolodni akar. Egy hetero nem örülne igazán, ha hajtana rá egy meleg pasi.

2019. jún. 8. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 A kérdező kommentje:
1-es. Nekem amikor coming-outoltam azt mondta nyugodjak meg nem lesz semmi baj, ő nem ítéli el a melegeket. Továbbra sem ítél el... Csak nem tart a barátjának. Ami azért bánt. Mert ilyen könnyen eldobja ezt a kilenc évet.
2019. jún. 8. 20:30
 5/39 anonim ***** válasza:
100%

1-es vagyok megint


És eddig sem tartott annak? Egyetlen egyszer sem?


Amúgy azt is írtad, hogy "Erre teljesen kiakadt. És elkezdi, hogy nem vagyok a barátja többé."


Lehet, hogy azért mondta ezt mert azt hitte rámozdulnál. Mert írtad, hogy többet érzel iránta mint barátságot.

2019. jún. 8. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 A kérdező kommentje:
1-es. Rengetegszer mondta az előbújásom előtt, hogy nálam jobb barát nincs a világon. Azt mondta én vagyok neki a legjobb és egyetlen barátja. Akkor még. És én egyáltalán nem mozdultam rá. Próbáltam a lehető legfinomabb és legdiszkrétebb módon a tudtára adni.
2019. jún. 8. 20:42
 7/39 anonim ***** válasza:
100%

Ismét az 1-es


Akkor passz. Nincs több ötletem.

Az nem derült ki, jársz-e még hozzá edzésre, mert ha igen, személyesen is megkérdezhetnéd.

2019. jún. 8. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 A kérdező kommentje:
Az a helyzet, hogy edzésre már nem járok. És valószínű az utolsó volt nekem. Mert elköltözünk és akkor már nem is fogom. De azért meg akartam kérdezni tőle a miérteket. De valószínű azt sem tudom már.
2019. jún. 8. 20:50
 9/39 anonim ***** válasza:
100%

1-es


Akkor lehet, soha nem is fogjuk megtudni...

Nagyon sajnálom :(

2019. jún. 8. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 A kérdező kommentje:
Semmi baj. De engem nem hagy nyugodni. Az a helyzet, hogy minden egyes nap vele álmodok. Valamiért az agyam nem akarja, hogy elfelejtsem ezt a gyereket.
2019. jún. 8. 20:55
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!