Milyen fantasy kliséket utáltok a legjobban?

Soha senki nem jutott még ki, nem tudta megoldani stb. Aztán valami totál egyszerű módon oldják meg. Ugyanez áll a totál intelligens ellenfélre, aki valahogy a 400-as IQ-jával olyan alap dolgokat felejt el, hogy a másik talán megnyomatja az orra előtt lévő gombot.

Az is gáz, amikor szinte sérülés nélkül kikeverednek a hírhedt fogolytáborból, majd simán hazasétálnak az ellenséges területről.

Jujj en meg azt is szeretem, amikor a foszereplot kinozzak( nem vagyok szadistaXDDD)

Ezt ugy ertem pl. Hogy elrabolja az ellenseg es nemtom amig nincs valtsagdij vagy amig nem szabaditjak ki(vagy nem szabadul ki sajat magatol) akkor kinozzak.

Meg benned van az a varakozas, hogy uh ennek mikor lesz vege, meg mennyit kell meg elviselnie. Ha a foszereplo szokik(nekem itt az lennr a klise, ha mar ilyen 3 nap mulva kijutna), reszletesen le van irva es kb olyan 1 honapig tartsak mar fogvaXD hitelesebb igy.

Kinzaskent pl etelmegvonas, veres(Uvegtron c. sorozatban mint a Tavolveg )

De ne legyen nemi eroszak, nagyon gyenge idegzetu vagyok ilyen teren.

De csak konyvekben szeretem ezt, mert tok jo latni, ahogy a foszereplo birja a fajdalmat, es Amikor kiszabadul, teljesen le van irva, hogy hogyan dolgozza fel ezeket a traumakat.

Ha mar egy filmben latnam ezt, alig tudnek odanezni.

Talan a Luxen sorozatba is volt ilyen, hogy fogsagban volt.

Vaaaaaagy ez nem fantasy, de a mindig es soha(Benin) konyvben is ez volt, es nagyon tetszett.

Baszki visszaolvastam es kajak mintha valami szadista lennek, pedig utalom az eroszakot.

Ja es en altalaban a noi foszereploket szeretem(jobban azonosulok veluk, mivel en is lany vagyok szoval)

Arról se feledkezzünk meg, hogy miután a főgonosz elfogja a hőst, nyert helyzetben van, nekiáll elmesélni neki a terveit, esetenként a teljes élettörténetét, hogy mindenképpen legyen esélye a másik oldalnak fordítani az álláson.

Amikor a két rivális szembe kerül a csatatéren, akkor ugye simán egymáshoz sétálhatnak, a többiek még véletlenül sem támadják meg őket, helyet is adnak az összecsapásuknak, s elég halkan ölik egymást, hogy beszélgethessenek.

Ha a főszereplőnek volt gyerekkori öribarija, akkor gyakorlatilag esélytelen, hogy ne ő legyen a végső ellenfele, kiváltképp, ha megszakadt a kapcsolatuk vagy eltűnt.

Nem csak ennek a műfajnak a sajátossága, de nekem az egyik legzavaróbb dolog az a fekete-fehér látásmód. Amit a Kérdező is megemlít, hogy a gonosz azért gonosz, mert csak (persze születhet valaki szociopatának, és lehet erről is jól írni, de az a ritkább eset sajnos). Az eggyel magasabb szint, amikor már megindokolják, hogy miért rossz, valami múltbeli traumával. Főhősnél ugyanez, csak jóban.

Aztán sorolom, nincs amúgy egyenként mindegyikkel bajom, de amikor nagyon halmozzák, ott gyakran föladom:

Árva főhős. Soha nem ismerte a családját, nevelőszülők nevelik, akik gonoszak. Vagy ha ismerte a családját, akkor valami vidám jelenettel kell kezdeni, ahol mind együtt vannak és boldogok és szeretik egymást, aztán jön a véres tragédia. Ha lány, megerőszakolják vagy molesztálják. Gyerekkori barát, kistestvér, aki meghal valami betegségben.

Kiválasztott főhős. Jóslat a kiválasztottról. A főhős és a gonosz rokonok, ami a végső küzdelemnél derül ki. A gonosz a főhős mesterének előző tanítványa. A főhős mindig biztos a dolgában, nem bizonytalanodik el soha, hogy esetleg nem a "jó" oldalon harcol, hogy a gonosznak nem lehet igaza, nem gondolkodik el rajta, hogy pl. átálljon a sötét oldalra. Jó és kész, nincs kísértés, se dilemma. Gonosznál dettó, vice versa.

Valami "gonosz" lény "lebutítva", főleg, ha a jó oldalon áll, példaul az állatok vérével táplálkozó vámpírok.

A barátság, szeretet ereje végül mindent legyőz. Vagy amikor mindenki 6-szor már majdnem meghal harc közben, de aztán a megfelelő pillanatban mégis magukhoz térnek. Amikor már majdnem elbukik a főhős, de előkerül valami hiper-szuper erő a semmiből.

Amikor szereplők állandóan összefutnak egymással pl. a vadonban vagy egy többmilliós városban, teljesen véletlenül (szóval pl. nem azért, mert egy egyetemre járnak, és gyakran járnak arrafele, hanem tök random helyeken).

Igazából napestig tudnám még sorolni :D

De önmagában nem a klisékkel van baj. A többségük gondolom valahol azért lett klisé, mert a legtöbb ember számára jelent valamit (főleg ugye fantasy-nél ezek az archetipikus dolgok, mint pl. a kiválasztott). (Meg aztán vannak azok, amik a kényelmes hülyeségek pl. a városban állandóan véletlen összetalálkozás.)

Aki "érti" egy klisé mélyebb lényegét, és jók az írói eszközei, szerintem sok mindent ki tud hozni belőle, hozzá adni valami sajátot, valami újat, amitől élvezetes lesz.

Aki kevésbé mélyül el benne, kevesebb a tapasztalata, nem olyan tehetséges, annak a próbálkozása felszínesebb, üresebb lesz. Ez utóbbi remélhetőleg idővel és gyakorlással orvosolható :D

Szerintem ha írsz, írd nyugodtan azt, amit szeretnél, azért ne vess el feltétlenül valamit, mert klisé. Csak túlzásokba nem kell esni (hacsak nem viccnek szánod :D).

Már meghalt, de visszahozott szereplő & szerelmi háromszög, ezzel ki lehetne kergetni a világból.

(Előbbi hiteltelenné teszi a történetet, utóbbinak meg nincs helye a fantasyban, és unom).

A főgonosz meghal, de valójában nem, a "legjobb", amikor ezt többször eljátsszák.

A fő női szereplőnek van egy szerelme, plusz minimum egy másik srác, aki szerelmes belé; vagy szerelmi háromszög, vagy hűséges barát lesz, aki senki mással nem jön össze.

Gagyi félreértések.

Minden probléma simán megoldódik a végére, minden jónak jó lesz, rosszak megszívják, vagyis full happy end.

En pl szeretem mikor a fohos eleinte egy sraccal van egyutt , aztan(ha sorozat), jon pl a 3. Reszbe kb vagy 2.-ba egy ujabb srac, aki 1000x szexibb meg jobb es ahhhh fullra megimadom.

Aztan elgondolkodok, hogy najoo mit szerethettem en az elso sracban?

Ez van pl a tuskek es rozsak udvara sorozatban

Vagy a Ne erintsben.

Meg az uvegtron is ilyen, de az aa nemtom ott is tetszett ez, de a kivetezes kicsit rossz volt.

De a tuskek es rozsak udvaraban meg a Ne erintsben OMGGGGG imadtam