Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Mondanátok véleményt a Wattpad...

Mondanátok véleményt a Wattpadra feltöltött történetemről?

Figyelt kérdés

Négy éve dolgozom már rajta, és most írom át negyedjére, de még nem igazán kaptam rá véleményeket, így érdekelne, min tudnék még esetleg javítani, fejleszteni.


Egy Budapesten játszódó fantasyról van szó, amiben az akció és a romantika keveredik, és amiben a főhős éppen csak belecsöppen a mágia világába.


[link]



2022. máj. 22. 11:15
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Alapvetően jól fogalmazol, tudsz egyensúlyt teremteni a párbeszédek és a narráció között, lendületesen lehet olvasni. Viszont a második fejezet végétől a párbeszéd kezd átmenni banálisba: "– Hogy tehetted? – Csak neked akartam jót." típusú szöveg, ami nem visz egyről a kettőre. Ilyen helyzetben érdemes több narrációt belevinni, a belső érzelmekre fókuszálni a süketelés helyett, mert azt röviden össze lehet foglalni, pl: "vagy fél óráig veszekedtünk".


Problémás még a dramaturgia. Az első kérdés már a fülszövegben felmerül: ha ebben az alternatív budapesti világban egy vámpírtámadás elfogadható, mint bűntény (vagyis a nyomozók megtehetik, hogy ilyet állítsanak), akkor hogyan lehet a főhős meg amúgy bárki szkeptikus? És bár a prológus némiképp magyarázatot ad (bár itt csak egy rendőr van, aki talán nem is a BRFK munkatársa – vagyis megtévesztő a fülszöveg, és egyelőre a szövegből sem derül ki, a külvilág hogyan viszonyul a természetfelettihez), a vége logikai bukfenccel zárul: ha törlődik a főhős emlékezete, hogyan mesélheti el, mi történt vele? Ez így egy önmagában ellentmondásos mellékszál, ami később értelmet nyer ugyan, ha az olvasó hajlandó elmenni odáig. Aztán még jönnek ilyen mellékszálak, ugyanazokat a köröket futjuk, és csak a második fejezetben jön rá a főhős, hogy nem álmodik, hanem emlékezik. Ez persze az elején borítékolható. Emiatt a prológus, mint nyitó mellékszál, igazából tévedés, elhagyható (amúgy rengeteg történetnél elhagyható lenne a prológus). Ha a főszállal nyitsz (felnőtt főhős emlékek nélkül), akkor hamarabb összeáll a kép. Attól, hogy az olvasót beviszed a zavarosba, még nem szabad azt a látszatot keltened, hogy te sem tudsz onnan kikecmeregni, mert az aduász nála van: becsukja a könyvet, és inkább elmegy sörözni. Nem lesz alkalmad bebizonyítani, hogy kezedben tartod a szálakat.


A párbeszédeknél vannak ezek az esetek:

"... – tartotta elém tenyerén a mobilt."

"... – szorítottam ökölbe a kezem."

"... – simogatta meg az arom a hüvelyujjával."

Stb.

Azért nem szerencsés (hiába használják előszeretettel), mert a beszédtől független cselekvések vannak úgy beállítva, mintha így közölne valamit a karakter. A "mondta, kiáltotta, felelte, szólt hozzám stb." esetek a jók, illetve amikor teljesen új mondat követi a záró gondolatjelet, mert az csak lazábban kapcsolódik az idézethez.

2022. máj. 26. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a véleményt.


Egy ideje már gondolkozom rajta, mi hibádzik, mert negyedik éve írom, negyedik újraírásnál járok, de még mindig érzem, hogy valami nincs a helyén, és most azt hiszem, rájöttem, hogy a nézőpont eleve vérzett. Szóval most megpróbálom majd inkább a közeli E/3-at, aztán majd meglátjuk, segít-e bármit. Ha tényleg ez volt az egész rossz érzésem oka, akkor elvileg már könnyebben a helyükre kerülnek majd a dolgok.


Még egyszer köszi!

2022. máj. 27. 12:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!