Mi a véleményetek erről a részletről? Adott esetben tovább is olvasnátok a történetet?

Talán páran, akik most ezt olvassák, olvasták az előző kérdésemet is, ahol egy alaptörténetet írtam le:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__konyvek__4475650-e..

Akkor nem mutattam részletet (abból a regényből még nincs is, az az igazság), de most szeretném, ha a történet ismerete nélkül értékelnétek, egyszerűen csak az írásomat. Próbáltam kiiktatni minden helyesírási hibát, de ha nem sikerült volna, tudassátok velem. Még valami - direkt nincs túl sok szereplőleírás (pedig az a kedvencem...:), hiszen ez a regény bevezető része (de nem a teljes, csak a szerintem legjobban sikerült részlet). Ez évekkel az elő fejezet előtt játszódik, és majd emlékek formájában jelenik meg egy-egy részlet a későbbiekben is. Íme:

Milyen bosszantó. Honnan jöhet ez a hang, és miért hangzik ilyen közelinek?

Mintha egyenesen a homlokára csöpögött volna a víz, áthatolt volna a koponyáján... minden egyes csobbanás aprócska rést hagyott az elméjében. Kezdtek összemosódni a hangok, a másodpercek. Sebastian hangosan felnyögött.

– Tűnj innen! – kiáltotta a fekete semmibe, s a hűvös, árnyékba burkolózott falak ridegen visszhangozták, nincs itt senki. Valóban nem volt, de a fiút nem lehetett ilyen egyszerűen meggyőzni. A zaj nem szűnt, így remegő, nedves kezével megragadta a kilincset, és kiosont a folyosóra. Csendes morajlás járta be az épületet. Dolgozók beszélgettek, betegek mormogtak, nevetgéltek vagy éppen sírtak álmukban. Lassan odacsoszogott az ablakhoz, és elhúzta a dohos, öreg függönyt. Késő éjszaka volt, a hold magasan, büszkén uralta az éjszakai égboltot, ittlétének tiszteletére tücskök hada adott szerenádot. A fiú tekintete az ablakpárkányra szegeződött. Egész délután hatalmas vihar tombolt, az öreg ereszcsatorna még mindig eregette magából a vizet, ami az ablakpárkányon gyűlt össze, kis tócsa formájában. Egy csepp, két csepp, három csepp... Sebastian olyan lendülettel csapott az ablakra, hogy az üveg kis híján betört.

– Fejezd be! Fejezd be! – ordította, s könnyek buggyantak ki szemeiből. Otthon nincs sem poros függöny, sem lyukas eresz, sem egyenetlen párkány...

Emberek egész hada vágtatott át a zebrán, amint a lámpa zöldre váltott. A forgalmas út nyüzsgését egy férfi figyelte, aki zsebre vágott kézzel álldogált, egy fának támaszkodva. Görnyedt testtartása ellenére is feltűnően magasnak tűnt. Idegesen kémlelte a tömeget, mintha keresne valakit. Az út szélén parkoló busz nyitott ajtaján kiszivárgó zene sem tudta igazán megnyugtatni, türelmetlenül toporzékolt lábával, majd hirtelen minden porcikája megfeszült. Karcsú, elegáns nő billegett át a zebrán utolsóként, követve a tömeget, majd egyenesen a férfi felé vette az irányt. Egyik kezében kifejezetten nagy aktatáska csüngött, másik kezével szoros kontyba fogott, platinaszőke haját igazgatta. Már messziről intett a férfinak, aki egy szempillantás alatt mellette termett.

– Jó estét – kezdte a nő – Sajnálom, hogy késtem, csak tudja...

– Semmi gond – csitította a férfi, és egy különösen bizalmas mosolyt küldött felé. A másik bólintott, majd a kezébe nyomta a táskát.

– Nagyon nem szeretném, ha ez elkallódna, létfontosságú iratok vannak benne. Engem pedig sürget az idő – vállat vont – Igyekszem minden szabad percemet munkával tölteni – kuncogott.

– Igazi munkamániás, mi? – a férfi unottan félrenézett, majd kis habozás után hozzátette – Ne aggódjon, itt biztonságban lesznek a létfontosságú iratai – megpaskolta a busz csomagtartóját, és óvatosan elhelyezte a táskát, majd rázárta az ajtót. Sürgetően nézett a nőre, aki ismét elnevette magát. Idegesítően beszédes hölgy volt, de sikerült viszonylag hamar megszabadulnia tőle. Egy elutasított kávémeghívás után, végre tiszta lett a levegő. A férfi őrült sietséggel feltépte a csomagtartó ajtaját, és a táskáért nyúlt. Roppant vehemenciával lapozott az iratok között, homlokán gyöngyözött a veríték, pattanásig feszültek az idegei. Nem, nem, nem! Hirtelen megdermedt, lassan kifújta a levegőt.

" Sebastian Lansyn " – ez állt a mappa borítóján. Megtörölte az arcát, és eddigi mozdulatainak hevességével ellentétben, most óvatosan, gyengéden lapozott bele a kék fedelű irományba. Szemei minél többször haladtak el a sorok fölött, annál egyértelműbben kezdtek kirajzolódni az elégedettség jelei a férfi arcán.

16/L