Kezdőoldal » Szórakozás » Könyvek » Felkeltené az érdeklődéseteket...

Felkeltené az érdeklődéseteket ez a történet? Esetleg olvasnátok tovább? Lent kifejtem.

Figyelt kérdés

Sziasztok !

A történet tömören, egy 18 éves lányt szemszögéből: Miután magához tér, kétszáz társával együtt, egy terembe zárva, megtudja, hogy az elkövetkezendőkben nem lesz más feladatuk, mint túlélni. Nincsenek szabályok, bármit megtehetnek a cél érdekében. Egyetlen biztos pontot kapnak csupán, az egyik elrabolt zsebében lévő vörös kártya vezetői szerephez juttatja tulajdonosát.Arra , hogy miért , és hogyan kerültek ide, nem kapnak választ.

A völgy ahol ezentúl lakni kényszerülnek, végtelen erdőkkel tarkított, és csak egy biztos pont van, ahol táborozhatnak, egy több kisebb nagyobb faépületből álló egység. Itt játszódik majd a történet. A lány, Emily hamar komoly szerephez jut majd, hisz kiderül, hogy ő az egyetlen a táborban, aki ért a gyógyításhoz, doktor édesanyja révén. A főnök, akit a vörös kártya kiemelt a sorból, jó választásnak bizonyul, remek vezető, aki ezt tudja is magáról. A lányok a kegyeit keresik, hiszen nem csakhogy nagyon jóképű,de korlátlan hatalma is van, a fiúk pedig a köreihez akarnak tartozni, bekerülni a harcosok közé. Emily-t viszont keretek közé szorítja, nem akarja kockáztatni ugyanis az egyetlen gyógyítójuk elvesztését. Ez komoly konfliktusokhoz vezet kettejük között. Emily gyűlöli a fiút, de azt az érzést még jobban gyűlöli, hogy talán szeretni is tudná.

A kezdeti hitetlenséget felváltja a túlélésért folytatott küzdelem, hiszen akik a légvégéig kitartanak, hazamehetnek. Emily szeme előtt is csak ez a cél lebeg, de az út hosszú és tele van hatalmi harcokkal, szövetségekkel és ármányokkal, szerelemmel és halállal.

Fontos szerephez jut majd a mindennapi túlélésért folytatott küzdelem, a vadászatok, az újabb és újabb veszélyek és ellenségek, valamint a táboron belüli viszonyok.

Tízen, huszonéves korosztálynak íródna, lesznek benne 18+ os jelentek is. Talán lányokhoz szólna majd jobban, már csak azért is mert a főszereplő lány.:) De szeretném teleszőni izgalmakkal, fordulatokkal, hogy akár srácok is élvezettel olvashassák, nem csöpögős tinirománcnak szánom.

Egy blogot szeretnék indítani, de nagyon érdekelne a Ti véleményetek! Ha bármilyen kérdés felmerül, azonnal válaszolok.

Előre is köszönöm a véleményeket, építő kritikákat ! :)


2014. máj. 31. 16:51
1 2 3
 21/21 A kérdező kommentje:

ma 10:21 !

Először is köszönöm szépen a véleményt!

Igen, ahogy egyre többen írjátok, úgy nekem is egyre jobban szemet szúr ez a klisés felállás.

A karakterfejlődés tekintetében teljes egyetértek, én is azt szeretném majd érzékeltetni, hogy a bizalom egy ilyen helyzetben elképesztően törékeny, természetesen lesznek is majd komoly feszültségek a táboron belül. Viszont meg kell majd próbálniuk csapatként viselkedni, hiszen egymásra lesznek utalva, szerintem nagyon érdekes dolgokat lehet ezekből az élethelyzetekből kihozni, én legalábbis olvasóként így tapasztaltam. Most már csak az kérdéses, hogy nekem sikerül e majd.

Igen fegyvereik lesznek, de csakis közelharciak, legalábbis ilyeneket kapnak, utána már rajtuk áll, hogy hogyan használják őket. :D

A 18+-os jelenetekről, még kicsit bizonytalan vagyok abból a szempontból, hogy mekkora hangsúlyt kapjanak, de mivel én is szeretem, ha egy könyv merész, mikor a történet lehetőséget ad rá, így biztosan jelen lesznek, azt majd egy egy jelenet hozza, hogy milyen mértékben.

Köszönöm szépen a válaszod ! :)

2014. jún. 1. 14:48
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!