Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Akik úgy gondolják, hogy nem...

Akik úgy gondolják, hogy nem volt Holdraszállás mire alapozzák feltételezésüket?

Figyelt kérdés

2013. júl. 24. 12:59
1 2 3 4 5 6
 51/58 anonim ***** válasza:
0%

(Baksai-Róka Béla megbízásából)


ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA...!

avagy

KIÁLTVÁNY A KEVÉSESZŰ, TAMÁSKODÓ MARHÁKHOZ!



Alapmottó:

„Egy szellemi restségben senyvedő, téves eszmékkel és előítéletes gondolkodással terhelt embernek, még ha kiégeti a szemét a látvány, sem tudod bebizonyítani, hogy a Nap a legfényesebb objektum az égbolton...!”

Vulpes „Scepticus” Optimus Prætor (Baksai-Róka Béla)


43-as jegyzésem 1. TÉNYállítása a következő volt – idézem:

„Az 1. tény:

Az emberiség történelmében az első emberi lény 1969. július 21-én tette a lábát a Föld bolygón kívüli, idegen planétára - szülőbolygónk mellékbolygójára -, vagyis a „mi” Holdunkra. A landolás a Mare Tranquillitatis (Nyugalom Tengere) nevű formáción történt. Ez a holdi térség a Hold innenső oldalának egyik lávasíksága.” – idézet vége.


Erre a tényállítására reagálva, az egyik kevéseszű, tamáskodó marha ezt írta 44. számú jegyzetében – idézem: „Ez nem tény hanem ez az alap állítás amiről a vita szól.” – idézet vége.


Ugyancsak 43-as jegyzésemben a következőket is állítottam – idézem:

„A 4. ténycsoport:

4.1. A Hold felé utazás 3 napig tartott.”


Erre a tényállítására reagálva, egy másik (vagy az előbbi?) kevéseszű, tamáskodó marha ezt írta 46. számú jegyzetében – idézem:

„Ekkora logikátlanságot se nagyon olvasni. Annak közlése pl állítólag meddig tartott a Hold felé utazás ez semmit se bizonyít. Ugyan már. Ilyeneket bárhonnan ki lehet másolni de ezek a sima sztori leírások, semmi több. Nem érvek.” – idézet vége.



Nos, a kevéseszű, tamáskodó marhákkal ölég kilátástalan dolognak tűnik itt gyümölcsöző vitába bocsátkozni – merthogy az ilyen marhák alapvető tulajdonsága az, hogy meggyőzhetetlenek... –, de azért próbáljuk meg.


Először is egy részlet a WikiSzótár.hu honlap értelmező szótárából:

tény (főnév)

Megalapozott ÁLLÍTÁS [kiemelés tőlem], a valóságot tükröző, igaznak tekintett, és általánosan elfogadott megegyezés, ahogy a dolgok megtörténtek, vagy ahogy a dolgokat megfigyelték – ellentétben egy feltételezéssel vagy véleménnyel. Ennek segítségével tudunk meg többet a környezetünkről, a körülöttünk levő világról. Ilyen adatok segítségével döntünk.

Forrás: [link]


Maradjunk annyiban, hogy a 43. számú jegyzetemben leírt első állításom szemantikailag egy TÉNYállítás, másként: tény...! (Hogy miért, azt az előbb igazoltam... Azt pedig, hogy mit is jelent a „szemantikailag” kifejezés, a kevéseszű, tamáskodó marhák kiokoskodhatják az Idegen Szavak Szótárából...)


A 43. számú jegyzésem másik állítása – mármint az a közlésem, hogy az Apollo-11 űrrakéta segítségével a Hold felé történő utazás 3 napig tartott – NEM LOGIKÁTLANSÁG, hanem szintén TÉNY! Merthogy a dolog (a Holdutazás, mint olyan) VALÓBAN MEGTÖRTÉNT, és VALÓBAN 3 napig tartott (és tartana mai napság is)!

(A „tény” kifejezés fogalmi jelentését, mint olyat, fentebb már vázoltam...)



43. számú jegyzésemben tettem egy másik állítást is – idézem:

„21 óra 40 percnyi holdfelszínen tartózkodást követően az „Eagle” holdkomp felszálló fokozata startra készen állt, hogy visszarepítse Armstrongot és Aldrint a Columbia parancsnoki moduljához, amely mind e közben Hold körüli pályán keringett.

Ennek az űreszköznek a lábazata – mely a Holdról történő vissza szálláskor indító állványzatként szolgált – A HOLDON MARADT! A gyengébb felfogásúak kedvéért megismétlem: az »Eagle« holdkomp lábazata, mely a Holdról történő vissza szálláskor indító állványzatként szolgált, A HOLDON MARADT! Ott tehát – a Mare Tranquillitatis-on – máig megtalálható! (A Mare Tranquillitatis egyébiránt szabad szemmel is látható. Egy amatőr csillagászati távcsővel pedig már részletesebben is megfigyelhető. Egy QRVA JÓ MINŐSÉGŰ távcsővel talán MÉG A FÖLDRŐL IS LÁTHATÓ az »Eagle« állványzata!)” – idézet vége.


E legutóbbi állításom nyilvánvalóan elkerülte a kevéseszű, tamáskodó marhák figyelmét!

Márpedig EZ AZ UTÓBBI ÁLLÍTÁSOM PERDÖNTŐ JELENTŐSÉGŰ!


ÉRTHETŐ EZ A KEVÉSESZŰ, TAMÁSKODÓ MARHÁK SZÁMÁRA?!

2013. aug. 21. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/58 anonim ***** válasza:
A "kevéseszű tamáskodó marhák", ahogyan rajtad kívül minden más embert hívnak, bizonyára halálra röhögik magukat ezen az agresszív, ezer felkiáltójellel teleírt, felháborodott, ordibáló, idegbeteg bejegyzéseden, kedves Főprofesszor. Úgy üvöltesz, mintha az életed múlna azon, hogy mi az igazság a holdraszállással kapcsolatban. Úgy bömbölsz mint egy dedós kisgyerek, akinek elvették a játékbabáját. Szánalmas vagy.
2013. aug. 22. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/58 anonim ***** válasza:
0%
KÖHÖG A BOLHA!...
2013. aug. 23. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/58 anonim ***** válasza:
Köhög a marha. A kevéseszű tamáskodó. Újabb harminc felkiáltójellel. :)
2013. aug. 24. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/58 anonim ***** válasza:
0%

"Köhög a marha. A kevéseszű tamáskodó. Újabb harminc felkiáltójellel. :)"


Nos hát, legyen úgy, ahogy mondja!: Köhög a kevéseszű, tamáskodó marha... (Aki egyébiránt annyira kevéseszű, hogy még a legalapvetőbb matematikai ismereteknek is híján van, merthogy 30-nak látja azt, amiből csak egyetlen egy volt az 53-asban...)

2013. aug. 26. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/58 anonim válasza:

Átrágtam magam én az itteni bejegyzéseken,és úgy veszem le, hogy tényleg elég sok „kevéseszű tamáskodó marha” írogat ide, ahogy „lélekvirág” megjegyezte… :) (Gondolom, leginkább Baksai-Róka Béla megbízásából fogalmazott így.) Márpedig B-R. B. nagyon szakértőnek látszik a témában, ellentétben a tamáskodókkal…

A kérdező meg ő, és még egy-két jegyzetelő leírt igen lényeges, bizonyító erejű dolgokat.

A zászló például. Nyilvánvaló, hogy azon (talán a rúdján) rajta kell, hogy legyen az 1969-es dátum. (Aki nem hisz, nézzen utána…) Aztán ott van a „rajt”, az APOLLO-11 rajtja, amit legalább 5000 ember látott közvetlenül Cape Canavaralban (A Kennedy Űrközponbtan), na meg még további milliók a tv-közvetítések révén annak idején. Csak nem gondolja bárki is, hogy az amcsik az egész világ előtt vállaltak volna egy akkora blamázst, hogy: márpedig most ők tényleg a Holdra mennek, aztán mégse, és csúfos hazugságokkal bőgetik le magukat: azzal, hogy az a rakéta mégsem a Hold felé ment volna, vagy pedig azzal, hogy az űrhajóban lévő asztronauták közül kettő mégsem szállt le a Holdon, holott azt adták a világ tudtára, hogy megtették! Aki ilyesmit hisz, az tényleg gyógyíthatatlan elmebajos. :) A ruszkik ugyanis abban az esetben valóban benyögték volna az uncsit! :) Aki azt hiszi (és itt meg is pendített ilyet valaki), hogy ilyesmit elnéztek és elhallgattak volna az oroszok az amerikaiaknak, annak egészen egyszerűen nincs fogalma a hidegháborúról és az annak keretén belül zajló űrversenyről, mint olyanról.


„lelékvirág” (B-R. B.) a 43-asban (meg az 51-esben is) leírta a legtutibb érvet is: a holdkomp állványzatát, ami ott maradt a Holdon! Azon is rajta kell legyen a misszió dátuma.

(„lelékvirág” (B-R. B.) egyébként egyáltalán nem volt agresszív a bejegyzéseiben (bár tényleg túl gyakran használt felkiáltójelet…), viszont jogosan volt felháborodott olyan marhaságok olvastán, amiket itt egynéhány kételkedő leírt… Idegbetegnek meg aztán végképp nem mondható, hiszen bejegyzései rendkívül összeszedettek, konzisztensek és szakmaiak.)


A holdautók dolga szintén pofonegyszerű. Olyan helyeken használták őket a Holdon, amelyeket a Földről is meg lehet figyelni egy nagy felbontású képet adó, „tökös” távcsővel…

2013. aug. 26. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/58 anonim ***** válasza:
De igen, agresszív és undorító volt a Főprof. Csupa nagybetűs sorok, ez az ordítást jelenti. A felkiáltójelek sokasága sem nyugodtságra vall. Trágár szót is használ (Q betűvel, hogy biztosan benne maradjon), ráadásul kevéseszű tamáskodó marháknak titulál mindenkit, aki csak hozzászólt a témához. Ha ilyen tanárom, szomszédom, főnököm, tesóm vagy haverom lenne, lelőném.
2017. nov. 27. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/58 anonim ***** válasza:

Akkor lesz jelentősége ennek a dolognak, ha majd rendszeresen utazunk a Holdra, bármi értelmes okkal.

Ha megtörtént, az igen nagy tett volt AKKOR.

De, mivel nem lett folytatás, még mindig nincs "gyarmatosítva"a Hold, senki nem jár oda semmiért, egyetlen ország sem foglalkozik vele, az egész projekt elvesztette mára már a jelentőségét. De tényleg. Értelmetlenné vált, mivel ennyi évtized és ilyen technikai fejlődés után még mindig csak ennyit tudunk felmutatni, és még ezt sem hiszi el mindenki.

Ha továbbfejlődött volna a dolog, senki sem kételkedne. Értelmezhetetlen lenne bárki kételkedése.

Gyakorlatilag az lesz a Hold igazi meghódítója, aki először csinál ott rendszeresen hasznos dolgokat.


Amerikát sem Kolumbusz "fedezte fel", mégis őt tartják a felfedezőjének, mert utána indult meg a bevándorlás és fejlődés, egyáltalán, történt "valami".

(Az más kérdés, hogy az indiánok mit gondolnak erről, ezt most hagyjuk.)

2023. nov. 30. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!