Van közöttetek olyan, aki inkább humán beállítottságú, viszont olyan dolgok/tudományok iránt érdeklődik, amihez nagyon is kell a matek, fizika, stb?

Fordítva is ér? :D

Mérnöknek tanulok, mindig is reál beállítottságú voltam/vagyok. Középiskolában nem kedveltem annyira az irodalmat, se a történelmet. A művészet pedig számomra idegen volt, nem váltott ki érzéseket.

Mára már ez alapjaiban megváltozott. Plusz az egyetem is segített, hiszen itt mindig csak "szakma" van. Kicsit belefáradtam. Éreztem, hogy másra is szükségem van.

Végre tudok értékelni verseket, olykor magam is megpróbálom szavakba önteni érzéseimet. Nagy vágyam, hogy írjak egyszer egy regényt, aminek már a főhőse és a történet egy része megvan. Egyszer pedig úgyis meg fogok tanulni valamilyen hangszeren játszani.

Továbbá elkezdtem pszichológiát tanulni. Hirtelen sokkal izgalmasabbnak tűnik, mint a fizika, mert itt akár több "jó" válasz is lehet. Jobban is érzem magam, mint valaha.

Persze ettől még megmaradok mérnöknek, mert egyre jobban imádom, de nem akarok szakbarbár lenni.

Szóval én csak biztatni tudlak abban, hogy más irányokba is szétnéz. Szerintem nem is lehet igazán teljes és boldog életet élni csak egy terület művelésével.

"Van közöttetek olyan....?"

Van. Anno, középsuliban ébredtem rá, hogy ami számomra triviális gondolat - teszem azt egy vers elemzése, stb során - az másoknak nem feltétlenül nyilvánvaló... Ugyanez a könnyed haladás jellemezte az idegen nyelvek elsajátítását, a zenében való elmélyülést, sőt, a harcművészetekben való fejlődést is.

Ráadásul, a fent említett utakon egyszerre járva is, átlagosan kétszer gyorsabb tempóban haladtam az egyes szintek között, mint ahogy azt az adott terület(ek)et velem együtt megismerni kezdők tették (persze, ismertem jobbakat is magamnál, s mindig hozzájuk viszonyítottam).

Aztán - úgy a 19. szülinapom környékén - valami megváltozott. Rájöttem sok mindenre, többek között arra is, hogy engem sokkal jobban érdekelnek az olyan dolgok, amelyek valódi/pontos megértéséhez a természettudományokban, de legfőképp a fizikában kell megmártózni, mint azok, melyek - voltaképpen - nem jelentenek kihívást. A csatakiáltás tehát az lett, hogy "Irány a TTK!", s ha lehet, a fizika.

"... hogyan oldjátok meg, hogy esetleg reál irányban tanuljatok tovább és a munkátokban is szerepe legyen? Mennyi energiát fektettek az egészbe és mennyi sikerélményetek van?"

Így is tettem. S bekerültem ugyan az egyetemre, ám a többiekhez képest még mindig óriási hiányosságaim voltak matematikából. Nosza, nekifeküdtem, rengeteg mindent pótoltam, s szépen lassan "ráállt" az agyam erre is.

Persze, kezdetben piszok nehéz volt, mert nem volt türelmem, de rá kellett ébrednem, hogy ezt teljesen másképpen kell tanulni, hogy itt nem tudok rohanni, hogy megesik, hogy akár egy nap is rámegy, mire mondjuk a 2.1 -es egyenletről átléphetek a 2.2 -re, mert egy rakat dolognak után kell néznem, hogy megértsem azt a lépést az adott levezetésben, stb.

De végül lassan a "helyükre kerültek" a dolgok, s egyre gyorsabban gyarapítottam a tudásomat. Addig-addig folytattam ezt, míg végül összejött egy summa cum laude minősítésű - zömmel a kvantuminformáció tertén végzett kutatásból születő publikációkra alapozott - doktori fokozat fizikából.

Aztán egyetemi állás, céges munkák, stb. Sosem gondoltam volna azelőtt, hogy például kódolni is fogok, ma viszont, ha más nem maradna, megélnék csak abból, ami időközben informatikából "rámragadt". (Jó, ez a "rámragadt" azért szintén rengeteg utánajárás, gyakorlás, stb eredménye volt, nem csak úgy "rajtam maradt" a sok skill, mint valami pókháló. :) Ezen a területen is kb a 0-ról indultam. Ráadásul Windows-on szocializálódtam.... aztán jött a C nyelv, Linux, web (front-end, back-end), stb, stb)

Összefoglalva/visszanézve: úgy tűnhet, nem épp a könnyebbik végét fogtam meg az életnek, viszont úgy érzem, hogy nagyon megérte. Irgalmatlanul sok energiát fektettem bele (s teszem ezt a mai napig is, folyamatosan új és új területeken), ám mindezt nem munkaként élem meg, inkább amolyan "just for fun" érzésként.

...és igen... természetesen akad sikerélmény is bőven.... Ilyen az is, amikor például egy-egy kurzust tartva igen könnyen ráérzek arra, mit, s miért nem ért az adott - relatíve hiányos alapképzettséggel bíró - hallgató, s miként lehet azt számára is érthető módon elmagyarázni neki.

De sikerélmény például az is, amikor azt mondja egy munkahelyi vezető, hogy azért szeretné inkább rád, s nem másra bízni az adott munkát, mert amit te megcsinálsz, az meg van csinálva. Ehhez olyan hozzáállás kell, amit a bejárt - nem épp könnyű - út során tettem magamévá.

Szumma szummárum: ha én is képes voltam rá, akkor te is meg tudod csinálni. :-)