Milyen evolúciós úton fejlődött ki a DNS információja alapján történő fehérjeszintézis rendszere?

Igen, az egy 1988-as Nature cikk, John Cairns.

[link]

Valóban azt találta, hogy egyes mutációk baktériumkban - bizonyos matematikai megfontolások alapján - úgy jelennek meg, mintha a szelekció irányítaná a megjelenésük helyét.

Nagyon nagy mondásnak szánta, de 1988 óta ezen a vonalon elég kevés drült ki, míg azt már biztosan tudjuk, hogy ha van is ilyen, az nagyon nem általános.

Nagyon naivan és első blikkre annyi lehet a történet, hogy bizonyos fajta stresszekre az élőlény úgy reagál, hogy nagyobb mutagenezis rátát hoz létre az adott géneken. Végülis a sejt nagyjából észleli, hogy milyen stresszben van (kevés a kaja, blokkolják a fehérjeszintézist, tördelődik a DNS), és nagyjából a génekről is meg tudja mondani, hogy melyik rendszerhez tartoznak. Nagyon is adaptív lehet a fehérjeszintézis blokkolása esetén ráereszteni egy kis mutagenezist a riboszómális génkere, kajahiány esetén meg a cukorbontó génekre.

De azért ha ez nagyon bonyolult, akkor egy igen komplex rendszernek kell lennie (aminek a fenntartása esetleg már elviszi a hasznot), vagy ha egy faék egyszerűségű valami, akkor meg a válasz lesz nagyon elnagyolt.

Igazából úgy tűnik, hogy inkább az utóbbi:

[link]

Máskülönben pedig ez a téma nem túl kutatott, és mondhatni marginális jelentőségű. Egy részről azért, mert többsejtes élőlényeken még nem sikrült kimutatni, más részről meg azért, mert néhány, inkább kivételnek tűnő eseten kívül alapvetően úgy tűnik, hogy nem ez a fő szabály.

Értem.

Kezembe akadt egy könyv,John C.Lennox írta, aki az oxfordi egyetem matematika professzora ,a címe: A tudomány valóban eltemette Istent?

Nagyon érdekes mű,bár csak az elején tartok, azt elemzi, hogy a tudományos kutatások eredménye tényleg összeegyeztethetetlen-e az uralkodó vallásos világnézetekkel.

Ír Huxley és Wilberforce 1860-as oxfordi vitájáról Darwin könyve kapcsán.

Wilberforce püspök írt egy hatvan oldalas tanulmányt a fajok eredetéről,amiről maga Darwin ezt nyilatkozta: " Rendkívül szellemes, ügyesen kiválasztja a legproblematikusabb részeket és megmutatja az összes nehézséget. Mély benyomást tett rám."

Wilberforce szerint a vitának nem tudomány és vallás között kell zajlania, hanem tudományos vitának kell lennie. Az ateisták legfőbb szónokai között említi Richard Dawkinst, az ismert tudóst,aki mindenfajta intellingens tervezés csírájában bolondságnak tart, sőt veszélyes bolondságnak. /Az én személyes véleményem szerint ebben azért közrejátszott az ő súlyos betegsége is, az ő helyzetében én biztosan haragudnék egy olyan Istenre,aki ilyen betegséggel sujtott engem, de ezt csak zárójelben mondom./

Tehát itt nem a tudomány és vallás közti vitáról van szó, mert akkor leegyszerűsödne arra a kérdés, hogy a tudósok mind ateisták a hívők pedig nem, pedig ez koránt sem fedi a valóságot. Bár a legutóbbi felmérés szerint/ 1998/ a legelismertebb tudósok csupán 7 %-a hívő, /ez korábban a 40%-ot közelítette/ , azért mégsem nulla.

Kíváncsi vagyok a további részletekre is.

"Az ateisták legfőbb szónokai között említi Richard Dawkinst, az ismert tudóst,aki mindenfajta intellingens tervezés csírájában bolondságnak tart, sőt veszélyes bolondságnak. /Az én személyes véleményem szerint ebben azért közrejátszott az ő súlyos betegsége is, az ő helyzetében én biztosan haragudnék egy olyan Istenre,aki ilyen betegséggel sujtott engem, de ezt csak zárójelben mondom./ "

Nem kevered véletlenül Steven Hawkinggal? Dawkins nem igazán tűnik betegesnek.

"Tehát itt nem a tudomány és vallás közti vitáról van szó"

Egyetértek veled, és abban is, hogy Dawkins túlzásba viszi (bár arról én se tudok, hogy bármilyen egészségügyi problémával küszködne). Ő sajnos fegyverként használja az evolúciót alátámasztó érveket. Az evolúció mellett minden további nélkül lehet Isten, sőt, ha kiderül, hogy élet keletkezhet spontán, akkor is lehet Isten, hiszen lehet, hogy Isten egyszerűen olyanra teremtette az Univerzumot, hogy abban idővel mindenképpen megjelenjen valahol az élet és akkor/utána az evolúció.

Egyébként Hawking eleinte igen sokszor eljátszott Isten lehetséges létezésének gondolatával, és nem is igazán nyilvánította ki a tagadását. Olyannyira nem, hogy elég sokszor hivatkoztak rá akkoriban vallási oldalról... gondolom Hawking eleve nem tartotta indokoltnak az Istenben való hitet, és úgy látta az általános vélemények alakulása alapján, hogy jobban kontúrozza a véleményét.

Egyébként ez történt Einstein esetében is... már hogy megelégelte, hogy hivatkoztak rá sokszor, mint aki hisz Isten létezésében... bár kissé homályosan fogalmaz ez ügyben, de valami személyes Isten létezésében nem hitt 12 éves kora után (ha jól emlékszem a 12 évre...).

@623: én még annyit tennék hozzá ahhoz, amit Ozmium mondott, hogy az ateisták nem haragszanak Istenre. Pont, ahogy Darth Vaderre sem haragszanak, vagy épp Pókemberre, mert hagyta meghalni Gwen Stacy-t. Tudod, az ateista azért ateista, mert nem hisz Istenben/istenekben. Úgy pedig nehéz haragudni rá.

Persze lehetnek és bizonyára vannak is látens hívők, akik tényleg csak haragszanak Istenre és durcából mondják, hogy nem hisznek benne. Lehet Hawking/Dawkins ilyen, én ezt nem tudom. De akkor nem ateisták.

#623: "Bár a legutóbbi felmérés szerint/ 1998/ a legelismertebb tudósok csupán 7 %-a hívő"

Ez nekem kissé sántít. Túl kevéskének tűnik... az agnosztikusok is nem hívőnek vannak minősítve ezen felmérés alapján? Mert ez már bonyolult... mert lehet, hogy inkább kicsit hisz, vagy csak falaz (akár magát is egy picit ámítva...) stbstb.

Tudom, mert ismerek olyan embert (tudóst), aki csak baráti körbe ismeri be, hogy inkább picit hívő, de publikus "felületen" az igazi véleményalkotásában kivár inkább...

Na és van olyan agnosztikus is, aki erőteljesen nem hisz, de kötelességtudatból vallja (már mint mindenre nyitott kutató), hogy nem zárhat ki semmilyen lehetőséget... és még...

Mojjo (#626)

Szerintem azert ez annyira nem szimpla ket bites dolog. A vallasossag-vallastalansag legegyszerubb esetben is egy jol elnyujtott skala az istenek leten(ek) biztos tudatatol az isten(ek) nem letenek biztos tudataig. A skala egyes nevzetes pontjait lehet nevesiteni (hivo, agnosztikus, ateista). Ha ezt az egyszeru modellt vesszuk, akkor se mondhatjuk azt, hogy csak a skala vegpontja a hivo es az ateisa. A vallasos irodalomban pl hihetetlenul nagy mennyisegu szoveg foglalkozik a megingassal, bizonytalansaggal, ketseggel, vagyis errol az oldalrol legalabbis biztosan tudjuk, hogy attol, hogy valaki hivo, meg nem biztos hogy az ido 100%-aban vagy a hit melysegenek a 100%-aban az. A hivok inkabb egy elnyujtott szakaszt alkotnak azon a skalan. Ugyanez valoszinuleg igaz a masik oldalon is, ateistak is meginoghatnak, felmerulhet bennuk a hit lehetosegenek eselye, vagy valamifele proto-hit. Attol meg nem lesz hivo, csak max egy kicsit kevesbe ateista. Es az ilyen kicsit kevesbe ateista a sajat hivo-szeru pillanataiban eppenseggel lehet duhos is istenre.

De igazabol a modell szerintem ennel bonyolultabb. Ugyanis a hit nem csak azt jelenti, hogy elfogadok egy/tobb istent, hanem hogy a rola tett allitasokat is elfogadom (josagos, mindenhato, stb). Namost a hivek szempontjabol (legalabbis amennyire a hivo barataimtol tudom, mert en magam nem vagyok az), sokkal rosszabb valaki, aki nem hiszi el ezeket a csatolt tulajdonsagokat, mint valaki, aki nem hiszi el eleve az egeszet. Vagyis a fenti skala legalabbis elagazo. Namost hivo oldalrol nezve aki szerint isten egy szemetlada (most malteistanak fogom nevezni oket), az ugyanugy (vagy rosszabbul) ateista, mint aki szerint nincs is. (Ugyanis hivo szempontbol isten lete es a rola tett allitasok elfogadasa egyenlo, ha valaki szerint isten egy szemetlada, akkor az bizonyara egy masik istenben hisz, mert "az az isten amelyikre en gondolok, tuti nem szemetlada", ergo nem hisz a helyes istenben, ergo ateista.)

De hat ugye a dolog meg igy sem olyan egyszeru, mert malteista allaspontra eppenseggel hivo iranybol is el lehet jutni (amennyiben ragaszkodunk a ketpolusu felosztashoz), es ateista iranybol is. Ez ellentmondasnak tunik, hogyan haragudhatok valakire akiben nem hiszek. De mint mondtam az elobb, az ateistak is tesznek neha gondolatkiserletet arra, hogy mi van ha letezik (kb mint a "mi lenne tudnek idoutazni"), es az ilyen gondolati kiruccanasok aztan duhot es a sajat ateizmusuk megerositeset valtja ki beloluk. Vagyis akar tudnak egyszerre haragudni is arra, akiben amugy nem is hisznek.

@628: természetesen az emberek felosztása, Isten létéhez, na meg pláne tulajdonságaihoz való viszonya rendkívül bonyolult. Ugyanakkor nem érzem, hogy nekünk itt és most olyan hűde bonyolultan kéne megfogni ezt a dolgot. Ateistat nem lesz malteista. Persze, dühöt érezhetünk olyan karakterek iránt, akikről nem gondoljuk azt, hogy léteznek. Valószínűleg sokan együtt voltak dühösek Gokuval Dermesztőre, amikor megölte Krillint. Simán érezhetünk dühöt kitalált karakterek felé. Ha pedig nem erős/gnosztikus ateista szűrőn keresztül nézzük a dolgokat, és nem egyenlő Isten Dermesztővel, akkor olyan karakterek felé meg, amiknek a létében bár nem hiszünk, a nem létéről sem vagyunk teljesen meggyőződve, szintén érezhetünk dühöt. De ez nem egyenlő azzal, hogy igazán, ténylegesen haragszunk rá, okoljuk valamiért. Haragudni, a valós életre vonatkoztatva okolni csak olyan valakit/valamit lehet, amiről azt gondoljuk, tényleg létezik - hiszen csak úgy tud kihatni a valós életre. Szóval a pozitív hit hiánya, legyen az bármilyen szintű, ezt már megakadályozza.

Az, hogy egy ember beállítódottsága nem feltétlen konstans, pedig semmilyen szinten nem befolyásolja a mondandómat. Amikor épp hisz, akkor hisz, nincs ebben varázslat.

Az tény, hogy sokan gondolják úgy, hogy ha létezik Isten, akkor ritka nagy szemétládának kell lennie. De ez nem hiszem, hogy bárkit megerősítene egy _általános istenkép_ felé mutatott ateizmusában. A konkrét, keresztény Isten felé mutatott ateizmusában természetesen igen, hiszen vele együtt járnak az olyan attribútumai, mint a jóságosság.