Kezdőoldal » Ünnepek » Karácsony » Szerintetek megérné eltenni a...

Szerintetek megérné eltenni a 2020-as karácsonyról megmaradt mézeskalácsokat az idei karácsonyra?

Figyelt kérdés
Még a tavalyi karácsonyról megmaradt egy mézeskalácsház és még jó néhány kisebb mézeskalács is. Rengeteget dolgoztam és dolgoztunk vele, ezért nem szerettük volna megenni, aztán jött a farsang, amikor már részben nem volt aktuális, részben meg is feledkeztünk róla, részben pedig már nem akartuk megenni, mert eléggé furcsán nézett volna ki. A nagyböjtben meg eleve nem szabadott semmi édeset, ünnepélyeset, húst, tojást enni, ezért akkor megint megmaradt, húsvétkor meg már abszolút nem volt aktuális. Most vettem észre, hogy még ez is megvan az asztal mögött egy széken és gondoltam, hogy azt a szégyent már csak nem engedhetem meg magamnak, hogy pünkösd ünnepén is az ott álljon, érintetlenül, úgy hogy mindenki láthassa. Egyébként a karácsonyt megelőző napokban készítettük. Ez meg tud romlani?? Nem vastag és mindig teljesen megsütjük, szóval nem marad a belseje sem nedves semennyire. Gondoltam, ha már eddig megvolt, akkor már eltehetném a spájzba és majd a karácsony előtti napokban ezt is elővenném és akkor ehhez sütnénk ki még valamennyit. Vagy együk meg most? Vagy ajándékozzuk oda valakinek/adományozzuk el? Ételt soha nem fogok a szemétbe dobni, részben természetvédelmi, részben társadalmi megfontolásból. Szerintetek mit kezdjünk vele? Szerencsére nem annyira sok, de az ünnepek után mindig marad egy kevés mézeskalács, tojás stb.

2021. ápr. 28. 18:10
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
31%
Gyerek korodba éheztetek, hogy számodra a kaja kidobása fájdalom?
2021. ápr. 29. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Nem, de nem mindenki olyan társadalmilag érzéketlen és természetszennyező, mint sokan ebben a mocskos fogyasztói társadalomban.
2021. ápr. 29. 18:48
 13/17 anonim válasza:
Fújj ne tedd
2021. jún. 28. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Az a terv, hogy az ideivel keverve fogjuk felszolgálni, így nem is látszana.


Van egy olyan ötletem is, hogy a mázat lekaparom róla, a kalácsot pedig összetöröm és a morzsát hozzáadom az idei tésztájához.


De várom még a véleményeket.


Nem romlik, teljesen jó állapotban van, íze még mindig van, de az illata valóban elment.

2021. jún. 28. 23:20
 15/17 anonim válasza:
Te troll vagy. Kamu kérdés szerintem
2021. jún. 28. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:

Ok, akkor takarodj el, ha nem tudsz értelmes választ adni!


Komolyan gondoltam és igen, ezek a megoldások jutottak eszembe.

2021. jún. 28. 23:23
 17/17 anonim válasza:
Minden tiszteletem a tiéd kérdező én sem dobok ki semmit soha csak ha pl penészes vagy rossz
2021. aug. 25. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!