Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetési kötelezettség fennáll-e miközben másfél hónapja beadtam a kérelmet álláskeresési járadékra? (és azóta tolódik a hivatali ügyintézés)
Még novemberben adtam be _elektronikusan_ a kérelmet álláskeresési járadékra. Az illetékes foglalkoztatási osztály a kérelmet elfogadta (email), kérték hogy tizenöt napon belül kitöltve nyújtsam be a szokásos dokumentumokat (csatolták), ezt már másnap megtettem (e-papír), vártam sokat, majd érdeklődtem mi van, azt felelték, ők megkaptak mindent, viszont nagyon megnövekedett az esetszám, ezért várjak tovább, de most már ezen válasz emailjük óta is több mint egy hónap telt el..
Eközben természetesen keletkezett
egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségem is,
amit a legelső - még töredék - hónapban, decemberben (12-én) rendben befizettem (átutalással).
Arra számítottam, mostanára (jan12) már vagy lesz munkahelyem, vagy az álláskeresési járadék megítélése miatt nem kell ezt tovább magam fizetnem.
A kérdésem: a fenti körülmények mellett tovább kell fizetnem, vagy...? (nem egy ökör ára, mégis) (Ha pedig ma az esedékes hónapot is befizetem, később visszakaphatom?)




válasza:"A kérdésem: a fenti körülmények mellett tovább kell fizetnem, vagy...? (nem egy ökör ára, mégis) (Ha pedig ma az esedékes hónapot is befizetem, később visszakaphatom?)
Gyakorlatilag arra az időszakra egészségügyi szolgáltatási járulékot, amelyre folyósítanak (majd) ellátást, nem kell fizetned.
Tehát ha például az lesz az ellátást megállapító határozatban, hogy 2022. december 16-tól jogosult vagy rá, és folyósítják is (akár visszamenőlegesen), akkor 2022. december 16-tól nem kell fizetned járulékot egészen addig a napig, amíg folyósítják részedre az ellátást.
Ha ez az ügyintézők töketlensége miatt későn derül ki, és Te már fizettél olyan időszakra járulékot, amire valójában nem is kellett volna, akkor a járulék-kötelezettséged rendezése után a NAV-nál úgymond túlfizetést mutat majd az adószámlád, így azt az összeget visszaigényelheted az adóhivataltól egy bizonyos 17-es számú nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával (ATVU17). Amíg ezt a nyomtatványt nem nyújtod be, addig a NAV túlfizetésként tartja nyilván a feleslegesen befizetett összegeidet. Ez maximum 4 évig mehet így, aztán jogszabálynak megfelelően törlik azt, mivel a visszaigényléshez való jogod addigra elévül.
Kapcsolódó kérdések:
Sajnos nincs olyan a környezetemben, aki ilyen téren válaszolna nekem, így muszáj itt megkérdeznem. Május óta itthon vagyok, azt hittem könnyen találok munkát, de sajnos nem. (Kérem ezt ne véleményezzétek). Sulit most fejeztem be májusban. Ha bemegyek regisztrálni...
Ennek mi a célja? Felmérik, hogy találtam-e már munkát 3 hónap alatt, vagy kiközvetítenek valahova, vagy csak rá kell kattintani a Jelentkezési kötelezettség teljesítése gombra a rendszerben, és kész?
Jelenleg munkanélküli vagyok, TB-t fizették egy ideig a munkanélküli keretében. A munkanélkülim lejárt, utána van 45 nap türelmi idő. Úgy néz ki, lesz munkám, de csak a türelmi idő idő lejárta után, március közepétől. Ilyenkor egész márciust ki kell fizetnem TB-ként? A...
Ha álláskeresési járadékra jelentkezek be a munkaügyin (abszolút jogosult vagyok, 10 éve van munkaviszonyom folyamatosan), gondolom "együtt kell működni", vagyis ha behívnak a hivatalba be kell mennem, de ha ajánlanak állást, nem kell elfogadnom, hogy 90 napig kapjam a...
1 napot késtem, ahogy észrevettem, levelet is küldtem a kapcsolattartómnak és az NFSZ-nek. Ill. az elektronikus rendszer visszajelzett, hogy elkéstem, amikor ott próbáltam bejelenteni.: "Tisztelt XY ! A jelentkezési kötelezettség teljesítésének bejelentését a...
Ennek három éve mert gyesen voltam és Ma voltam a munkaügyön, és álláskeresésit addig nem kapok míg nincsen meg minden papírom amit a munkahely megszűnésekor kaptam. Első munkahelyem volt és tisztaban sem voltam a dolgokkal, de olyan papírt kellett volna kapnom hogy...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




