A kimagasló írás- és beszédkészség szerintetek is hasznavehetetlen tehetség?

Attól, hogy többen is mondanak valamit, még nem feltétlenül igaz. Sokan is tévedhetnek. Illetve az sem mindegy, hogy te mit kezdesz az adottságaiddal. Ha továbbfejleszted és megkeresed, hogy milyen formában képesek hasznodra lenni, akkor hasznosak számodra. Ha nem tanulod meg kamatoztatni, akkor meg nem mész velük semmire.

Az írás és beszéd nagyon sok területen nagyon jól használható. Pl. ha hallgatsz sportolói nyilatkozatokat meccsek után, akkor hamar észreveheted, hogy egy sportolónál sem mindegy, hogy tud-e beszélni, vagy nem. Ugyanez igaz lehet bármilyen más szakmában is.

Amit sokan elfelejtenek, hogy a beszéd és írás nem öncélú dolog. Ha csak írni és beszélni tudsz, de máshoz nem értesz, akkor nincs miről írnod és beszélned, mert nincs tudásod, amit meg tudnál osztani. Ahhoz, hogy értelmet nyerjen az írásod és beszéded, szükség van valamilyen tartalomra, mondanivalóra, amit közölni tudsz, akarsz és mások arra valamiért kíváncsiak. Ha elég jól csinálod, akkor persze könnyen találsz akár a saját életedben, környezetedben is olyasmit, ami érdekelhet másokat, de nem véletlenül mondják, hogy az írás az olvasással, a beszéd pedig a hallgatással kezdődik. Ha sokat olvasol és hallgatsz másokat, akkor nem csak azt tanulhatod el, hogy mások mit hogyan fogalmaznak meg, milyen módon fejezik ki magukat és ezzel fejlesztheted a saját képességeidet is, hanem egy csomó információt szerezhetsz a világról, szakmákról, tudományokról, mindenféléről, amik növelik a tudásodat, világlátásodat és rengeteg témával szolgálnak számodra, amikről aztán írni és beszélni tudsz és amik másokat is érdekelhetnek.

A példáidnál maradva a sportoló, mérnök, közgazdász, informatikus, bárki sokkal eredményesebb lehet a saját területén, ha még mellé írni és beszélni is tud. Egyébként a sportoló kimondottan rövid távú karrier általában. Akármilyen jó valakinek a fizikuma és bármennyire tehetséges, néhány évtized után kiöregszik az aktív sportolásból, aztán vagy edzőként, vagy valamilyen sporthoz kapcsolódó területen még lehet valami esélye, de már az sem biztos, hogy sikerül befutnia és sztár sportolóvá válik. Egy futottak még 200. sportolóból meg kiöregedve még annyira se valószínű, hogy magas beosztású sport szakértő lesz.

Nem véletlen, hogy a legtöbb sportolónak azért szokott lenni valamilyen a sporttól független szakmája is, mert elég egy sérülés, ami véget vethet a sport karriernek. De minden más szakmára is igaz, hogy minél többet tudsz, minél több féle dologhoz értesz, annál több lehetőséged van. Az sem véletlen, hogy nagyon sokan vannak, akik egy mérnöki, közgazdász, informatikai képzés után valami más, ehhez jól kapcsolható további pályán is elindulnak, pl. jogi, gazdasági, egyéb irányba, amit aztán valamilyen formában közös területként kezdenek használni - egy vállalkozás, vagy komolyabb cég vezetéséhez kimondottan hasznos, ha minél sokrétűbb, több területre rálátó tudása van az embernek.

A kitartó munka és tanulás minden területen sokkal fontosabb, mint a tehetség.

A tehetség nagyon félreértelmezett dolog. Sok ember hajlamos összetéveszteni a pillanatnyi képességeket (vagy azok hiányát) az emberben rejlő jövőbeni lehetőségekkel. Rendkívül sokan pedig totális képzavarban vannak a veleszületett képességek és a tanult képességek terén és azt hiszik/terjesztik, hogy csak a veleszületett tehetség számít, ami hatalmas tévedés.

Fontos tisztában lenni vele, hogy minden ember alapvetően rengeteg dologra képes, nagyon sok mindenre biológiailag előre huzalozott képességei vannak, ilyen pl. a beszéd, éneklés, járás, szociális készségek és nagyon sok minden más is.

Viszont hogy ezekből az eleve biztosított lehetőségekből mennyit és milyen mértékben sajátít el, az már egy szocializációs, tanulási folyamat eredménye. Ha egy csecsemőt letesznek a sarokba és senki nem beszél hozzá, semmilyen módon nem stimulálják, akkor hiába lenne képes megtanulni beszélni, járni, vagy bármi mást, a lehetőségei töredékét fogja legfeljebb elsajátítani, mert nem érik azok a környezeti, társadalmi ingerek, amik hatására el tudná sajátítani őket. Aki viszont nagyobb mértékben ki van téve a képességek fejlődését kellően stimuláló ingereknek, az jobban, gyorsabban, rövidebb idő alatt nagyobb mértékben lehet képes fejlődni.

Az emberek szeretik azt hinni, hogy minden tehetségünk velünk születik és a születésünkkel előre elrendeltetett, hogy mire vihetjük, mire vagyunk képesek, sőt nagyon sokan hisznek benne, hogy a születési dátumból a teljes sorsunk előre megjósolható. Ezzel ellentétben az életünket a döntéseink alakítják, a képességeinket pedig a tanulásunk. Ezt a tanulást végtelenül sok apró dolog képes befolyásolni. Többek közt az is, hogy ki mennyi dolgot szed magára a környezetében már kisgyerekként. Amelyik családban mindenki olvas, zenét hallgat, gyakran járnak színházba, akár maguk is játszanak hangszeren, vagy akár maguk is előadóművészek, ott a gyerek fejlődésének is sokkal inkább szerves résez, hogy ugyanezeket a dolgokat a maga szintjén ő is csinálja, másolja. Erre szokták mondani, hogy az anyatejjel szívja magába, de valójában ez nem, vagy nem teljes mértékben veleszületett képességeket jelent, hanem az elemi környezetében, akár tudattalanul őt ért szocializációs hatások sora. Ami egyfajta tanulási folyamat, csak már jóval azelőtt ki van neki téve, hogy formális iskolai tanulási formában találkozna valamivel.

Akit kis gyerekként bátorítanak, dicsérnek, ösztönöznek, hogy milyen ügyes, milyen jól mennek neki a dolgok, az magabiztosabb lesz, bátrabban kísérletezik, jobban ki tudja bontakoztatni a képességeit és így többre is viheti sok mindenben. (Persze ez sem ilyen egy dimenziós dolog, ha valaki ügyetlen, de mégis csak dicsérik, ahelyett, hogy segítenék is a fejlődését, az az indokoltnál elbizakodottabbá is válhat és akár téveszméi is kialakulhatnak valódi jó képességek helyett).

Viszont akinek akár csak valami téveszme miatt viccesnek gondolt poénkodásból, vagy akár megalapozottnak hitt, de téves szakmai véleményként azt mondják (pláne, ha rendszeresen hajtogatják), hogy ügyetlen, nem viszi sokra, nem megy neki valami, az képes lehet olyan szintű gátlásokat nevelni az illetőbe, hogy tényleg nem lesz képes megugrani akár bárki más számára lehetséges szintet sem. Miközben a képesség és lehetőség ott van mindenkiben a fejlődésre, de a tudati gátlások képesek lehetnek akár teljesen ellehetetleníteni.

Egy rakás olyan történet van a művész és sport világban és egyéb tehetséggel kapcsolatos kérdésekben, hogy valakit egy szakember valamilyen szakvélemény alapján eltanácsolt az adott területről, pályáról, mert "nincs tehetsége", vagy "túl későn kezdi és már nem fogja semmire vinni". Aztán akik ezekre a "megmondó emberekre" nem hallgatva mégis belevágtak, odatették magukat és csinálták, tanultak, azok nagyon sokan megmutatták, hogy mégis képesek vinni valamire és akár világsztárokká is váltak a maguk területén.

Persze az ilyen sikereket sokan leírják annyival, hogy ők különlegesek voltak eleve, ezért voltak rá képesek. Ami akár igaz is lehet, de ezt a különlegességet mégsem akarták azelőtt elismerni a "szakértők", hogy bizonyítottak volna. Szóval

a lehetőség mindenkiben ott van. Nem mindegy viszont, hogy hogyan próbál élni vele valaki. A kemény munka önmagában nem biztos, hogy elég. Keményen és okosan kell dolgozni.

Az is egy nagyon gyakori tévhit, hogy a gyakorlás tesz mesterré. Csakhogy a gyakorlás állandóvá teszi a tudásodat. Ha valamit rosszul csinálsz, de nagyon kitartóan gyakorlod, akkor a hibás műveletet fogod nagyon alaposan begyakorolni. Mesterré az tesz valamiben, ha folyamatosan javítani tudod a hibákat és utána a helyes dolgot gyakorlod be alaposan. Ezért nagyon fontos, hogy a gyakorlás mellett legyen legalább időnként megfelelő szakmai felügyelet, aki észreveszi és ki tudja javítani a hibáidat. Meg aki közben a megfelelő inspirációval, motivációval hat rád és nem téveszméket és bekorlátozó gondolatokat ültet a fejedbe, hanem segít kibontakoztatni a tehetségedet.