Hogyan tudnám ezt feldolgozni, kiheverni?

Arról van szó, hogy én egyetemet végeztem, államilag támogatottban.

Nehéz iskola volt, én meg gyenge iskolából mentem. De valahogy végig vergődtem.

Többnyire egyedül, mivel haverkodás sosem volt az erősségem, így hát nem sok segítséget tudtam szerezni magamnak, pedig mint tudjuk a kapcsolati háló már felsőoktatásban is életbevágó dolog.

Végzés után nem is kaptam állást vagy másfél évig, pedig állítólag keresett a szakmám.

Persze azt kihagyják az ilyen felmérésekből, hogy nem diplomásokat keresnek, hanem olyan, akik jófejek, szépek és/vagy stréberek, tehát jók valamire)

Nagy nehezen lett egy munkahelyem protekcióval, tűrhető (kezdő) bérrel, de mivel ott haverkodáson volt a hangsúly, ezért nagyon hamar ki is kurtak.

Utána két hónap múlva találtam egy másik állást, ahova szerencse folytán be tudtam illeszkedni, de kapzsi a főnök és nagyon nyomottak a bérek.

Meg vagyok gyözödve, hogy más sokkal jobban keres, mint én, miközben lazább a munkája.

Ugyanis velem az egyik alkalmazott (aki nem is a felettesem) NAGYON durván beszél, mert kezdő vagyok és be lettem dobva a mély vízbe és persze, hogy döcögve mennek a dolgok. Olyanokat mond nekem, hogy bármikor lelőne, meg ilyesmik...

Hétvégén egy buliban voltam egyedül, mivel nem nagyon vannak barátaim. De hát a szóló ivászathoz nem is kellenek :( Ott volt egy ilyen távoli ismerős gyerek, aki csapatával nyertek valami 1 millió eurót már cégalapításra.

Aztán megkérdezte, hogy mennyit keresek, én meg megmondtam, és kinevettek, hogy ennyiért ő fel sem kelne.

Én meg szó nélkül otthagytam őket, meg a bulit, sajnos az utca végén rájöttem, hogy ott maradt a kabátom, úgyhogy azért vissza kellett settenkedni.

Egyébként az egyedül bulizással semmi gond nincs, mert ha pl egy jóképü gyerek elmegy egyedül vhova, akkor simán hazamegy vele egy vállalható csaj, de én ugye nem nézek ki jól, ugyhogy ez esélytelen. Beszélgetni persze lehet, csak az olyankor "alkalmatlankodásnak" jön le. Ugyhogy senkit sem érdekel.

Annyi ilyen bántást kaptam már életemben, hogy már nem is fájnak annyira az ujabbak, mert nincs már több hús, amit lemarjon. Ezt képletesen mondom. Persze a csontvelőbe maró fájdalom még ott marad, ugyhogy jó sosem lesz.

KÉT NAPIG még a szobámból sem volt kedvem kijönni.