Mit jelent számodra az, hogy van kutyád?

11 évesen egy baleset következtétben elvesztettem a bátyámat. Hiába volt köztünk 6 év, mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. A baleset után hónapokig nem szóltam senkihez, csak ültem a szobámban és sírtam. Utáltam, ha hozzám szólnak. Az iskolában mindig csak magam elé néztem és nem érdekelt mi történik körülöttem. Délután hiába hívtak, nem mentem el sehova.

Egyik délután, amikor egyedül ültem a szobámban hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. A keresztapum volt és mondta, hogy menjek ki vele egy kicsit az udvarra. Én nem akartam, de ő nem tágított és végül feladtam és kimentem.

Az udvaron volt anyu meg apu is és egy kis 4 hónapos labradort simogattak. A keresztapu azt mondta, hogy ennek a kis állatnak szüksége van egy szerető gazdira és ő rám gondolt.

Az a kiskutya elvarázsolt. Ránéztem és annyit mondtam, hogy Kleó lesz a neve. A keresztapu elvitt a városba és bevásároltunk a kutyusnak.

Én attól a naptól kezdve elkezdtem fokozatosan visszanyerni a régi énem. Egyre kevesebb időt töltöttem egyedül sírva a szobámban. Nem volt időm rá, mert Kleónak szüksége volt rám és nekem méginkább ő rá. Minden nap 4-5 km séta, tanítás, játék, fürdetés stb.

Kleó nem kérdezte meg, hogy vagyok, hiszen tudta ő kérdezés nélkül. Ő nem mondogatta, hogy menjek el valahova vele, csak tudtam, hogy el kell mennem. Nem mondta, hogy ne sírjak, csak odabújt hozzám és nekem ez nagyon jó esett. Mi ketten összenőttünk és a mai napig bármiben számíthatok rá. Egyre jobban figyeltem a környezetemre. Egyre kevésbbé voltam búskomor és ezt Kleónak köszönhetem, meg a keresztapunak, aki hitt bennem. Tudom, hogy a bátyám lát és örül, hogy boldog vagyok Kleóval. Mert nem felejtettem el őt se, de tudom, hogy nem akarná, hogy boldogtalan legyek az elvesztése miatt.