Ha egy kutya nagyon nehezen fogadja el, hogy nem ő megy elöl, akkor egyértelműen falkavezérnek érzi magát?

Kutyám most 6 hónapos, kezdetektől fogva tanítom lábnál menni, de rettentő lassan halad a dolog, pedig amúgy kifejezetten értelmes. Minden létező módszert bevetettem már, de még mindig egy csomószor rá kell szólnom, megfordulnom, stb. Főként akkor kezdene rohanni, ha beérünk az utcánkba hazafelé, ugyanis játszani akar a kistesóimmal. És olykor (eddig vagy 3szor), ha mondjuk betelik a pohár, megbököm az oldalát, vagy elé teszem a lábam, elkezd valami elképesztő táncot járni, ugrál rám, morog, kapkod a kezem után (nem harap meg lényegében), és hányja-veti, tépi magát a pórázon. Ha ilyenkor lefektetem a földre, akkor hamar elengedi és megadja magát, de továbbra is ugyanolyan szinten marad a séta: lábnál jön - előremegy - rászólok - visszajön - lábnál jön - előremegy...stb.

Viszont minden más téren jó haladást érzek. Mivel 2 hétig nem voltam itthon, alaposan elkanászodott, de 4 nap alatt sokat fejlődött. Behívás megy, ha kutyák ugatnak a kerítés mögött, elég egyszer korrigálnom és leállítja magát (ez nagy cucc ám, mert az elején őrjöngve ugrott nekik), nem félti sem a kajáját, sem a játékát, a parancsszavakra is szinte mindig hallgat, egyszóval úgy érzem, jó úton járunk. Csak a sétánál áll fenn ez a probléma.

Azért olyankor próbálkozik be, mert érzi, hogy olyankor "gyengébb" (-> idegesebb, türelmetlenebb) vagyok? Néha szerintem, ha nem is vallom be magamnak, kissé elegem van belőle hogy reggel-este végig kell játszanom az araszolósdit...Szerintetek ez lehet a baj? Vagy túl magasak az elvárásaim?