Ti minden kutyátokat szerettétek, ami volt? Vagy volt olyan, amelyiket nem?

Hidd el, érzi azt a kutya, ha nem vagy úgy oda érte, ahogy egészséges lenne. Az említett ideiglenesem is pontosan tudta, hogy nálunk csak vendég, pedig nyilván ugyanúgy kezeltük, mintha saját lenne. Sokkal több dolgot értenek, mint amit elsőre gondolnánk :)

Na mindegy, én a helyedben megpróbálnám először megnevelni (szakember segítségével, vagy legalább szakkönyvekkel), hátha csak a viselkedésével van bajod, aztán ha nem megy, akkor tényleg másik gazda, mert ez kínszenvedés lesz. Nem ciki beismerni; az a ciki, ha megfosztod a kutyádat egy olyan aktív élettől és érzelmileg is passzoló családtól, amire valójában vágyik.

2 év körüli kutya az még nagyon fiatal, simán megkomolyodhat. Viszont napi szinten foglalkozni kell a problémákkal, ha újrakezdi a felugrálást, akkor ismét figyelmen kívül hagyod és kivárod, amíg megnyugszik.

Ha felugrik a kocsiajtóra, akkor a kocsiból lespricceled vízzel, amikor már rakná föl a mancsait. Aztán ha távolabb marad, kiszállsz, magadhoz hívod és nagyon megdicséred.

És nincs mese, amíg ilyen energikus, naponta sétáltatni kell, akár fél órát, de ez a fél óra legyen meg neki minden nap (de inkább több). Fogd fel úgy, hogy te meg addig is levegőzöl egy kicsit!

1 évesen (tippelt) hoztam el a sintértelepről a kutyámat, egy ideig pont így éreztem, ahogy Te. Itthon ugyan nyugton volt, de az utcán.... Szerintem mindenki megismer már az utcában, én lehetek a folyton morgó ideges lány a ronda fekete kutyával. :D

Most 2 éves, rengeteget komolyodott és már én is higgadtan és vidáman kezelem a dolgait, de még így is elképesztő hülyeségei vannak néha. Nyáron csak úgy séta közben hirtelen rám nézett egy nagyon forgalmas helyen és rám ugrott, és kitépte a cipzárt a táskámból (ez nem vicc...). Kiköpte és föltolta a seggét, hogy játsszak vele.... Azt hittem, megfojtom XD Én elkáromkodtam magam az emberek meg körbe röhögtek...

A kérdésedre válaszolva: Igen. De máshogy.

Az előző kutyám velem nőtt föl, egy picúrka méregzsák volt, mégis imádtam, mert jó pillanataiban egy mintakutya volt. Ő sosem rángatta a pórázt, nem evett fel semmit az utcán, nem támadott ki az emberekre, nem ugatott fölöslegesen.

A mostanit is szeretem, de nem úgy, mint az elsőt... Sőt, amikor agresszív kezdett lenni más kan kutyákkal, akkor egyenesen a pokolba kívántam, az jutott eszembe, hogy talán nem őt kellett volna választanom.... pedig az elején olyan kis barátságos volt mindenkivel, utána meg az összes kutyára borzolt, ugatott, tiltásra nem reagált, a tolószékesek, csövesek, kisgyerekek és kapucnis emberek se voltak biztonságban, ráadásul valami bull típusú kutya is van a felmenői között szóval ijesztő tud lenni.

De jól választottam. Vele tanultam meg, mi is a "kutyázás" . Utána néztem több nevelési módszernek, sok mindent kipróbáltam, aztán annál maradtam, ami a lelkiismeretem szerint is a legjobb :) Rengeteget kellett nekem is változnom, visszavenni a hisztiből és nyugodtabbnak maradni éles helyzetben is.

Az agressziót eleinte úgy kezeltem, hogy tisztes távolságban maradtunk a kutyáktól, lazán sétálgattam vele és közben ment a dicséret és a jutalomfalat a csöndes érdeklődésért. Aztán elkezdtem vele kutyafuttatóra járni (találtam egy nagyon jót a közelben sok idősebb, nyugis kutyával és jófej gazdikkal). Szinte minden nap vittem. Borzalmasan viselkedett. Aki nem akart vele egyből játszani, annak elkezdte a marjá cibálni, tépni, ugatott megállás nélkül, provokálta a nagyobb kutyákat, láthatóan fingja nem volt róla hogy is kell kutyázni. Volt, hogy összekapott más kutyákkal, de sosem hagytam annyiban a dolgot, mindig szigorúan megfegyelmeztem (és itt nem verésre kell gondolni), a nyugisabb idősebb kutyáktól nagyon sokat tanult a fiatalokkal meg megtanult finomabban bánni.

Most ott tartok vele, hogy a héten 15 különböző kutya társaságában játszott probléma nélkül, idegenekhez is odamegy a futtatón haverkodni. Kutyák, csövesek és tolószékesen mellett egy "tovább" kíséretében csöndesen elsétál, a cuppogó embereket és gyerekeket figyelmen kívül hagyja.

Nem volt egyszerű az ide vezető út, de kutyaiskola, fojtó nyakörv meg erőszakos módszerek nélkül, sok-sok gyakorlással sikerült elérni. Kb. fél éve kezdtem megfelelően foglalkozni vele, de igazából nem volt plusz fáradtság, csak előre figyelnem kellett hol hibázhat a kutya és megelőzni azokat a helyzeteket (pl. ha csövest láttam csoszogni, kicsit távolabbról kerültük és ha a kutya higgadt maradt, óriási dicséretet kapott).

Kicsit hosszúra sikerült, de ebből is láthatod, hogy nem vagy egyedül a kétségbeeséseddel és a csalódottságoddal, de nyugodj le, tervezz meg egy rutint amiben a kutyára is jut időd (napi 10-15 perc gyakorlásra VAN idő).

Gondolj úgy a kutyára, mint a lehetőségek tárházára!

Nálam nagyon kihúzta a gyufát a kutyám a régi agresszív korszakában, de azért azt láttam (és most már egyre tisztábban látom) hogy remek túra partner, mert akárhová követ, mindig, szívesen :) És nagyon-nagyon-nagyon lelkes tanuló, ha nem is a leggyorsabb észjárású. :D És tudom, hogy szereti és megvédené a kissé zakkant nagymamámat ha esetleg be akarnának törni amíg nem vagyok itthon.

Persze, hogy minden kutyámat szeretem, hiszen, különben nem választottam volna kutyámul őket. Még azt is, amelyik 2. nap kilyukasztotta a kezemet:) Mindbe elsőre beleszerettem, így minden cifra dolgukat ha nem is könnyen, de el tudtam viselni. Pedig az aztán volt bőven...

Ideiglenes kutyáim közül nem szerettem mindet, de őket is tisztességgel elláttam, de tudtam jól, hogy máshol van az ő helyük, és ők is érezték.

A leírásaid és kommentjeid alapján az összes létező hibát elköveted a kutyáddal. Simogatod, mikor fél, mikor ideges, nem fárasztod le kellőképpen stb. Nem magát a kutyát nem szereted szerintem, hanem a jelenlegi viselkedését, ami ellen viszont csak te tudsz tenni.

Képzeld magad a helyébe: bekerülsz egy teljesen új munkahelyre, ahol senki nem mutatja meg számodra érthetően, hogy mit várnak el, de folyamatosan neheztelnek rád, amiért nem csinálod a dolgokat megfelelően. A kutya fejében jelenleg zavar van, nem tudja, hogy kéne viselkednie, és emiatt a frusztráció miatt még elviselhetetlenebb lesz a viselkedése. Ha kutyaiskolát nem is találtok, de egy házhoz hívható kiképzőt mindenképpen elhívnék a helyetekben, már egy pár alkalom is rengeteget tud segíteni, ha jó a szakember, és betartjátok, amit mond. Ennyit csak megérdemel a kutya, nem?

A sétát pedig próbáld egyéb dolgokkal összekötni, mikor a gyerekeket viszed az oviba/ suliba, mikor elmész boltba. A kiképző pl. azt is megmutatná, hogy kell megfelelően sétáltatni, ami szintén egy óriási segítség lenne.

Te Kérdező, szerintem a #10. választ olvasd el újra!

"A szilveszteri tűzijáték ideje alatt pl. az volt a legfontosabb számomra, hogy végig, amíg tartott a környékünkön, őt simogattam, nyugtatgattam, mert félt." Megint ott tartunk, hogy nem kívánt viselkedésre dicsértél rá.

Nekem is volt ilyen ideiglenesem. Pont az volt a kulcs a hozzá, amit Akumi is mondott:

1. Mozgásigény kielégítése (napi séta, futás)

2. Spártai szigor. Pl. nem azt kell elérni, hogy ne ugráljon és úgy megdicsérni, hanem azt, hogy legyen TELJESEN nyugodt. Tökéletlenebb kutyánál ezt bizony napi 26x is el kell játszani, úgy, hogy ha megint ökörködik, megint felállsz, hátat fordítasz és még egy sanda oldalpillantást sem vetsz rá.

A történet harmadik komponense a tanítás lett volna, de amire az első kettőt lezongoráztuk, addigra szabadult fel a menhelyen.

De, gondolj bele, ha én, a nulla kutyás tapasztalatommal meg tudtam oldani, akkor te egy kuvasz és egy NJ mix elfogyasztása után... ;)

Persze, nem ez nem válasz az eredeti kérdésedre, de ha viselkedési problémáit sikerül megoldanotok, akkor valószínűleg az érzelmeid is drasztikusan meg fognak változni a kutya iránt. Szóval türelem, meg kitartás!