Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Jogos amit csinálok?

Jogos amit csinálok?

Figyelt kérdés

A férjem apósommal együtt vezet egy céget. Messze se lakunk tőle, a szomszéd utcában. A cég irodája is itt van egy harmadik utcában.


A probléma az, hogy apósom úgy viselkedik velünk, mint a gyerekekkel, hiába van nekünk is egy 2 éves gyerekünk.


Pl.: múltkor utaztunk el, és hiába mondtam neki, hogy pénteken azért nem dolgozok, hogy ki tudjak takarítani, ő 1 hétig zaklatott facebookon is meg élőben is, hogy kitakarítottam-e már? Mikor idegből rávágtam, hogy nem, közölte, hogy fel jön és leellenörzi.


Facebookon a képeimhez bunkó és lealcsonyító dolgokat irogatott, pl mikor kiraktam a karácsonyi körmömet, hozzá írta, hogy hát tavaly is ilyen volt, pedig nem.


A takarítós résznél betelt a pohár nálam és letiltottam facebookról, és nem megyek le hozzájuk mindennap az irodába, csak ha muszáj.


A férjem szerint túlreagálom, és hát neki csak ilyen a stílusa, vicces akar lenni. És hogy ez milyen rosszul esik az apjának.


De egyébként őt is ugyanúgy gyerekként kezeli, pl. Beszól, hogy hova visz el minket kocsival, Beszól, hogy milyen ruhát vesz fel munkába, Beszól, ha nincs levágva a haja, stb.


De ő ezt nem látja, vagy nem érdekli, sőt lehet, hogy még élvezi is, mert 10 évig nem beszéltek, nem volt szinte apja. Azóta békültek ki, mióta megszületett a gyerek.


Én vagyok a hülye amiért nem letiltottam facebookról, mert nem akarom, hogy a családom lássa, hogy viselkedik velünk, illetve amiért nincs kedvem lemenni hozzájuk munka után?


2020. jan. 31. 06:56
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
52%
Azt csinálni esetleg, hogy az ilyen beszolasokat figyelmen kívül hagyod? Tudom, hogy nehéz de hidd el többet ér az ember vele. Nekem az anyósom a világ legokosabb embere ha kell autót szerel, csőszerelő, villanyszerelo, lakatos, szakács, stylist. Mindig van véleménye de tudod mit csinálok már? Azt mondom OK mama, jolvan, 1 perc után már el is felejtem mit mondott.
2020. jan. 31. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
91%
Minél jobban magyarázkodsz, annál inkább piszkálni fognak. Élvezik. Ne etesd a trollokat! Csak addig gyerekes a sértődés, amíg más sértődik meg és nem a kedves "lendűlj túl rajta" válaszolók. Nem vagy köteles beengedni az életedbe azt, aki bánt téged. Ez vonatkozik leginkább apósodra de az itt válaszolókra is. Igenis legyen büszkeséged. A férjednek joga van ápolni vele a kapcsolatot, neked meg jogod van a békédhez.
2020. jan. 31. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
32%
Nem Te vagy az ész a családi vállalkozásban, mi?
2020. jan. 31. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
30%

Nekem nagyon furcsa amit sérelmesnek tartasz!

Egy pasi azt sem veszi észre ha fodrásznál,kozmetikusnál jártál,miért kéne emlékeznie,hogy tavaly milyen volt a körmöd?

A divatos műköröm nem tűri el a mosogatást és a többi háztartási feladatot!

Igazából túlreagálod azt amit más észre sem vesz.

Amikor a nyilvánosság elé tárod a magánéletedet /Facebook/ ,akkor elgondolkoznál azon,hogy a mindennapjaidban ténylegesen úgy élsz ahogy szeretnél?

Nem tartom bunkónak az apósodat,meg kéne tanulnod kedvesen csipkelődni vele a morgások helyett!

Rákérdeznél az apósodnál,mit szeretett volna kérni tőled,ha végeztél az otthoni takarítással?

Lám-lám önmagad többszörösen elárulod,nem azt csinálod amit mondtál!

Nyugodtan hepciáskodhatsz,de nem tudnál megélni,utazni,munkához jutni,ha nincs az apósod!!!!

A hisztizés előtt jusson az eszedbe!!!!

2020. jan. 31. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
85%
Hát azért én is idegbe jönnék már az állandó piszkálódástól, baromi sértő és megalázó. De esetleg pukkadás és hiszti helyett visszaszólhatnál neki pl kommentben, hogy ezzel a stílussal csak magát minősíti, és ha nem tud normálisan, akkor bunkó stílusban nem kell kommentelni. Azért elég kellemetlen lesz az neki pár alkalom után. Ugyanúgy élőben is meg lehet ezeket tenni. De a hisztivel még hergeled is, az nem jó. Itt te vagy az, akinek taktikát kell váltani, mert ő egy büdös bunkó, változni nem fog. Viszont gondolom saját magát sem akarja majd kellemetlen helyzetbe hozni. Van az a gyökér, aki attól érzi magát többnek, hogy mást letipor, apósod is ez. Én is úgy nőttem fel, hogy apámnak az volt a humor és a vicc, hogy megalázott mások előtt. Undorító viselkedés.
2020. jan. 31. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim válasza:
77%

Kedves Kérdező! Sokan a műkörmös képre és a Facebookps sztorira reagálnak. Véleményem szerint helyesen cselekedtél. Tudom milyen, ha valakinek sosincs egy jó szava hozzád. Amikor nem kedvesen csipkelődik, hanem folyamatosan beszól és le akar alacsonyítani. Az ilyen embert a legjobb ignorálni.

Sokan írják, hogy a Facebookon nem kell képeket megosztani meg megsértődni a hozzászólásokon. Én úgy gondolom, hogy nem képet megosztani nem kell, hanem bukóságokat posztolni a kép alá.

A férjeddel mindenképp beszéld meg, hogy miért viszonyulsz így az apósodhoz, nehogy ő elhidegüljön emiatt tőled.

2020. jan. 31. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
17%

Hát szerintem a férjednek kéne megmondani hogy beszéljen az apjával hogy neked rosszul esik ha beszólogat, vagy ha te szeretnéd intézni a dolgokat akkor te mond meg neki, de normálisan, nem veszekedve, türelmesen mert különben még nagyobb baj lesz belőle.

Főleg hogy az idősebb embereknek sokszor csőlátása van hogy csak az a jó amit ő mond úgyhogy hiába kezdenél el veszekedni.

A kerüléssel nem érsz el semmit mert később majd a gyereknek is felfog tűnni és ha ő szereti akkor neki is ugyanúgy rossz lesz valószínűleg, na meg persze a férjednek is.

Nem azt mondom hogy kezd el szeretni, csak próbáld elengedni a dolgot, gondolom amúgy se mindennap találkoztok.

Volt ilyesmiben részem tudom milyen rossz ez minden oldalról.

A facebookos kommenteket meg csak hagyd figyelmen kívül ,majd abbahagyja remélhetőleg ha látja hogy nem reagálsz rá, de ha nem akkor se foglalkozz vele. Mondjuk ha annyira zavar akkor tudod törölni a kommentjét.

2020. jan. 31. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
63%

Én egyetértek valahol a kérdezővel. Idősebb vagyok jóval.

Ahogy elolvastam, apósod hozzászólásai bunkók (bocs a kifejezésért), megjegyzések a hajra, körömre, igen, ez egy ilyen magyar mentalitás, és bunkó, és nekem az ilyentől már beáll a gyomrom.

A takarítás. Ha fiatalok vagytok, és elmentek két hétre nyaralni, és elmondják, hogy zárjátok el a vizet, az oké. Nekem is elmondták.(de rég volt!:O) Elzártam. De az, hogy azzal szórakozik, hogy ellenőrzi a takarítást, meg amit leírtál, az olyan, mintha 10 éves lennél, hogy ellenőrzi, h rendet raktál-e a szobádban.

(Volt) anyósom nekem is tett megjegyzéseket, mikor fodrásznál voltam akkor közölte, h "nem lett jó a hajad", még a kávét sem jól kavartam szerinte,csakhogy ő ettől még sokkal rosszabb dolgokat csinált meg velünk, úgyhogy pont ezeket letojom.

A szülők, az enyémek is hajlamosak megmondani a tutit mindig,de azért van egy szint, amit nem kell túllépni szerintem. Szerintem igazad van.

2020. jan. 31. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:
43%
14es úgy érzem azért ebben sok a feltételezés, egy 2 éves gyerekkel van otthon! Ettől függetlenül visszamehet a munkájába ami lehet jobban fizet, mint após cégének az éves bevétele sehol nem írta hogy rá lenne utalva, hogy nélküle Bem tudna megélni. Lehet ugyanennyi utazás beleférne csak saját keresetből, a műkörmös hozzászólásodat sem értem, lehet azzal házimunkát végezni ugyanúgy mint egy natúr körömmel, a műköröm nem feltétlenül 2m hosszú helyes Köves csodát jelent. Miért kellett volna megkérdezni apost hogy milyen feladata vagy számára? Ebben az esetben az Aposnak kellett volna mondani hogy Kati csak azért érdekel vegeztel-e már, mert szeretnélek megkérni hogy utána fuss el a postára! A kérdezőnek szerintem sincs sok dologban igaza, sok dolgot máshogy csinálnék én is de ezt már az o felesleges támadásának érzem.
2020. jan. 31. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
85%
A férjedet nem érdekli, hogy ok nélkül piszkal téged az apja? Azért ő is össze szedhetné magát. És igazad van, nem kell mindent eltűrni.
2020. jan. 31. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!