Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Apósjelöltem reménytelen...

Apósjelöltem reménytelen eset? (24/N)

Figyelt kérdés

Sajnos felújítás, festés miatt pár hétre ki kellett költöznünk az albérletünkből párommal.


Az én szüleimhez nem tudunk menni, mert vidéken laknak és mindketten Pesten dolgozunk, meg amúgy is szűkös lenne a hely. Így sajnos csak az az opció maradt, hogy párom szüleinél húzzuk meg magunkat a felujitás ideje alatt.


Ezen a héten költöztünk be, és minden rendben egy dolgot leszámítva. Párom apukája reggel nem túlzok, kettő órát tölt a fürdőszobában. Befekszik a kádba, rádiót hallgat, telefonozik, legalábbis a kiszűrödő hangokból erre gyanakszom. Ő otthonról dolgozik így ráér kényelmesnek lenni.


Nekem viszont sajnos kötött munkaidőm van, reggel 8-ra muszáj vagyok beérni. Akkor kezdődik, se előbb, se később. Első nap mikor ezzel a dologgal még nem voltam tisztában vártam, vártam, vártam aztán emiatt kicsit elkéstem. De a többi napon se sikerült bejutnom.


Logikus lenne, hogy jelezzem páromnak, viszont egyrészt befogadtak minket, milyen jogon pattogok, masrészt pedig az ő szemében szentek a szülők, semmi negatívat nem lehet mondani rájuk, mert személyes sértésnek veszi. Volt már hogy bagatell dolgon emiatt összekaptunk.


Apukájának diszkréten jeleztem, de rám se hederített kb. Neki kell az a reggeli feltöltődés, ahogy ő fogalmazott.


Ezzel az az egyetlen baj, hogy nekem is kéne, mert sminkelést a szobában, fogmosást megoldottam a konyhában mar a hét masodik részében, de wc-re nem tudok elmenni, mert egybe van a fürdővel. Ahogy zuhanyozni sem. Nekem mindkettő muszáj szükséglet reggel.


Úgy indultam el emiatt többször is dolgozni a héten, hogy fájt, adott esetben görcsölt a hasam, és ez így nagyon nem kellemes. A reggeli zuhany nélkül még megvagyok úgy ahogy, de az is kell nekem hogy felébredjek.


Mit gondoltok, valahogy megoldható lenne ez a probléma? Barmi ötlet jöhet mert én már tanácstalan vagyok. A korábbi kelés se oldaná meg a gondot, mert anyósjelöltem is dolgozni jár, és ő még korabban kel, nyilván előtte se mehetek be és foglalhatom be a fürdőt.



2023. aug. 19. 11:25
1 2 3 4 5 6 7 8
 51/74 A kérdező kommentje:

A felújítás pontosan nem tudjuk mennyi, de nem két hét, olyan 4-5 hét körül lesz.


Sajnos másik albérlet nem volt opció, mert ahogy valaki írta, egy hónapra senkinek se adnak ki. De ha esetleg ki is adnák kéthavi kaució, egyhavi bérleti díj, ki sem tudnánk fizetni.


Próbálok igenis alkalmazkodni, mindenben besegítek nekik (mosogatás, mosás, takarítás, bevásárlás), szerintem nem olyan nagy kérés, hogy reggel tudjam nyugodtan használni a mosdót. De apukát kirángatni nem tudom a saját otthonában. Hétvégén nincs baj, mert később kelünk, ma 9 után keltem, apuka már végzett így szabad volt a fürdő. Tök nyugodtan el tudtam menni wc-re, majd fürdeni, nem görcsölt egész nap a hasam. De hétközben mire beérek a munkahelyemre nem ez a helyzet. Zaklatott vagyok, idegeskedem emiatt.

2023. aug. 20. 10:05
 52/74 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, arra válaszolj elolvastad-e az összes kommentet?

És mit szólsz azokhoz, amelyek a pároddal való kapcsolatodat feszegették?

2023. aug. 20. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/74 A kérdező kommentje:
Persze, olvastam mindet. Azokra azért nem reagáltam, mert nagyon stabil a kapcsolatunk, nincs kérdés bennem ezt illetően, hogy ő a megfelelő ember.
2023. aug. 20. 10:13
 54/74 anonim ***** válasza:
100%
Akkor ne panaszkodj a reggel mosdóhasználat kapcsán. Tudod, ki milyen virágot szakít, olyat szagol.
2023. aug. 20. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/74 anonim ***** válasza:
88%

54-nek igaza van, és nem stabil a kapcsolatotok. Ha az lenne, elmondhatnád a problémádat, és melléd állna, segítene.

Ha meg apuka nem reagál, akkor hagyd ki reggel a fürdést, és fürödj este. Csak kibírod ezt az időt. Ha meg nem, akkor így jártál.

2023. aug. 20. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/74 anonim ***** válasza:
100%

53-ra:

Huh!

Ha neked teljesen egyértelmű, hogy az az ember a megfelelő párod, akivel nem lehet veszekedés nélkül (ill. veszekedéssel sem) megbeszélni, ha valami problémád van a szüleivel, akkor sok szerencsét az élethez!

2023. aug. 20. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/74 anonim ***** válasza:
86%

Ezek szerint mégsem olyan stabil ha ide jöttél rinyálni idegeneknek.


Reggel felkelsz a szobában elkészülsz pisilni meg elmész az udvaron, utcán a bokorban, benzinkúton ahol akarsz...problem solved

2023. aug. 20. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/74 A kérdező kommentje:
Nem párkapcsolati tanácsért jöttem ide. Én stabilnak, kiegyensúlyozottnak gondolom a kapcsolatunkat, nem nyitnék vitat erről. Ha erről akarnék beszélgetni, akkor mas témába írtam volna ki a kérdést. Rendesek vagytok, hogy felhívjatok a figyelmem a szerintetek veszélyekre vagy jelekre, de nem kell tyúkanyót játszani.
2023. aug. 20. 11:20
 59/74 A kérdező kommentje:

57:


Szerintem egyértelmű a leírásból, hogy nem csak pisilnem kéne reggelente... Nem az a fő gond.

2023. aug. 20. 11:21
 60/74 anonim ***** válasza:
100%

"masrészt pedig az ő szemében szentek a szülők, semmi negatívat nem lehet mondani rájuk, mert személyes sértésnek veszi. Volt már hogy bagatell dolgon emiatt összekaptunk."


Mit eszel egy ilyen emberen úgy őszintén? Ha a párom belém állna, meg ÖSSZEVESZNE mert nem kendőzöm az igazságot, hogy a szülei esetleg hülyeséget csinálnak, aznap kidobnám.

2023. aug. 20. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!