Mi közük van anyóséknak az életünkhöz? Miért nem értik meg hogy ez a mi dolgunk?

A férjemre egy olyan szakmát erőltettek rá gyerekként,amit sosem szeretett,középiskolás korától dolgozik.

Én informatikus vagyok,jól keresek.

A kisfiunk 3 hónapos.

Télen megbeszéltük,jelentkezik egyetemre,én itthonról dolgozom,ő otthagyja a melóját,jár egyetemre és amikor dolgozom,akkor ő van a fiunkkal,így van elég bevételünk is.

Nemrég be is adta a felmondását,felvették egyetemre is,babázunk,nyáron lesz egy teljes hónapunk édes hármasban,akkorra kevesebb melót is vállaltam,mehetünk nyaralni,boldogság.

Az egyetlen negatív tényező anyós,aki mióta megtudta,azóta fúrja az egészet,lassan nem is látogatjuk,mert csak azt kell hallgatni,hogy minek neked kisfiam majd 40 évesen új munka,nem való neked az iskolapad,úgyse tudod megcsinálni.És ha nem hallom,akkor ilyennel tömi,hogy mivel most így nem keres semmit majd,én rá fogom kiabálni,el fogom zavarni,mert milyen férfi az,aki nem tudja eltartani a családját,egy kisbabás anyukának kell eltartania,fizetni a suliját.

Eddig csak szépen próbáltam megmagyarázni anyósnak,hogy nekünk is az jó ha a férjem boldog,márpedig az eddigi melójától nem az,másra vágyik 20 éve,én leszek a legboldogabb ha ennyivel igazán boldoggá tehetem,ne zaklassa már.

De nem fogja be,és legközelebb lehet nem leszek finom és nőies.

Miért jó ez neki? Miért akarja a férfiasságában megalázni a férjemet? Legszívesebben leüvölteném már...