A feleségem egyre jobban elhanyagolja magát, én pedig egyre rosszabbul érzem magamat a házasságunkban. Mit kéne tennem?

Már el is feledkeztem erről a kérdésről. Köszönöm mindenkinek a segítséget.

Nem mondanám, hogy unalmas volt ez az utóbbi 2 hónap. Volt egy majdnem két napos beszélgetésünk, ami sok mindenre fényt derített, leginkább arra, hogy mekkora törés volt neki az, hogy ott kellett hagynia a munkahelyét, amit imádott és amibe éveket fektetett bele, és hogy milyen nehéz volt neki feldolgozni a kontrasztot, hogy nekem az utóbbi években nagyon jól alakultak a dolgaim. Úgy érezte, hogy hozzám képest "semmit nem ér", és hogy előbb-utóbb el fogom hagyni, és már nem is szeretem őt. Szinte önmagát ásta egyre mélyebbre a paranoiában és a depresszióban. Az kizárólag az én hibám, hogy ilyen sokáig nem léptem.

Elmagyaráztam neki, hogy szerintem mi volna a megoldás, én mit szeretnék, elmondta ő is, hogy ő mit szeretne.

Azóta két hónap telt el, megjártuk a Gibraltárt, voltunk egy hetet Barcelonában, és azt hiszem, jó úton haladunk afelé, hogy minden rendbe jöjjön. Néha úgy viselkedünk, mint két 18 éves. Én ugyanúgy szeretem, mint akkor, amikor megismertem, és rajta is látom, hogy mennyire odavan értem. Azóta aktívan keres munkát, jövő hétre is van egy interjúja, amit nagyon vár. És újra együtt járunk edzeni :D Egyre többet nevet, sokkal boldogabbnak tűnik most.

Ez volt a kapcsolatunk eddigi legnagyobb válsága, de már kifelé megyünk belőle. Nálam nem opció a válás, én nem azért vettem feleségül, hogy elhagyjam.