Nevezhetem apámnak, azt, aki elhagyott, miután kiderült, hogy nem az ő gyereke vagyok?

az ismeretségi körömben történt hasonló ... apuka 4-5 évig nevelte sajátjaként a kislányt mikor kiderült, hogy nem ő az apa ... egyik pillanatról a másikra lépett ki a felesége és a gyerek életéből (a feleség átverte) ... nem tudom, hogy én otthagytam volna-e hasonló esetben a gyereket, de megértettem őt ... nem az apja, nem úgy vállalta 4-5 évig a nevelését, hogy tudta nem ő az apja ...

semmi értelme megkeresned, mert egy idegen neked, és nem is kíván veled találkozni ... ezt anyukád rontotta el, ha valakin számon kérni valód van az ő, vagy a vér szerinti apukád (már ha ő egyáltalán tudja, hogy van egy gyereke)

Kérdező, annak nevezed, aminek jónak látod, de valahogy teljesen értelmetlennek látom, hogy egy bűn egyik áldozata a bűn másik áldozatán akarja számon kérni a sorsát a bűnt elkövető helyett.

Másfelől tudod, ha valakinél megdől az apaság vélelme, akkor egyszerre veszti el az azzal kapcsolatos összes jogát és összes kötelességét... ez ilyen "minden vagy semmi" játék...

Egyébként szerinted mégis mit kellett volna tennie?

9.válasszal teljesen egyetértek. Kérdező, olvasd el Ibsen:Vadkacsa c. drámáját. Erről van szó: ha szeret: tök mindegy a vérségi kapcsolat. Ha ez olyan fontos: akkor birtokolva szeret, vagyis nem szeret- "az enyém, az én vérem" - idiotizmusa- Ibsennél látszik, mekkora baj ez-

Könnyen lehet, hogy ő is találkozna, de szégyelli magát-

6 év a legfontosabb időszakban valóban nagy idő- Te megszeretted tiszta szívedből, hiszen egy gyereket nem érdeklik az "vérem, enyém " önző, birtokló baromságai. Tehát azt kellene felé közölni: hiányzik, mert az első hat évben veled volt- és megtudni, kölcsönös-e ez a hiány. Le tudja -e győzni (jogos)sértettségét a szeretete?

Arra senki sem gondol, hogy esetleg az anya nem engedte, hogy az "apa" bármilyen kapcsolatot is tartson a gyerekkel, miután már nem "fizetett" utána?

Mert elég gyakran lehet ilyet hallani/olvasni.

A kérdezö helyében megkeresném, és megpróbálnám megbeszélni vele. Egy esélyt megér - elvileg lehetséges, hogy neki éppen ennyire hiányzik a gyerek (nem derült ki, hogy lány vagy fiú a kérdezö meg hány éves), és azon töri a fejét, hogy meg szabad-e zavarnia a gyereket azzal, hogy megkeresi.

#14, abban tökéletesen, 100%-ban egyetértek veled, hogy a vérségi kapcsolat tök mindegy, alapvetően teljesen más lenne az egész helyzet, ha az ember örökbe fogadja a párja gyermekét, vagy legalább őszintén szól a nő, hogy mi a helyzet, és az ember ennek tudatában önként vállalja az apaságot.

De itt és az ehhez hasonló esetekben teljesen más a helyzet, itt a nő elkövette a párja (és gyereke) ellen az egy párkapcsolatban egyáltalán elkövethető legszörnyűbb bűnt, hosszútávú, döntő jelentőségű dologban hazudott, csalt, kihasználta a másikat. Enyhítő körülmény pedig NINCS.

#17 - igen arról az oldalról- de a kérdező nem az anyja felől akar ítélkezni (helyesen) hanem az első hat évének folytatását keresi, ami drámaian megszakadt, és valószínű szeretetben telt el, különben nem keresné... És ezt a helyzetet igen, egyetlen dolog tudja felülírni. A szeretet. Tehát azt kellene megtudni: szeretne-e találkozni a nevelőapa, vagy sem.(mert nem derülhetett ki, hiszen egy jogos sértettséggel elment)

Még egy irodalmi példát olvassatok el: Brecht: A kaukázusi krétakör. Az is erről a drámai helyzetről szól: igen, MA már a vérségi(vagy törvényes) köteléket felülírja a tiszta szeretet.

Szerintem ezt fogadd el, ne akard számon kérni. Vagy megbánta, hogy elhagyott, vagy egy rossz emlék vagy neki a múltjából. Ehhez is joga van. Van egy unokatestvérem akiről már kamaszkorában derült ki, hogy nem is a nagybátyám fia valójában. Ő nem tudta volna otthagyni, ugyanúgy tekintett rá mint azelőtt. De ehhez talán hozzájárult az, hogy már nagy volt, az anyával nem kellett számolnia, nem kellett egyeztetnie vele stb. Egy kisgyereknél még jobban hozzá van kötve az ember ahhoz a félhez aki átverte. Míg a családunkba annyi történt, hogy az anyuka vált feleslegessé, ő maradt egyedül, mert minkét gyereke az apját választotta miután megtudta, hogy átverte őket. Az érintett gyerek és az anyja között ma sem teljes a kapcsolat.

Lehet így is csinálni. De én valahol megértem azt is aki nem tud felülemelkedni az átverésen. Gyerekként persze sz.r lehet, ha addig gyerekeként szeretett nem tudom hogy tudta megtenni, talán a fájdalom és a sértettség erősebb volt.

Szerintem hagyd a múltat.

#18, "de a kérdező nem az anyja felől akar ítélkezni (helyesen) hanem az első hat évének folytatását keresi," - én ezt egyáltalán nem gondolom helyesnek, túl azon, hogy megértem.

Én bizony kő keményen ítélkeznék az egyik szülőm felett, ha megtudnám róla, hogy olyan bűnt követett el a másik szülőm ellen, amihez engem használt fel eszközül... az kb a minimum lenne, hogy egy életre rácsapnám az ajtót, mert milyen alapon várja el tőlem valaki azt, hogy "ne csalj", "ne hazudj", aki csalt és hazudott???

Épp tegnap volt egy kérdés, ahol ilyen heppyendes sztorit írt az egyik válaszoló, hogy a dolog kiderülése után a már 16 éves - tehát a saját elhelyezéséről maga döntő - gyerek ment szépen a saját "már nem apjához" a vér szerinti testvérével együtt, és pápát intettek a csaló anyucikának...