Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit mondjak a szüleimnek,...

Mit mondjak a szüleimnek, családomnak, miért nem költözünk össze a barátommal?

Figyelt kérdés
Elég nehéz helyzet... Gimis korunk óta együtt vagyunk (15 évesen jöttünk össze), már 22 évesek vagyunk. Őszintén én már 18 évesen, az érettségi után reméltem, hogy felhozza az összeköltözést, mert nagyon sokat voltunk együtt már gimnazistaként is. Pl. hétvégente együtt aludtunk már 10.-ben, minden családi eseményen ott voltunk a másikkal, ő jött velünk nyaralni, én velük. Szóval nem volt az a szintű tiltás, amit itt az oldalon láttam néhány kérdésnél. Miután elballagtunk a gimiből, utána meg nonstop egymásnál voltunk, szóval én számoltam azzal, hogy előbb-utóbb felhozza ezt. Főleg, hogy én kaptam lakást azon a nyáron, az ő szülei meg kicsit stresszeltek, hogy 110-130 ezer csak az albérletre fog elmenni neki. De nem mondta, anya meg mondta, hogy ne erőltessem, meg nehogy azt gondolja, hogy ez ilyen könyöradomány részemről. Meg hogy nézzük meg, hogy a gimis kapcsolat kibírja-e az egyetemet. Kibírta, és akkor is szinte mindig nálam volt, heti 4-szer minimum ott aludt, szóval felesleges volt neki egy másik lakást fent tartani. Eltelt így egy jó év, és én utána mondtam, hogy amúgy rengeteg cucca ott van nálam, nagyon keveset van az albérletében és odaköltözhetne teljesen, egyszerűbb lenne. Ő viszont nem akart, mert más a napirendünk, lehet zavarnánk egymást, meg most minek vesződjön a költözéssel, miért nem jó ez így. Utána még párszor felhoztam, de ne gondoljátok, hogy ez így napi téma, hanem úgy fél évente/évente kb megkérdeztem. Mindig csak hárított. Most is itt van ez a vírus, és mondta apa, hogy nem kéri, hogy menjek haza, mert itt van az életem Budapesten, ezt ő is tudja, de akkor legalább a barátommal egy helyen legyünk, egy kamrát töltsünk fel rendesen, ne az legyen, hogy ő folyton ingázik át egész Budapesten. Mondtam ezt neki, és csak kiakadt... Viszont otthon is mindig kérdezik minden családi eseményen, hogy együtt lakunk-e már, mikor lesz esküvő, stb. Nem csak a távoli rokonok, legutóbb anyukám is rákérdezett, hogy hova tart ez a kapcsolat így, ha ő még csak összeköltözni sem hajlandó. Mert pl. itt van az unokatestvérem, 23 évesek a párjával és 3 év után eljegyezte... Én szeretnék esküvőt, családot. A barátomnál viszont ezt nem akarom erőltetni, nem szeretném, hogy azt érezze, kierőszakolom. Közben viszont nem tudok erre sokszor mit mondani, mert mamám is jön azzal, hogy már X, meg Y is menyasszony, pedig csak pár éve vannak együtt, és hogy mire vár ez a fiú...
2020. márc. 26. 16:21
1 2 3 4
 21/38 anonim ***** válasza:
15%
Én ismertem egy csávót, aki évekig azért nem mert összeköltözni a nőjével, mert iszonyú rendetlen volt és a háztartást sem tudta vezetni, anyukája mosott, főzött, takarított rá.
2020. márc. 26. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/38 anonim ***** válasza:
98%
Nem a családomnak mondanék valamit, hanem a srácnak. Mert ez így teljesen értelmetlen. Egyoldalú a kapcsolat, mást akartok. Évek óta várod az összeköltözést miközben ő mindent megtesz ellene és inkább költi a fizetését is albira csak ne kelljen veled laknia. Magamon észre vettem, hogy akkor zavar igazán a máshoz hasonlítgatás ha én is azt akarom ami másnak van. Aki boldog így külön élve az nem fog azon pattogni, hogy melyik rokonát mikor kérik meg és őt miért nem
2020. márc. 26. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/38 anonim ***** válasza:
79%

5 éves kapcsolatom ment amiatt tönkre. Én léptem amikor láttam, hogy a srác tiszta szívéből szeret de ez sem elég ahhoz hogy közös jövőt tervezzek vele.

Nagyon rossz érzés volt szakítani mert ő volt az első barátom és nagyon szerettem.

A mostani barátommal 1 éve vagyunk együtt de már szóba jött az esküvő és nem csak poén szinten.

Az első párom is szeretett de most teljesen bele tudok merülni a kapcsolatba és érzem hogy engem is nagyon akarnak, nem csak én ragaszkodom a fiúhoz.

Hidd el fantasztikus lány vagy, akárkit találhatsz magadnak ha nagyon akarod.

Ez a srác még kisfiú a te családozós terveidhez.

2020. márc. 26. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/38 anonim ***** válasza:
89%

23 as vagyok én léptem amikor láttam hogy a srác szeret de ez sem elég ahhoz hogy közös jövőt tervezzeN veleM*

Elrontottam, bocsánat.

Ugyanúgy viselkedett mint a párod és amikor szorosabbra akartam húzni a szálakat mindig kifarolt, kifogásokkal jött.

Ne pazarold az időd

2020. márc. 26. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/38 anonim ***** válasza:
93%

Szia, szerintem a többség előttem már szépen összeszedte a lényeget. Valahogy nem egy irányba tartotok. Nincs semmi különösebb gond, csak már nem fejlődtök együtt.

Annyit tudok hozzátenni még, hogy én így mentem férjhez.

Elvoltunk,évekig .

Az elején, mikor még tervben sem volt hogy kapcsolatban gondolkodjunk, már akkor tudta hogy nekem fontos a házasság. Lehet más véleménye mindenkinek, de nekem ez a papír azt jelentette, hogy valaki tényleg hozzám kötötte az életét. És ezen nem kell vitázni, sem háborogni, csak elfogadni vagy elsétálni és meghagyni a lehetőséget a másiknak és magunknak. Ez a másik ember tisztelete.

Nagyon sok év után összeházasodtunk, és megállt az életünk méginkább...7 év után külön költöztünk. Még nem váltunk el..De mint kiderült házasodni nem is akart, csak elveszíteni sem...

44 vagyok. Elvette a lehetőséget tőlem arra ,hogy családom legyen. Én meg addig tököltem a beszéljük meg, de rendesen helyzettel, hogy asszisztáltam hozzá.

Ez kettőnk hibája. A tanulság az,hogy láttam, nem csak a jeleket, hanem a bizonyosságot is. És nem tettem semmit.

44 éves vagyok. És már soha nem lehet olyan az életem, amilyet igazán szerettem volna.

Soha nem szoktam azt javasolni senkinek, hogy hagyd és ne próbálj meg megjavítani egy elfogadható, átlagos, lapos kapcsolatot.

De egy kapcsolatnak az az alapja ,hogy mindketten ugyanúgy képzelitek a jövőt a lényeges dolgokban. Ezt kellene tisztáznotok.

2020. márc. 26. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/38 anonim ***** válasza:
94%

"...szinte mindig nálam volt, heti 4-szer minimum ott aludt, szóval felesleges volt neki egy másik lakást fent tartani"


és


"Ő viszont nem akart, mert más a napirendünk, lehet zavarnánk egymást."


Neked nem tűnik fel Kérdező, hogyha szinte mindig ott van és 7-ből 4 napot ott is alszik, akkor nem zavarja a más napirend, akkor nem zavarjátok egymást?

Ennek a pasinak megér havi 130ezret, hogy nem kell elköteleződnie feléd és ez mindent elmond az érzelmeiről és a sanyarú jövődről!

2020. márc. 26. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/38 anonim ***** válasza:
87%

Fiatal vagy, még most vess ennek véget, amíg el nem csewzed a(z elvileg) legszebb éveidet valakire, aki azonnal dobbant, amint talál utánpótlást!


Minden második kérdés köré ebben a rovatban olyan sztori épül, ahol a csávó dobja a majdnem 10 évet megélt nagy szerelmet, mert másikat talált, akivel "érdekes módon" 1 év alatt összeköltözött, majd lett az utóddal eljegyzés, esküvő, az eredeti nagy szerelem meg áll, mint fallosz a lakodalomban, mert kiesett a társkereső húspiacból és vagy visszakerül oda, vagy nem. Ismerősi körből tudnék példát mondani mindkét helyzetre.

2020. márc. 26. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/38 anonim ***** válasza:
100%
A 26-os valasz tokeletes magyarazat a helyzetre.
2020. márc. 27. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/38 anonim ***** válasza:
15%

Szerintem ha nem vesz el felesègül attòl mèg tervezhet veled. Engem 5 èves kapcsolat utàn sem jegyeztek el ès nem is vettek felesègül.. nagy divat màr hùsz èvesem meghàzasodni meg gyereket szülni.. Èn idèn leszek 25 de mèg gyerekem sincs.Viszont màr 1 èves kapcsolat utàn összeköltöztünk. A szüleim nem nyaggatnak ilyesmivel, kivàrjàk majd az alkalmat. Meg megnènek beleszòlni... nem az ő èletük. A gyereket viszont tervezzük egy kèt èven belül mivel mèg tanulok.

Viszont ha összeköltözni sem tervez veled azon èn elgondolkoznèk..lehet a pènz miatt nem mert nem jönnètek ki.:(

2020. márc. 27. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/38 anonim ***** válasza:
84%

29-es!

A kérdezőnek lakása van, a gyerek meg 130 ezret dob ki albérletre, akkor milyen pénzből nem jönnek ki? Olcsóbb lenne ha együtt élnének, mert akkor a 130 már megmaradna nekik!

2020. márc. 27. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!