Egy családban meddig forog a világ a gyerek korul?

Hú, mit fogsz kapni....

4-5 napja írtam ki egy kérdést ugyanerről, szét oltották, hogy biztos féltékeny vagyok a gyerekre, mert kicsit sok(k) nekem, hogy a családi találkozások abból állnak, hogy ülünk a gyerek körül, csodálja, róla beszélünk és kész...

Pedig nem, csak szerintem is abszurd azért, hogy a gyereken kívül semmi másról nem lehet beszélni, és még a pelenkázását is úgy kell megélni, mint egy mozifilm bemutatót.

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak..

Bocs, akkor csak véletlen, de üdv a klubban egyeske, menjetek és sírjatok egymás vállán a kérdezővel.

Nem tudom, mennyi ideig tart ez.

Még a békeidőkben, tavaly, amikor híre nem volt a korlátozásoknak, kétszer figyeltem meg az alábbi jelenetet két különböző családdal: étterem, apuka, anyuka, két kisgyerek. Semmi, de az égvilágon semmi más téma nem volt, mint hogy a gyerek miből hány falatot egyen, hogyan üljön, ne mászkáljon, ne túrja az orrát, igen, Pistike, nem, Pistike, üljél rendesen fiam stb. A szülők egymás felé irányuló kommunikációja nulla, apukáról nulla szó esik, anyukáról nulla szó esik, ők többé nem léteznek, csak a gyerek létezik. Nem csodálom, hogy ilyen körülmények mellett a házastársak elhidegülnek egymástól, hiszen emberileg egymás számára nincsenek is jelen.

Játszom olyan játékkal, ahol szokás rövid bemutatkozó szöveget megosztani magunkról. Tényleg csak két sort lehet írni. Sokan azt írják, hogy XY anyukája vagyok. Két gyermek anyukája vagyok. Lelkes nagymamája vagyok XY-nak. Mintha ők önálló emberként nem léteznének, csak valaki más gondozójaként. Nem csoda, hogy sok anya majomszeretettel csüng a gyermekén, és semmi pénzért nem akarja hagyni, hogy felnőjön és kirepüljön, mert akkor az identitásának az alapja veszik el, mert őneki csak az adja a létezése értelmét, hogy ő valakinek a valakije. Ez szerintem mindkét fél számára egészségtelen kapcsolat.

Hát kérdező, megértelek, rohadt idegesítő..

Amikor nálunk volt baba a családban, szerencsére ilyen nem volt. Persze, mindenki odavolt a kicsiért (én is), de nem álltunk le ájuldozni minden egyes pislogására. Az ilyen végletesség, ami nálatok is van, nem normális. De sajnos nem tudsz ezzel mit kezdeni, szerintem.