Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Az esküvőtökre az örömszülők...

Az esküvőtökre az örömszülők külön sütöttek a rokonaiknak vagy egybe rakták?

Figyelt kérdés

Az én testvéreméknél úgy volt, hogy anya vette a boltból a sütit, tesóm párjáék meg sütöttek aztán összerakták őket és vegyesen bedobozolták.


Párom testvérénél meg úgy volt, hogy anyósom sütött a saját rokonságának, becsomagolta előre és pàrom tesójának a feleségének az anyja pedig ugyanúgy külön sütött a rokonságának és becsomagolta előre majd kiosztotta a lagzi napján.


Az én esküvőm csak jövőre lesz júliusban, de feljött a téma és anyukámmal ma összevesztem ez miatt.


Azt mondta, hogy szerinte anyósom különcködik és nem érti miért nem lehet összekeverni.


Én egyrészt anyósomat is megértem, mert bőven elég volt 60 főre megsütnie és nem kívánta keverni.


De közben meg kicsit ellenszenves volt nekem mikor mondta nekem, hogy direkt csinált szív alakú linzert és a közepére tette, mert tudta, hogy olyat nem csinál sógornőm anyja és hogy így nem fogja sógornőm anyja összekeverni a sajátját az övével, ne hogy el vegye az övét.


És sajnos lehetett kicsit a rosszindulatot hallani a szavából és akkor belegondoltam, hogy nem örülnék, ha anyámról is ezt mondaná.


Anyámék messze laknak, sajnos 450 km-re a lagzi helyszíntől. A lagzi helyszín meg ott lesz, ahol páromék laknak.


Anyósom az anyjával szokott sütni, meg majd sógornőm is segít neki.

Anyukámnak meg hát én tudnék. Azonban anyukámnak nem az erőssége a sütés. Sajnos soha életébe nem sütött semmit és ezért az én erősségem sem a sütés.


Anyósom kicsit kinevetett mikor mondtam, hogy tudok almás kalácsot sütni és felszeletelni meg meggyes piskótát. Mert hogy ezek nem lagzisak, de sajnos én nem tudok barackot, meg kosárkát meg ilyesmiket és természetesen esze ágában sem volt receptet megadni.


A neten ugyan vannak receptek van még időm, gondoltam, hogy majd kísérletezek, de megmondom őszintén nekem az egész családom nem édes szájú és nem akarom, hogy ránk maradjon..


Én jelenleg anyáméknál élek. Az esküvő után végre összeköltözünk, de ott fogunk lakni, ahol anyósomék, vagyis abban a megyében, mert páromnak ott van jó munkája.


Én jelenleg egyetemen tanulok, nyáron végzek és az esküvő a diplomaosztóm után lesz 9 nappal. Itt a megyében találtam meg azt a menyasszonyi ruhát, amit szeretnék majd felvenni az esküvőmön, azonban sajnos ezt majd csak kedden lehet elhozni a szalonból, az esküvő meg szombaton lesz. A keddet végig utazzuk és lesz a szerda, a csütörtök meg a péntek, ha esetleg sütnénk anyával. Én szívesen sütnék, mert szeretek sütni, attól, hogy nem tudok sok receptet, meg jó érzés lenne a rokonoknak odaadni ezeket a sütiket.


Régen mi is ott éltünk, ahol páromék, de apukám munkája miatt költöztünk 450km-rel odébb. Így meg van még a régi házunk ott tudnánk sütni, csak hát ott meg nincs semmi az ég világon, még egy tepsi se, se egy tál, se egy kanál, mert mindent elhoztunk onnan. És így mindent vihetnénk oda, na meg a sütik hűtésével is gondban lennénk. Van ott hűtőnk, jó nagy, azonban nem tudom hány tálca süti férne el ott..

60 főt hívok az esküvőre és páromék is ennyit hívnak.


Gondolkodtam fizetek idős nénikneky ha sütnének nekünk, de nem ismerek ilyen nénit.


A bolti sütikkel az a bajom, hogy nagyon drágák, meg nem is valami tartósak, mert főleg mind habos.


Arra is gondoltam, hogy mivel kedden lenne a ruha kész és meg kell nézni, hogy biztos jól lett -e méretre igazítva, akkor így ugye anyáéknál kell lennem és esetleg maradhatnánk péntekig akkor ott és süthetnénk ott, hisz itt mindenünk meg van hozzá, meg itt amúgy sok hűtönk is van. Van egy nagy meg két kicsi. Csak hát nem túl jó ötlet meg autóztatni őket szerintem pénteken, mert a ruhámnak is kell majd hely, na meg 3-unknak is, anya, apa, én. Na meg a szüleim ruhájának, cuccainknak. Meg az autóban nem lesz olyan hideg nyilván, mert akkor szétfagynánk, meg sajnos a rázkódás miatt se jó, na meg nem akartam annyira egy nappal az esküvö előtt ott lenni.



Mit tudnátok javasolni...?? Jó lesz a bolti süti? Vagy tartsak ki emellett, hogy én sütök, ha tud anya segíteni tud, ha nem ,nem.


Azóta elkezdtem gyakorolni már diós kifli is megy az nagyon jól sikerült.


Ilyenekbe gondolkodom még: kókusz golyó, zebra szelet, kosárka, tornyocska, őzgerinc, kókusz kocka, linzer, barack mag, mézes kalács, barack, almás kalács, meggyes piskóta, gomba süti:)



2021. szept. 26. 22:58
1 2 3 4 5 6
 41/58 A kérdező kommentje:
Köszi amúgy a válaszokat!
2021. szept. 27. 22:12
 42/58 anonim ***** válasza:
93%

Hogyhogy mi? Mindenert rohangalni pl, viragoshoz a csokorert ,etterembe menni kartyakat kirakni, elozo delutan a sutikert mentunk, egyeztetni, sok kis fiszem f.szom..persze ha van egy hadsereged aki helyetted megcsinalja nem gond..

Igazabol az elotte levo par nap rohanas volt, meg az osszes stressz es faradtsag addigra jott ki. Mondjuk szombaton volt az eskuvo nekem pentek delig dolgozni kellett, biztos ez is kozrejatszott.

2021. szept. 27. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/58 anonim ***** válasza:
87%
Aki a kapcsolatot firtatta gondolom arra gondolt, hogy hazasodni keszultok ami egy egyesules , anyosod meg kulonckodik es csak a sajatjat nezi. Azon kivul NEKTEK lesznek vendegeitek NEM NEKI! de ennyit sem tart tiszteletben. Parod meg gondolom nem tudja vagy nem is akarja megszabni a hatarokat! Ugyhogy ne csodalkozz, ha lesznek meglepik. Pl hol laktok, hogyan tek, mikor mit csinaltok.De ne legyen igazam.
2021. szept. 27. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/58 anonim ***** válasza:
21%
* hogyan eltek
2021. szept. 27. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/58 anonim ***** válasza:
92%

40. Az volt csak felhozva (nem én voltam) hogy az esküvő után fogtok összekoktozni mivel ezt írtad a kérdésben. "Én jelenleg anyáméknál élek. Az esküvő után végre összeköltözünk" de mindegy is, nem ez a lényeg. Hanem az hogy ha most hagyod hogy az anyósod irányítson a te eskuvődön akkor később sokkal nagyobb bajok lesznek. Tényleg nem bántásbol, de ezen gondolkozz el.

De most azt is eszembe jutott hogy ezt szánja nászajándéknak, ebben az esetben beszéljétek meg vele hogy össze lesznek dobva a sütik amit ők csinálnak és amit ti visztek.

2021. szept. 27. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/58 A kérdező kommentje:

Az tény, hogy anyósom szeret mindenbe is beleszólni és mindenről is tudni. Azonban most csak ezért a mi kapcsolatunkat nem szeretném megszakítani. Én nagyon szeretem őt és ő is engem.

Nem az anyósomhoz megyek hozzá, hanem a páromhoz és nem anyóséknál fogunk lakni, és nem is egy településen, így azt gondolom nagyobb szabadságunk lesz, mint most, hiszen most mindketten otthon élünk.


Hát igen, mi hívunk sok barátot meg fő rokonokat pl nagyik, kereszték, unoka tesó stb. Ezeket mi fizetjük. Azonban a távoli rokonok, akiknek a nevét se tudjuk, azokat a szüleink.

Minket nem zavarnak, ha ők akarják, igazából mi örülünk, hogy minél több emberrel osztotkodhatunk az örömünkben.


Aztán abban tényleg nem látom a logikát, hogy miétt lenne rossz a mi kapcsolatunk amiért anyósom különcködik, ez az ő baja igazából. A szüleink évi 1x találkoznak a távolság miatt, így igazából nincs sok lehetösége a különködésre. Sógornőm szülei azonban közel laknak, vele is különcködött az esküvőn, de még is elvannak, elbeszélgetnek, ha találkoznak, egyszerűen anyósom úgy van vele, hogy kivesz egy hét szabit átmegy az anyjához és holtig állítja, hogy már alig várja, hogy kész legyen, meg milyen fárasztó, de bolti sütit nem venne.


Bevásárol hozzá mindent. Aztán minden apróság összeadódik, nem is olcsó egyáltalán sajnos...

Aztán tényleg meg nem állnak. A haja a nap végére neki is az egekben állt annó és lefárasztotta mite rlkészült annyi, hogy biztos legyen eleg a létszámának, meg az asztalra. Aztán màr pénteken bedobozolta, amit távozáskor szán adni a vendégeknek, hogy ne kelljen megvárni a másnapot hogy a lagzi napján csomagoljon vegyesen.

Szüleim pedig úgy csinálták annó, hogy pénteken a másik anyukával vegyesen csomagoltak.


Na mindegy hagyjuk :) köszi a válaszokat! Majd lesz valahogy ! És még messze van !

2021. szept. 27. 22:59
 47/58 anonim ***** válasza:
0%
42, nálunk az ilyen futkosást soha nem a pár csinálja, hanem pl a tesók. Én intéztwm az öcsémnek, nekem a húgom. Nálunk a segítség az ajándék, egymásnak ezt adjuk.
2021. szept. 28. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/58 anonim ***** válasza:
92%
Azért ne éld bele magad ebbe "az anyós nagyon szeret engem" dologba, nehogy pofára ess. Max a fiacskáját szereti, téged elvisel mellette.
2021. szept. 28. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/58 anonim ***** válasza:
100%
47, mivel neked van tesód. Nekem nincs a parome messze is lakott es nem is ismerte a varost. 300km utazas utan nem akartuk a nyakikba sozni
2021. szept. 28. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/58 anonim ***** válasza:
88%
48 jol mondja..mar most nem bír magaval. Csak nem latod.
2021. szept. 28. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!