Azok a nők, akik "háztartásbeliek", soha nem gondolnak arra, hogy a férj egyszer ott hagyja őt (vagy őket a gyerekkel), esetleg elveszti az állását, megrokkan, ne adj' isten meghal?

Azoknak a nőknek a többsége, akik háztartásbelik, a ritka kivételtől eltekintve nem gondolkodnak azon, mi lenne velük,ha.., de ezzel nincsenek egyedül, tehát nem kirívó a gondolkodásuk!

Nem csak ők nem gondolkodnak ilyen dolgokon, hanem úgy nagy általánosságban a ma embere nem igazán szeret foglalkozni azzal, mi történhet velük majd valamikor, ha ez meg az, bekövetkezik.

"Éljünk a mának" életszemlélet lett a divat. Pl a sok feketén dolgozó (elsősorban azokra gondolok, akik nem kényszerből, hanem maguk választották a fekete munkát) ember egyáltalán nem akar abba belegondolni, mi lesz vele, ha nem tud majd dolgozni, vagy megöregszik és egy fillér nyugdíjat se fog kapni. Azzal takaróznak, áltatják magukat, hogy velük nem történhet baj és majd valami csak lesz, meg különben se lesz majd nyugdíj, meg meg se érjük, stb, stb. Egy a biztos! Nekik valóban nem lesz nyugdíjuk, a többi már bizonytalan.

Aztán azok a gazdagok, jól kereső emberek se akartak belegondolni abba soha, hogy nekik is tönkre mehet a vállalkozásuk, elveszthetik a jól fizető állásukat, megszűnhet a szuper munkahely, így nagy bajba kerültek, mert akkor, amikor lett volna miből félretenni, elköltötték az összes pénzüket, mert jól akartak élni.

Ma még mindig nem általános Magyarországon, nem divat, hogy előre gondolkodjunk és megteremtsük a saját biztonságunkat, legyen jövőképünk, terveink, mert egész egyszerűen nem szeretünk arra gondolni, hogy minket is érhet baj. Sajnos ez az ország hibája is, de itt még mindig túl ingatag minden, nem lehet csodálkozni azon, hogy az emberek se túl előrelátók, de ettől még nagy baj bárkit érhet, az egyén tragédiája bármikor bekövetkezhet és bizony időnként be is következik.

" 25 vagyok... 5 éve a férjem tart el. soha nem dolgoztam. itthon vagyok, háztartásbeliként. nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz 20-30-40 év múlva. attól, hogy a férjem elhagy, egyáltalán nem félek...ugyanis nem fog. de nem szeretnék egész életemben itthon ülni...egyáltalán nem élvezem...azon vagyok, hogy találjak valami elfogadható munkát.

Hasznos volt számodra ez a válasz?

Ha szerinted baj van ezzel a válasszal, jelentsd a moderátorok felé, a probléma megjelölésével! Kérlek csak olyan válaszokat jelents, ahol a válaszoló egyértelműen rosszindulatú vagy szabályzatsértő megjegyzéseket tett, azért ne jelents választ, mert nem értesz vele egyet (ezt csupán értékeld a lefelé mutató nyíllal). Előre is köszönjük segítséged!

Ez a válasz trágár

Ez a válasz provokatív, a válaszadó csak veszekedni akar

Ez a válasz rasszista

Ez a válaszadó értelmetlen dolgokat ír

Ez a válasz egy hirdetés

Ez a válasz más szempontból problémás

A válasz írója 80%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 10:49"

Garantálta valaki neked, hogy a férjed nem fog elhagyni? Áruld el lécci, én is oda megyek :D:D:D

Nagyon rossz gondolkodásmód, hogy a férjem sosem hagy el.

Az én anyukám is háztartásbeli, több cégük van, jól jövedelmeznek. DE senki nem garantálja, hogy apám egyszer csak nem bolondul meg, nem lép le valami ropi popsival ellátott libával. És akkor anyum egymaga marad. Persze, számíthat rám, én anyagilag simán birom támogatni, de ez a ritka szerintem. Mi van ha egy ilyen nőt huszonévesen, két pici gyerekkel, 30 kg súlyfelesleggel hagynak el ?

HIába na, az ilyen nők sorsa nincs biztosítva, nem jó.

én vagyok a 25 éves 10:49-es... igen...ÉN garantálom, hogy sosem fog elhagyni... :D elhiszem, hogy a mai világban ez hihetetlenül naivan hathat...de így lesz. =D

de egyébként is...ha mondjuk 15 év múlva elhagy...mi történne? elmennék dolgozni és kész... nem verne földhöz a munka...mivel most is azon vagyok, hogy én is dolgozhassak. =D azzal meg hogy mennyi lesz a nyugdíjam...hát magasról teszek rá.. nem fogom én az 50-et sem megélni...de nem is akarom. úgyhogy nincs és nem is lesz probléma. =))

Nem olvastam végig a hozzászólások többségét. Dolgozó, gyermektelen nőként is bánt, hogy annyi indulattal és ellenszenvvel állnak az otthon maradó anyákhoz. Ha megtehetnénk a párommal, én is inkább gyereket vállalnék és amíg csak lehet és szükséges, otthon maradnék.

A kérdést önmagában értelmetlennek érzem. Semmire sincs garancia az életben, de ha folyamatosan attól tartunk, ami pusztán csak a képzeletünk szüleménye, rá utaló jelek nincsenek, akkor egy szorongó görcsként éljük le az életünket. Közös életet (szándékosan nem házasságot írtam), remélem, még mindig egy életre terveznek többségében az emberek, s a gyermekvállalás is e terv folyománya jobb esetben. Persze lehet, hogy csak magamból indulok ki. Az, hogy az egyik fél elhagyja a másikat (megint csak nem a férjről beszélek, hiszen akkor egy HTB anyukának is engedtessék meg a lelépés lehetősége), a férj elveszíti munkáját és már nem tudja eltartani egyedül a családját, számomra olyan eshetőségek, amikkel akkor, amikor jól mennek a dolgok nem, csak amikor már ténylegesen bekövetkeztek, akkor kell figyelembe és kiindulásnak venni. Amíg jól menő vállalkozásomból megélek, és láthatólag még jó néhány évig meg is fogok, vajon keresek-e másik állást arra az időben nem megjósolható eshetőségre, hogy mi lesz, ha munkanélküli leszek? Nyilván nem. Másik állásra csak akkor lesz szükségem, ha a mostani befuccsol. Gyereket is szülnek a nők, pedig bármikor meghalhatnak...

És még egy megjegyzés: sokakkal ellentétben én úgy képzelem el, hogy akik ezt a családmodellt követik, azoknál nem az történt, hogy

a) a férj nem engedi dolgozni a nőt,

b) a nő kijelenti, hogy márpedig otthon marad és kész,

hanem közösen megbeszélik, megtervezik, átgondolják, megegyeznek. Persze, lehet, hogy ez is csak egy utópisztikus gondolat a részemről, de nálam így működne...

Szerintem van különbség a jól kereső és a gazdag ember között. A jólkereső emberek jól keresnek, esetleg cégük van, autóik, házuk, stb. Jól szituáltak. Persze, tönkremehet a cég, stb. De a gazdag embereknek általában vannak tartalékaik, nem mennek csődbe, persze van kivétel, de általában nagyon hosszútávon gondolnak, a legtöbbnek nemcsak a saját élete van biztosítva, de a gyerekeinek és az unokáinak az élete is. Itt tényleg nem fontos, hogy a nő dolgozzon. Ha szeretne karriert, persze, miért ne, de ha valakit nem érdekel, miért ne maradhatna otthon. Ez tényleg a családra tartozik már. Nem muszáj unatkozni és befelé fordulni.

Egyébként visszatérve arra, hogy bármi történhet, csődbe mehet a család, de munka mellett is csődbe mehet ugyanúgy mindkét fél. Nem látom akadályát, ha egy család meg tudja oldani anyagilag, hogy az anya otthon legyen, szerintem szívük joga.

Én is fiatal vagyok, egyetemi diplomám van, de úgy alakult, hogy én itthon segítem a háztartást, nem látok ebben semmi rosszat. Egyébként sem vagyok karrierista nő. De a házi munka mellett rengeteg hobbim van és nem unatkozom. Vannak barátaim, és nem hiányoznak a munkatársak:)